Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A maja kor előtti időkből származnak annak a 2700 éves városnak és falunak maradványai, melyet 2003. májusában találtak meg. Az ásatás helyszínét El Cascal de Flor de Pino-nak hívják, és Nicaraguában, Kukra Hill nevű városa mellett, a Csendes-óceán partjánál található. A rengeteg szertartási oszlop, melyeket találtak valószínűvé teszik, hogy korabeli ’ipari’ telepet találtak.

Az óriási, sziklákból kifaragott oszlopokon az-az ősi szimbólum is megtalálható, melyet az olmec-ok is előszeretettel ’használtak’, a spirál rajza.

„A faragott oszlopok nagyon hasonlítanak azokhoz a Mexikóban találtakhoz, amelyeket viszont különféle rituáléknál használtak.” – mondja Ermengol Gassiot, a Barcelonai Szabadegyetem professzora.

A 6 éve tartó kutatások fényében úgy néz ki, hogy El Cascal de Flor de Pino egy politikai központ szerepét töltötte be a térségben. Még nincs arra nézve komoly bizonyíték, hogy ez a civilizáció is az olmec-ok fennhatósága alá tartozott, de erős hasonlóságokat vélnek felfedezni, ami persze lehet egy kulturális kölcsönhatás is…

 

Ha a szigorú időrendi sorrendet követjük, akkor az olmec-ok „tanítványaival” a majákkal kell folytatnunk a sort. A maják bizonyíthatóan az olmec-októl tanulták meg az írás, számolás, csillagászat tudományát. Közép-Mexikó, a Yucatán-félsziget és Guatemala területe már i.e. 20 ezer óta lakott vidék, s bár az itt élők már a 7. évezredtől földműveléssel is foglalkoztak, az itt élő őslakosok városépítése mégis idegen civilizációk ’beavatkozásának’ köszönhető’ . Jobban mondva az i.e. 2600-tól betelepülő majáké az ’érdem’, kiknek fejlődése az i.e. 1600 körüli olmec civilizáció virágzásához kapcsolódik. 

Az elmúlt két évtizedben a tudósok megfejtették végre a maják összetett hieroglifikus írásrendszerét. Kiderült, hogy a maják fejlett csillagászati tudás birtokában voltak, és ma már azt is tudjuk, hogy a matematikusaik megelőzték európai társaikat, hiszen már jóval korábban ismerték a nulla értékét. Ám a nulla felfedezése nem a maják érdeme, az indiai fejezetben majd felülvizsgáljuk egy ősi nép tudását, melyet szinte elfejt a történelemtudomány. Az i.e. 1000 - i.e. 600 között érték el a maják az úgynevezett preklasszikus kort, melynek vége felé már megjelennek az első városok a megjelentek a mai guatemalai Petén-tartomány esőerdőiben. I.e. 400-tól olyan csodálatos városokat építettek fel, mint Wak'na, Tintal, Kaminaljuyú, El Peru, Calakmul, Tikal, Mirador.

 

I.sz. 100- 200 között számtalan város összeomlott, s a maja civilizáció eme hirtelen felvillanás után mintha megszűnt volna létezni. Bár ennek okaira még a mai napig nem derítettek fényt, én valószínűnek tartom, - mivel az olmec-ok 400 körül hagyták el véglegesen és látványosan az amerikai kontinenst – egész egyszerűen nem tudtak a fennhatóságuk nélkül mit kezdeni. Történhetett ez annak ellenére, hogy ők maguk üldözték el őket. Vegyünk egy mindennapi példát az életből: Ha gyermekünk eléri a kamaszkort, hirtelen úgy érzi, felnőtt már s nincs szüksége arra, hogy szülei mondják meg neki, miképpen kellene helyesen cselekednie. Ám ha szülei fennhatósága alól hirtelen kikerülne, igen csak nagy bajban lenne, hiszen még nem képes arra, hogy önállóan is képes legyen döntéseket hozni, illetve az életben helyt állni. Egy várost nem csak felépíteni kellett, de szervezést igényelt az ott élő 2-10 ezer ember ellátása is. A maják i.e. 1000-ben még csak a földművelés alapfogásait és a kerámia készítésének fortélyait tanulgatták, s nagyon hamar – i.e. 800-tól – már nagyobb kultikus épületek építését gyakorolgatták. Lássuk be, igen korai és elsietett volt a tanítómesterek diktálta iram, nem volt arra idő, hogy ne csak a külső formákat, hanem a belső tartalmakat is átvegye a maja nép. – Ez a sietség végigkíséri aztán a maják életét, csakúgy, mint egy otthonról túl korán kiszakadt kamasz esetében, aki nehézkesen, ill. sehogy nem tud beilleszkedni a társadalmi életbe.

I.sz. 300-ra nagy nehezen és sok háborúskodás mellett visszaáll a rend, s ’kitör’ az un. klasszikus korszak, melyben vezető-hatalmi szerepben lép fel Tikal, Calakmul és a mai Quintana Roo tartomány területéről egy-két város uralkodója. S bár csodálatos képzőművészeti alkotások ezrei születnek, ám e harcias nép nem bír megnyugodni egész addig, amíg újabb ’fegyelmezőt’, illetve tanítómestert nem kap, melynek hálátlan szerepét Teotihuacán népe ’vállalja’ magára.

 

A maják civilizációjuk fénykorára (200-900 környékére) az egész térséget meghódították, Hondurastól Mexikóig, ami nagyjából 311000 négyzetkilométernyi területet jelentett közép és dél-Amerikában.

(Három fő részen telepedtek le.

-Elsőként a trópusi esőerdőkben, észak-nyugat Hondurastól Guatemalán át Belizéig és Ciapasig terjedő alföldeken. Itt fejlődött ki a maja központi kultúra.

-Guatemala felföldjén és a Csendes-Óceán partvidékén. Itt az azték kultúra behatásai módosították a központi maja kultúrát.

-Észak-Yucatán félszigeten (Labua, Chichen, Itzá és Uxmal): A klasszikus maja kor után, ahogy az alföldi nagy városok összeomlottak, nagyon sokan vándoroltak erre a vidékre, és itt virágzott még évszázadokig a kultúra, amíg a harcias toltékok be nem törtek, és végképp el nem söpörték őket.)

A legtöbb városuk folyó mellé épült, és mint a nagy folyamközi kultúráknál, kihasználták a lehetőset városaik között, hogy a szállítást egyszerűen és hatékonyan oldják meg. 

A maják rendkívüli mennyiségben hátrahagyott piramistemplomaikat mészkőből építették fel, általában csak egy szűk szobát hagytak meg ceremóniák számára.

Majd egy évtizedes az a kutatás, amely a maják építményeinek a föld alatti járatait is vizsgálja. Ezek a kutatások fényt derítenek arra, hogy nem csak az épületek alatt, de nagyobb maja városok alatt is összefüggő barlangrendszerek húzódnak. Ezek részben természetes járatok, de vannak köztük szép számmal mesterséges alagutak is, melyeknek funkciója egyelőre nem ismert.

A maják általában összekötették városaikat kikövezett utakkal, s rendkívül sok feljegyzést hagytak maguk után. Szinte mindenhova ’írtak’, ahol csak sík felületet találtak, mégis oly keveset tudunk még róluk.

Ezzel szemben a hegyvidéki maják a klasszikus korszak alatt nem ismerték az írást (bár jelentős fejlődésen mentek keresztül a késői kialakulási korszakban), nem voltak kőépítményeik. Kultúrájuk mind a guatemalai felvidéken, mind a chiapasi hegyvidék jó részén erősen különbözik az alföldi maják kultúrájától és számos szempontból kevésbé nevezhető majának. Ebből is világosan kitűnik, hogy ugyanaz a félcivilizált népcsoport hogyan fejlődött más-más utat választva tanítómesterekkel „ellátva” avagy a kulturális alapok teljes ismerete nélkül. Gondoljunk csak bele 2 különböző gyerek fejlődésébe. Az egyik nem jár iskolába, a másik jár… Vajon melyikükből lehet pl. csillagász?

Chiapas és Guatemala csendes-óceáni partvidéke, illetve a mai Guatemala város körüli hegyvidéke volt a maják kifejlődésének kiindulópontja. E területen talált kőreliefek stílusa és az itt talált Hosszú Számlálással készített naptári feljegyzések mind a maják fejlődésének korai szakaszára mutatnak.

Ekkor még a maják létszáma nem érte el azt a szintet, hogy veszélyeztesse tanítómestereik létét. Ám úgy látszik tanítóik nemcsak a számolás és az írás tudományára vezették rá őket, hanem egy mezőgazdasági eljárás hatékonyságát is megmutatták nekik. Egy különlegesen keresztezett kukoricafajta megismerésével, egyszerű ásóbotokkal is kiváló terméseredményeket értek el. És ez lett tanítóik veszte… A maja népesség robbanásszerű növekedést produkált, felülnőve tanítóik valószínűleg – hozzájuk képest -  jelentéktelen létszámán.. A VIII. sz.-ban a maja népesség létszáma elérte a 13 millió főt!

A maja civilizáció Krisztus után 300 és 900 között élte fénykorát, ekkor azonban hirtelen pusztulásnak indult. És a maják ugyanúgy akárcsak tanítómestereik rejtélyesen eltűntek, magukra hagyva városaikat. A különbség csak az, hogy a maja nép leszármazottai – jelenleg 5,8 ezer ember -, továbbéltek, csak átvett/megtanult tudásuk veszett el valamely nagy megrázkódtatás következtében.

 

Az írást Itzamná nevű istenüktől, a nappalok és éjszakák irányítójától kapták. A civilizációk hordozói így újra istenné váltak…

A világon az egyik legbonyolultabb írásrendszer a maja. Írásuk minden jegye tojásdad vagy négyzetes alakú keretbe foglalt. – Ugyanúgy, mint a mohenjodaro-i (India), vagy az egyiptomi írás esetében.  Írásrendszerük a képírás és a fonetikus írás elemeinek bonyolult keveréke volt. A maja írás volt az egyetlen teljes írásrendszer az ősi Új világban, mindez azt jelenti, hogy csupán a maják tudták tökéletesen kifejezni írásrendszerük segítségével a szóban megfogalmazottakat. A rendszer egy összetett szótagábécén alapult (minden szimbólum egy szótagot jelölt), így akár fonetikusan is írhattak volna. A képírásnak a majáknál inkább vallásos jelentősége volt, mint gyakorlati haszna. Ebből is világosan láthatjuk, hogy egy átvett, igen fejlett írásrendszert alkalmaztak, aminek jelentőségével nem voltak tisztába, így vallási szintre emelték azt. Bár mindenképpen el kell ismernünk az a tényt, hogy rendkívül fogékony, okos nép volt, hiszen kevés olyan civilizációt tudunk felmutatni, amely ennyi mindent megtanult ’mestereitől’.

Orvostudomány területén igen jó tanítványoknak bizonyultak a maják: elsajátították a koponyaműtétek csínját-bínját, ráadásul egész Közép-Amerikában elterjesztették újsütetű tudományukat. Mint már meséltem róla, a perui magasföldön is elterjedt volt ez a ’műtét-típus’, jó lenne tudni, hogy oda ’személyesen’ vitték-e el a korabeli orvosok vagy ugyanazon a helyről érkező civilizáció ’tanította-e be’ az őslakosokat. A sok vésett kőből kiindulva ugyanaz a civilizációs tudás érkezett mindkét helyre, azt viszont logikailag kizárhatjuk, hogy egyetlen csoport képes legyen ekkora térben, ilyen sok információt ’szétszórni’. Képtelenség, hogy egyszerre megbirkózzanak Közép-Amerika törzseivel, s közben – szinte egyidőben - ellátogassanak a ma is 8 órás (repülő) utat igénybevevő Peruba, s közben még arra is legyen idejük, hogy az ott élő őslakosságot is megtanítsák tudományukra. Az a nép viszont, amelyik a Suppe völgyében képes volt azt megszámlálhatatlan mennyiségű szakláris építményt felhúzni, bizonyára egyéb tudásanyagot is hozott magával. Azt is láthatjuk viszont, - más hirtelen kialakuló civilizációs központokat figyelve földgolyónkon, - hogy csak ott voltak képesek átadni a helyi törzseknél jóval magasabb fokon álló tudományukat, ahol ’személyesen’ is ott tartózkodtak. Következtetésem: a Suppe völgyében i.e. 3-2 ezer évvel ezelőtt ugyanazon fejlett nép tagjai tartózkodtak, s építettek piramisokat, amely néphez tartozott az olmec-ok csoportja is.

 

A maja alföldön található Észak-Peténben kb. i.sz. 300-ban kezdődött el a maja civilizáció kibontakozása. A maja városok – hála tanítómestereiknek - rendkívül fejlettnek mondhatóak. Az egyik leghíresebb, és legnagyobb városuk Tikal, több mint 10 négyzetkilométeren terült el, tízezer különálló épületből állt, ahol a piramisoktól kezdve a nádtetős kunyhóig minden megtalálható volt. Népessége elérte a 60000 főt! Ez ma is igen jelentős létszám a városok korában!  A nagyobb épületekhez –már ebben az igen korai időszakban is – kőutak vezettek.

 

A maják korai piramisainál Tikalban és Uaxactúnban vannak azok a helyek, melyeken az építők a masszív piramisépület külső oldalának egy nagyon meredek, majdnem függőleges hajlást választottak és azt habarcsfalazatból építették meg, mialatt a belső kitöltést kőből és habarcspakolásból hordták össze. A mesterfogás az volt, hogy a piramistestet egyedülálló, azonos magasságú rétegekre osszák fel, melyek az egyik rétegről a másikra, a külső oldalról a piramis belsejére ugranak, így kitalálták a lépcsőpiramist. Egészen függőleges falakat építhettek úgy, hogy a kívánt meredekség elérhette akár a függőlegest is.

De a piramis építészet ez igen korai szakaszában nemcsak a meredéllyel játszottak az építők, hanem az árnyékokkal is. Ugyanis a lépcsőpiramis homlokfelülete különösen alkalmas a párkányok és az eltolt függőleges felületek architektonikus tagolására. A vándorló nap fényében az előre és hátra helyezett falfelületek miatt elnyújtott horizontális sávok jelennek meg árnyéktagolással. A Tikal-i és Uaxactún-i piramisoknál is megcsodálhatjuk építőik játékosságát. – Ami szintén tanítómestereik, az olmec-ok tudományáról ’mesél’ valamit nekünk..

Eszébe jutott-e már kedves olvasónk, hogy a városok lakói miben fürödhettek, vagy mit ihattak olyan szélsőséges időjárási területen, mint a mexikói is? Nos, építettek maguknak óriási nyitott tárolómedencéket, habarcsfalakkal és mészstukkóval ellátva. Mikor kitört a szárazság művészien megfaragott ereszeken és elvezető rendszereken át „lefolyatták” a vizet.

 

Maja város Palenque is, teljes területe 1800 hektár és igen korán, már i.sz. 150-250 között jelentős létszámú lakossággal rendelkezett. I.sz. 615-800 között ’tombolt’ az építkezési láz, s ez időtől kezdték teleirkálni épületeiket, így tisztában vagyunk a város uralkodóinak nevével, cselekedeteivel. Az egyik óriási teret kelet felől egy épületegyüttes uralja, melyet Palotának neveztek el, mivel oszlopos galériák együttese vette körbe. Természetesen egy csillagászati megfigyelőállomás is tartozik hozzá, mely négyszintes magasságával uralja a területet. A tér déli oldalán áll a rejtélyes Feliratok Temploma, mely 36 m magas és 9 hozzá illesztett épületből áll. A felső templombelsőben található az a 3 kőtábla, melyen a leghosszabb maja szöveg olvasható. De itt találta meg 1952-ben Alberto Ruz Lhuillier mexikói régész azt a lépcsősort, mely egy titkos kamrába vezetett, ahol megtalálták az i.sz. 615-683-ig uralkodó Pacal király maradványait. Pacalt egy szarkofágba temették el, majd egy több mint 5 tonnás kőlappal fedték le, melyet egy rendkívül érdekes féldombormű díszít. Mitikus szörnyalakok sora látható, melyeknek igen sokféle megfejtést adtak már tudósaink, régészeink. Pacalnak az volt a ’hibája’ – ha a mitologikus kavarodást nézzük -, hogy egy relatív késői korban élt s halt, abban az időben, amikor már tanítómesterei eltűnése (az olmec-ok) óta eltelt legalább 4 emberöltő. Valószínűnek tartom, hogy a király fel akarta eleveníteni a régi vallást, de már nem sokat értett meg belőle. Mindenesetre Palanque-ben látható a legtöbb lótuszüléses alak, ’mely pózban’ (egyértelműen) főleg a király (Pacal) és az istenek ’ücsörögtek’. Az a híres-hírhedt tábla, amely Pacal szarkofágját díszíti ezért olyan bonyolult. Ugyanúgy ahogy az olmec részben már elmesélt dombormű sem egy gépet ábrázol, hanem a kígyó és az ember ’kapcsolatát’ (csakrák) ugyanúgy Pacal ’köve’ is valami hasonlót akarhat ábrázolni. Persze a különbség elég nagy, hiszen Pacal már nem érthette meg az eredeti tanítást, így a ’külső jeleket, szimbólumokat tudta csak lefordítani a saját ’nyelvére’. Ha elnézzük a maják igazán cirkalmas, sokszor már giccses díszítőmotívumait, akkor ezen a képen tulajdonképpen már nem csodálkozhatunk el.

Maga a temetés emberek feláldozásával kezdődhetett:

 „Alberto Ruz mexikói régész a Feliratok Piramisának tetején álló templomban, a központi helyiségben a padló egyik kőlapján négy pár furatot fedezett fel. Eltávolította a törmeléket, mely eltömte a lyukakat, majd kötél segítségével kiemelte a követ a padlózatból. Egy törmelékkel borított titkos lépcsőfeljáróra bukkant, mely a piramis belsejébe vezetett. A feltárt lépcsősor alján kőfalat és egy kőládában 11 jáde-gyöngyöt, három vörösre festett kagylóhéjat, három agyagtányért és egy cinnabarittal töltött tengeri kagylóhéjban igazgyöngyöt találtak. Miután áttörték a falat, az ásatók egy kis kamrába léptek, ahol öt férfi és egy nő csontvázára bukkantak. Balra háromszögletű ajtó zárta el a sírba vezető utat. Kinyitották- 1250 év után először – és az első dolog, amit Ruz megpillantott, egy hatalmas, díszesen faragott mészkő tábla volt, melynek két sarka hiányzott. A sírkamra, melynek boltozatát 5 tetőgerenda tartotta, zsúfolásig volt kincsekkel. A két emberfej-stukkó hevert a padlón, az egyik magas, a másik lapos hajviselettel ábrázolta a sírban fekvő férfit. A kőkoporsó egyik sarka hiányzott, és négy kőékkel rögzítették a helyére. A csontváz arcát jade-mozaik maszk fedte. Két tenyerében és a szájában egy-egy jade kő, nyakában háromsoros jáde nyakék, bal és jobb kezén négy-négy jade-gyűrű volt.” (Maurice Cotterell: Viracocha elveszett sírja)

 

A maják háromféle időszámítást is használtak: a Nap, a Hold és a Vénusz mozgása szerint egyaránt számolták az időt, amelynek kezdőpontja a világ teremtésének általuk kalkulált ideje volt.

„A maják a szó szoros értelmében vallásos megszállottsággal viselkedtek a számok, a matematika és az időmérés iránt. Egyik legfigyelemreméltóbb vívmányuk a nulla használata számításaikban, melyen többek közt modern számítástechnika is alapul. A bináris matematikai rendszer használata a számítási műveletekben lehetővé teszi az összes szám nullává, illetve egyesség történő redukálását. A maják minden számnak saját minőséget, vagyis szellemet tulajdonítottak. Olyan tulajdonságot, mely visszatükrözte és dicsőítette azokat a pozitív folyamatokat, melyek a szellemek világában folytak. A maják számára a számok szellemek, az istenek és az univerzum energiáinak megtestesülései voltak. A bolygók és csillagok mozgását alapul véve nemcsak azokat a nap- és holdfogyatkozásokat voltak képesek megjósolni, melyek saját földrészük felett következtek be, de olyan fogyatkozásokat is, melyek a Föld túlsó felén voltak csak láthatóak. Sőt!  Naptárjuk olyan kifinomultsággal bírt, hogy még jóval az Ő történelmi koruk után bekövetkezett fogyatkozásokat is meg tudta jósolni.

Némely maja hieroglifa viszont az időben visszafele haladva, olyan időpontokat is feljegyez, melyek 400 millió évvel korábbiak. A maják a naptárt a korábban élt emberek örökségének tartották, akik még mindent láttak – nem volt tehát más, mint az istenek ajándéka.

Maga a rendszer a Nap, a Hold, a bolygók és a csillagok mozgásán alapult, különös tekintettel a Vénusz bolygóra és a Plejádok csillaghalmazra. 17-féle naptárt alkalmaztak, ami 17-féle lehetőséget kínált az adott nap meghatározására. A különféle naptárak közül szinte valamennyi más és más planétán, csillagon vagy konstelláción alapult. A kalendárium egy adott napja így meghatározta azt is, hogy egy bizonyos bolygó vagy csillag azon a napon hogyan helyezkedik el a Földhöz képest. Így a lineáris naptárakkal ellentétben a maja naptáraknak ciklikus volt a természete, összességük pedig, koncentrikus és egymásba fonódó körök meg gömbök komplex rendszerét alkotta, akárcsak a planéták mozgása a Föld körül. Az egyes napok nevei nemcsak arról árulkodtak, hogy időben hol tartunk a különféle „időciklusokban”, de utaltak a térre is, meghatározva ezzel a Föld elhelyezkedését az univerzumban a többi égitesthez képest.

A mi modern világnézetünk szerint a tér és az idő egymástól teljességgel különböző fogalmak, a maják számára az idő és a tér szétválaszthatatlanul egymásba fonódott.

A mindennapi életükben három naptártípust használtak: a 365 napos napéven alapuló, avagy „bizonytalan év” kalendáriumot, a 260 napos szent, avagy látnoki naptárat, melyet rendszerint a tzolkin névvel illettek, és a rendkívül terjedelmes „hosszú számlálást”. Feltehetően a napévnaptár volt a legősibb, és számunkra is ezt a legkönnyebb megérteni, miután ez hasonlít legjobban saját éves naptárunkhoz. A Föld Nap körül megtett hozzávetőlegesen 365 napos útját 18 hónapra osztották fel, melyek mindegyike 20 nap hosszúságú volt, viszont így maradt öt nap, melyet rendszerint „szerencsétlen” napnak tartottak.

A napév kalendárium napjainak számát a nagy piramis, az El Castillo testesíti meg Chichén Itzában. A piramis lépcsőinak száma éppen megfelel a napévben található napok számával. Négy oldalában egyenként 91 lépcsőfokot véstek, ezek összege 364, mely a csúcson található templommal egészül ki a helyes számértékre. A piramis a tavaszi és őszi napéj-egyenlőséget is jelzi, ilyenkor ugyanis egy kígyó árnyék tekerőzik a lépcsőkön.

Hogy a 260 napos szent naptár, vagyis a tzolkin hogyan kapcsolódik a napév naptárjához, azt leginkább két különálló kerék fogainak egymásba kapcsolódásával lehetne illusztrálni. A többi kalendáriumtól eltérően a szent naptár nem köthető közvetlenül bármely ismert bolygó vagy csillag mozgásához. Ez azt sugallja, hogy a naptár valójában összegezés, a valamennyi égitest mozgásaiból adódó összetett jelentéstartam interpretációja. Ez azt is megmagyarázná, miért hivatkoznak rá gyakorta úgy, mint a „ciklusok ciklusára”.

Akármi is a tzolkin rejtett értelmű vezérlő elve, elsődleges célja értelmet adni a napok mindegyikének, és megmondani az embereknek, hogy az adott napon mit kellene tenniük – ugyanis minden napnak sajátságos jelentése van, legyen az jó nap, vagy rossz nap, szerencsés vagy szerencsétlen. Kicsit leegyszerűsítve úgy mondhatnánk, hogy a bolygók és a csillagok konfigurációja egy adott napon olyan jelentőséggel bír, hogy felruházza a napot saját specifikus tulajdonságaival. A nap, melyen születtél, kiemelt fontosságú abban, hogy meghatározza jövendőbeli szerepedet az életben, hogy mondjuk kézműves, szónok vagy pap lesz belőled. A tzolkin mondta meg az embereknek, hogy miféle nap vár rájuk a mindennapi életben, és ezen alapuló tanácsokat is osztogatott. Ezáltal a szent naptár diktálta azon rituálék és ceremóniák ütemét, melyek szükségesek voltak a szent év minden egyes napján. Különösen fontos esemény volt az 52 éves periódus, vagyis a naptárkör vége. A nap melyen, mint a 365 napos napév kalendárium, mind 260 napos szent naptár befejezett egy teljes ciklust, és visszatért, hogy ugyanarról a napról induljon megint útnak. Ezen a napon a maják egy „új tüzek gyújtásának” nevezett ceremóniát hajtottak végre. Ez rendkívül szent és kiemelt fontosságú esemény volt, miután a maják hitrendszere szerint a naptárkör végén fennáll az esélye, hogy véget ér a világ, ha nem gyújtják meg újra a tüzeket, és nem hajtják végre megfelelően az ehhez kapcsolódó ceremóniákat.

A maják hite szerint az adott nap milyenségét az határozta meg, hogy melyik isten avagy „napúr” jelent meg a naptárban az adott napon. A maja világnézet szerint az istenek és a napok persze egyáltalán nem különálló entitások, ami abban is tükröződik, hogy ugyanazt a szót használták az „istenre is, mint a „napra”. (Az első napábrázolások egyértelműen az Indus-völgyi kultúra része. Szerző megj.) A maja világnézetben a megkülönböztetés e hiánya a tudományt, vallást és matematikát illetően olyan mértékű volt, hogy az isteneket nemcsak a nap leírására használták, de a különféle istenségeket különböző számokkal azonosították.  Így a felsőbb régióban lakó istenek nevei nemcsak a napok nevei voltak, de egyúttal a számokat is reprezentálták. A maja számtan olyan szent dolognak számított ősi gyakorlói körében, hogy az isteneket, számokat, napokat, sőt bizonyos esetekben a hónapokat és az éveket is, ugyanazon szellemi lényegiség különféle vetületeinek tekintették.

Hogy megpróbáljuk mindezt beleverni a fejünkbe, a szent 260 napos naptár felé fordítottuk figyelmünket. A maja szent év, akárcsak az aztékoknál, 13, egyenként 20 nap hosszúságú hónapból áll. A maja felsőbb világban is 13 isten lakozik, azok az istenek, akik a napokat uralták. Sőt ugyanazok az istenek, akik maga az idő felett is uralkodtak.

Ezeknek az istenségeknek egyike a halál nagyura, „A” isten személyesen. Ő képviseli a 10-es, vagy majául a lahun számot, ami azt jelenti, „elpusztulni, elhagyatottnak lenni, vagy bevégezni”.  A szent maja kalendáriumban a halál istenét és a 10-es számot rendszerint egy húsától megfosztott emberi koponyával jelképezik, mely különálló állkapoccsal büszkélkedhet.                                                                                                                                                                                      A maják legkevesebb kétféle számrendszert használtak, hasonlóan ahhoz, ahogy mi is együtt alkalmazzuk az arab és a klasszikus római számokat. A leggyakrabban használt, és sokak szerint a kettő közül az ősibb, a „vonás és pont” rendszer. Itt a nullát egy ovális alakú számjegy jelképezi, melyet sokan egy kagylóval, egy maggal, egy tojással, sőt a kozmosz szimbolikus képével azonosítanak. Akárcsak a fenti objektumok, a lappangó lehetőségeket jelképezi. A mag elvetetlenül is mag marad, a meg nem termékenytett tojás is csak tojás. De ha elvetik vagy megtermékenyítik, elegyítik az egymást kiegészítő erők energiájával, átalakul, életre kel, és képessé válik önmaga továbbörökítésére is. Ezáltal a semmi is végtelen lehetőségeket hordoz magában. Ugyanezen a módon a nulla, kombinálva más számokkal, lehetővé teszi magát a végtelent.

Úgy hitték, hogy az egymást kiegészítő energiák elegyítése minden élet eredete, olyan alapelv, melynek az eredendő élet megteremtése is köszönhető. (Ez a ’hittétel’ is pontosan fedi a hinduizmus lényegét. Szerző megj.) A nulla az üresség, melyből a kozmosz a maga teljességében megteremtődött, a semmi, mely mindenné lett. Végtelen potenciál letéteményese. A nulla csak a többi számmal és azok kombinációjához viszonyítva létezik. Önmagában semmi, de más számokkal összekapcsolva egy szimbolikus házasságban szinte végtelen számú lehetőséget hordoz magában. A többi szám, mellyel egyesítik, így szintén magába foglalja a semmi szellemét. A nulla tehát az átalakulás határtalan erőit testesíti meg. Az erőt, hogy a semmiből végtelen legyen, majd utána ismét visszaváltozzék ürességgé.

A maja vonás és pont számrendszer jelölései meglehetősen egyszerűek: az egyet egy pont jelképezi. A kettőhöz egy pontot kell adni az előző mellé. A három -3 egymást követő pont. A négy-4 pontból álló sorozat. Az öt-egy egyenes vonal. A hat egy vonal, egy ponttal felette.. és így tovább egészen tízig, melyet két, egymás fölé húzott vonal jelképez.

A maják másik számrendszere, a kettő közül feltehetőleg a szentebb, a „fejvariáns” rendszer volt. Itt a 13 számot nullától 12-ig egy hieroglifa képviselte, mely a felső világ 13 istenének fejét ábrázolta. De a teljes számrendszer a húszig való számoláson alapult. E tekintetben húszas számrendszer volt. Hasonlóan a tízes vagy decimális számrendszer jelenkori felhasználásához, melynek során 10-ig elszámolunk, majd az egytől kilencig terjedő mintázatot ismételjük, az ő rendszerükben 20-ig tartott a számolás, majd az 1-től 19-ig tartó intervallum ismétlődött.

A maják a 10-re vonatkozó jel levehető állkapcsát használták az alacsonyabb számok magasabbá alakításához, hasonlóan ahhoz, ahogyan mi pl. az 1-es segítségével alakítjuk a 3-at 13-má – ezáltal, beleértve a nulla istenét is, 20 számjegy állt a rendelkezésükre.

A koponya tehát – bár jelképezte ugyan a halál ürességét is – valójában a potenciális lehetőségekre utalt. Akárcsak a mi 10-es számunk, az alsó állkapocs a matematikai lehetőségek kiterjesztését célozta. Segítségével válhattak a kis számokból nagyobb számok.

Úgy tűnik, a koponya képének szimbolikus felhasználása ily módon jelképezte az átmenetet is az alacsonyabb szintről a felsőbb szintre. Mint maga a halál, annak az eszközét kínálta, hogy felülemelkedjük a mindennapos tudatos valóság alacsonyabb szintjéről a tudatosság magasabb szintjére. A maják ugyanis hittek benne, hogy léteznek a gondolatnak és tudatnak magasabb szintjei is az univerzumban (Szintén az ind filozófia része. Szerző megj.)– felső világunkban, az istenek honában. A koponya azt az eszközt képviselte, mellyel azok leérhetővé válnak.

A hosszú számlálás nemcsak a Vénusz szabályos keringési idejét veszi figyelembe a Földbolygó körül, ami átlagban 584 napot vesz igénybe, de a Vénusz teljes keringését is a Föld saját forgási tengelyéhez viszonyítva, mely ciklus már ezredévekben mérhető. A Vénusz bolygó szabályos keringési ideje a Föld körül normál vénuszi években mérve csekély ingadozást mutat 581 és 587 nap között. Ugyan maga a fluktuáció sem volt másodlagos a maják számára, sokkal inkább érdekelte őket ezeknek az apró módosulásoknak a miértje, mely nagyon parányi, szinte észlelhetetlen eltolódást okozott a Vénusz bolygó forgási síkjának és a Föld forgási tengelyének viszonylatában. Minderre egészen a közelmúltig még a mi csillagászaink sem figyeltek fel, a maják azonban nyilvánvalóan valóságos megszállottjai voltak a „Vénusz nagy ciklusának”, a kapcsolatnak a Vénusz szabványos keringési síkszöge és a Föld forgási tengelye között. A naptárban szereplő valamennyi dátum ehhez a Nagy Ciklushoz kötődik, melyet jóval az ő felbukkanásuk előttig nyomon követtek, és a jövőre nézve is pontosan előre jeleztek, túl azokon az időkön, amikor civilizációjuk rejtélyes módon összeomlik.

Számos hosszú számlálási dátumot, melyet a maják hátrahagytak monumentális tárgyi emlékeiken, a tapasztalt maja kutató Eric Thompson fordított le a saját Gergely-naptárunk nyelvezetére, és ezekből egy rendkívüli mintázat látszott előtűnni. Napjainkra megállapítottuk, hogy a vénuszi naptár kezdeti időpontja, a maja hosszú számlálás szerinti nulla pont a Gergely-naptár szerinti i.e. 3114. augusztus 13-ának felel meg. Ekkor történt, hogy a Vénusz fénylő korongja elsőként tűnt fel a Föld horizontján, a jelenlegi kozmosz születését jelezve. Meglepő dolog, hogy előző nap éjjel a lenyugvó nap pontosan igazodott Teotihuacán kőkoponyájához, tehát lehet, hogy valóban ez volt az a dátum, amikor a hatalmas várost megalapították? 

A Codex Copsiként ismert ősi maja kézirat egy más nézőpontból ábrázolja a Vénusz bolygót. Mint azt Dr. Karl Taube kifejtette: „A bolygót személyesítették meg ezekkel a képekkel, a fejet pedig egy koponya alkotta, kidülledt szemekkel. A Vénuszt úgy ábrázolják, hogy lándzsát döf bizonyos személyiségekbe, akik különféle dolgokat képviselnek, melyek a Vénusz egyéni szemszögéből fenyegetnek. ..A víz istennőjét láthatjuk, Chalchiuhtlicuét, amint lándzsával ledöfik. Ez elmondja az olvasónak, hogy valami rettenetes dolog fog történni a vízzel egy adott időpontban, talán aszály lesz. Ez alatt a kukoricaisten esik áldozatul, ami minden valószínűség szerint a kukoricatermés pusztulására utal. Ily módon az ősi maják Vénusz-ciklusait képesek voltak előre megmondani – vagy legalábbis úgy hitték, hogy azok képesek megmondani –, mi fog történni, valahányszor a Vénusz „elmúlik”.

A maják, …  meg voltak győződve arról, hogy a világ már több alkalommal is megszületett, majd elpusztult. Hitük szerint ők népesítették be a „Negyedik Világot”, vagyis a „Negyedik Napot”. A maják számára az istenek nemcsak az embereket teremtették újra valahányszor, de az egész korábbi világot, vagy történelmi korszakot, és ezek felett mindig különböző istenségek uralkodtak. Ilyen vagy olyan természeti katasztrófa folytán azonban e világok mindegyike elpusztult. Az első világot az égből jövő tűzeső pusztította el, a másodiknak a Nap vetett véget, a harmadiknak pedig a víz. A maják valamennyi világ pusztulásának pontos időpontját is képesek voltak megmondani, ugyanis valamennyi korábbi világvége egybeesett a Vénusz Nagy Ciklusainak végével.

A maja kéziratok zöme az emberek jelenkori generációit a „kukorica népének” tartja, annak a népnek, mely az emberiség történelmének negyedik, és miden valószínűség szerint utolsó korszakát benépesíti. Mielőtt jelenlegi generáció megszületett volna, nagy sötétség uralkodott a Földön. A frissen megteremtett emberek, akik a leírások szerint egyaránt voltak fehérek és feketék, elhagyták származási helyüket, melyet Tulanként ismertek. Ez volt az az éjszaka, amikor az első emberek nyugtalanul várták, hogy megvirradjon az első hajnal. Ekkor látták meg „Vénuszt, a csillagot, mely a Nap vezetője és előhírnöke volt, és nagy boldogságukba tömjént égettek”.

A jelenleg rendelkezésre álló információk is alátámasztották, hogy i.e. 3114. augusztus 13-ának reggelén a Vénusz valóban megelőzte a Napot. Azt is kiszámították, hogy a Plejádok éppen hajnal előtt keresztezte az éjszaki égbolt meridiánkörét, mielőtt még a Vénusz az 1 366 560 napból álló hosszú számlálási ciklus során első ízben megelőzhette volna a Napot, így sokak szerint a maják a Plejádokat hihették Vénusznak, a magasztos előhírnöknek. Épp ahogyan a Vénusz beharangozta a Nap felkeltét egy új kor hajnalán, a Plejádok is bejelentette a Vénusz nagy ciklusának kezdetét.” (Chris Morton és Ceri Louise Thomas: A kristálykoponyák rejtélye)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

endzsim@aol.com

(Elizabeth, 2009.10.13 16:16)

Orulok,hogy ezt elolvashattam,remelem talalok meg tobb ilyen olvasnivalot.
Koszonom.

barta_andrás@mail.datanet.hu

(Barta András, 2009.02.20 19:37)

Mindig is érdekelt a Maja kultúra és ezzel is közelebb kerültem a megismeréséhez!

Tisztelt olvasó!

Talán segítséget nyujt a maja naptár megértéséhez az a link melyet megtaláltam, és mindenki számára közreadok.
http://www.naptarak.com/naptarak_maja_2008.html

Köszönöm a készítőknek!