Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lábjegyzet

Az úgynevezett hinduizmusnak két fő ágazata van. Röviden összefoglalva: az egyik Sankara tanítását követve Istent személytelennek véli, s tagadja a lélek örök egyéni létét. Azt tanítja, hogy a lélek az anyagi kötelékekből való felszabadulás (mukti vagy móksa) után egyéniségét veszítve teljesen beleolvad az Abszolútba. Ezt a filozófiát nevezik advaitának, azaz monizmusnak, híveiket pedig, monistáknak vagy májávádíknak.

A másik fő csoportot a vaisnavák alkotják. Tanításukat a Védákból származtatják. Az ősi időkben a vaisnava felfogás India-szerte virágzott. A vaisnava filozófia legfőbb tétele a bhakti. Ez a szó a szanszkrit bhadzs igetőből ered, melynek jelentése: szeretetteljes, önátadó imádat. Aki ily módon imádja Istent (Visnut), azt bhaktának vagy vaisnavának hívják.

Csaitanja Maháprabhu tanítása ősi Védák üzenetét helyezte egy teljesebb megvilágításban:

 -A Legfelsőbb (Bhagaván vagy Krsna) számtalan isteni energiával (saktival) rendelkezik, melyek közül a csit-sakti, a májá-sakti és a dzsíva-sakti a legfontosabbak (Visnu-purána 6.7.61.). Ezeket belső (antarangá), külső (bahirangá) és közbülső vagy határ (tataszthá) energiának is nevezik. Az anyagi világ forrása a májá-sakti.

Amikor Bhagaván teremteni kíván, ezt egyik teljes értékű isteni kiterjedésén, Mahávisnun keresztül teszi. A teremtés folyamata tehát Isten akaratának eredménye.

A teremtés folyamatában először az úgynevezett mahat elve születik meg, majd fokozatosan a világi ego (ahankár), az öt fő anyagi elem (panycsa-mahábhúta), azok sajátosságai (tanmátra) és az érzékek (indrijání). Ezek együttese alkotja a végtelen számú univerzum evolúciójának bázisát. A mahat a prakrti (anyagi természet, energia) terméke, s ezért a három kötőerőből – szattva azaz jóság, radzsasz vagyis szenvedély, tamah, tudatlanság – tevődik össze, de főként a szattva s a radzsasz jellemzi. A szattva jellegzetessége a tudás, a radzsaszé pedig a cselekvés. A mahat tehát az a szubtilis elv, mely az anyagi tettek és anyagi tudás jellemezte anyagi világ alapját képezi. Ennek megfelelője az individuális egyénben a buddhi vagy értelem.

A világi vagy hamis ego (ahankár) közvetlenül a mahatból származik, így a mahathoz hasonlóan a tudatos és tudatnélküli keveréke. Az „én” (aham) és az „enyém” (mama) tudatosság hatására hiszi az élőlény magát a tettek végrehajtójának, illetve bizonyos dolgok birtokosának. Attól függően, hogy melyik kötőerő dominálja, háromféle ahankár létezik: jó, szenvedélyes és tudatlan. A szattvikus ego szüli az elmét, a gjánéndriját, azaz az öt információs érzéket (hallás, látás, ízlelés, szaglás és tapintás), a radzsaszikus ego pedig a karméndriját, az öt cselekvést szolgáló érzékszervet (fül, szem, nyelv, orr és bőr vagy pedig nemi szerv). A tamah-ahankárból keletkezik az öt szubtilis anyagi elem (tanmátra), vagyis a hang, tapintás, szín, íz és illat potenciális elemei. Ezekből származik az öt durva-fizikai elem (panycsa-mahábhúta), név szerint: éter, levegő, tűz, víz és föld.

Az anyagi univerzumok a májá-sakti termékei. A lelki világban is létezik a májá, de csak mint jóga-májá. Ott Istent antarangá kedvteléseiben szolgálja, erősíti és fűszerezi a híveivel fennálló szeretetteljes kapcsolatot. Az anyagi világban pedig, a Legfelsőbb bahirangá kedvteléseiben segédkezik úgy, hogy megtéveszti az Istennek hátat fordító élőlényeket. Így a világon, a természeten uralkodni vágyó emberek mind a májá illúziójának rabjai. A Legfelsőbb úgynevezett külső energiája, a májá tudat nélküli, ezért önmagában képtelen működni, s így Istenre (Krsnára) sincs semmilyen hatással – az Ő szabályozása és irányítása alatt áll. Habár májá a jóga-májá része, nem tud hatni az utóbbira, miként a levedlett bőr sem érinti a kígyót.

A májá-sakti terméke (az anyagi világ) valóságos, létező. Abban különbözik a lelki világtól, hogy változó és ki van téve a megsemmisülésnek. Kétféleképpen működik, mint tudás (vidjá) és tudatlanság (avidjá). Tudásként könyörületes az élőlényekkel, úgy, hogy lehetőséget teremt a szvarúpa-sakti iránti fogékonyságra, s így az anyagi világból való felszabadulásra.

 Mint tudatlanság a teremtés folyamatában vesz részt olyképpen, hogy elfedi a lélek igazi természetét, így az nem ismerheti fel önnön magát, valamint megteremti az empirikus egot, amely a testhez és az érzéki tárgyakhoz való vonzódást eredményezi. Az előbbi funkciója miatt az avidjá-máját ávaranátmiká-nak hívják, mert fátylat (ávaranát) borít a lélekre, s így elfeledteti vele valódi természetét, a Legfelsőbbhöz fűződő tudatos, szeretetteljes kapcsolatát. Az utóbbi feladatából adódóan pedig viksépátmiká-nak hívják, mert viksépát, figyelemelvonást idéz elő a testi, empirikus ego megteremtésével.

A nimitta-máját az alábbi összetevők alkotják: kála (idő), karma (ok-okozati törvény), daiva (sors) és szvabháva (individuális természet). Kála a mindenhol, minden egyes atomban is jelenlevő Felsőlélek eszköze amivel az anyagi természet kötőerőinek egyensúlyát felbillenti. Ezért a kálát ksóbhakának, ingerforrásnak, kiváltó oknak is hívják.

A teremtés előtt a három kötőerő egyensúlyban van – ez a pradhána vagy guna-májá – az anyagi világ forrása. Összetevői a drvja, ksétra, prána, átmá és vikára (Bhágavata-purána 10.63.26.). Drvja az öt anyagi elem szubtilis állapota, ksétra az anyagi tettek mezeje, más szóval az anyagi természet (prakrti), prána az emberi test éltető elve, átmá az empirikus ego, vikára pedig az öt érzékre, az öt fizikai elemre és az elmére utal. A fizikai test mindezek kollektív effektusa. Az ősanyag ezen összetevők és a kötőerők egyensúlyi állapota. Mindez magában nem értelmes, ezért képtelen a teremtésre; ezt Mahávisnu „pillantása” idézi elő.

Az élőlény Krsna tataszthá-saktijának, határ-energiájának megnyilvánulása. Tata fövenyt jelent, a tengerpartnak azt a csíkját, amely vizes, s így szárazföldnek nem mondható, ugyanakkor a tengerhez sem tartozik. Hasonlóan, a dzsíva nem tudatlan anyag, de a mindenható, mindentudó Istennel sem azonosítható minden tekintetben. Természetéből adódóan kerülhet úgy a májá-sakti, mint a szvarúpa- vagy csit-sakti befolyása alá. Eszerint kétféle élőlényt különböztethetünk meg: örökké felszabadult (nitja-mukta) és örökké feltételekhez kötött (nitja-baddha). Az utóbbi esetében az örökké szó csupán elvileg jelent örök anyagi rabságot, figyelembe véve, hogy a lélek szabad akarattal rendelkezik; ezért választhatja a májá-sakti fennhatóságát, s maradhat annak rabja, amíg csak ezt így kívánja.

Hogy az isteni lélek miként kerül az anyagi világba, s így az illúzió hatása alá, csak akkor okoz gondot, ha nem teszünk különbséget Isten és a dzsíva között.

Igaz, a dzsíva is örökkévaló (szat), tudatos (csit) és örömteli (ánanda), akárcsak Isten, ám a kettőjük közötti különbség kvantitatív (mennyiségi), s így jelentős. Bár a Svétásvatara-upanisad atomnyinak írja le az anyagi testben raboskodó lelket, ám az parányisága ellenére mégis áthatja a fizikai testet (5.9.).

A dzsívára az ego-tudat jellemző. De az eredeti ego (aham) nem ugyanaz, mint az anyagi világbeli empirikus vagy hamis ego (ahankár), ami az anyagi energia terméke. Az előbbi azonos magával a lélekkel, transzcendentális, örömteli és örökké makulátlan. Az utóbbi a testtel, illetve az elmével való azonosítás eredménye. Amikor a Védák azt írják, váljunk meg az egotól, ez alatt az empirikus egot kell érteni. Születés és halál, valamint a szenvedés egyéb okozói csupán a fizikai testre vonatkoznak, amivel a dzsíva a májá hatására azonosítja magát, nem pedig belső, lényeges természetére, amely örökös, változatlan.

Az élőlények száma végtelen, s habár belső természetük örökké ugyanaz, az anyagi világban előző és jelen tetteik (karma) révén más és más a helyzetük, tudásuk, sorsuk, képességeik stb. – egyszóval különböznek egymástól. A lelki síkon a különbözőség csupán abban nyilvánul meg, miként viszonyulnak a Legfelsőbbhöz.

A Védák a világi sík élőlényeit két fő csoportra osztják: mozdulatlan (szthávara) és mozgó (dzsangama). Az utóbbi három csoportból áll: vízi, földi és a légben élő vagy mozgó élőlények. A földi lények közül az emberek a legfejlettebbek.

A Legfelsőbb szolgálata az élőlény örök szerepe, annak ellenére, hogy szabad akarata révén ezt meg is tagadhatja. Ha Isten szolgálatát választja, soha nem fog az illuzórikus anyagi energia (májá) irányítása alá kerülni, hanem az Ő társaként, a bhakti határtalan örömét élvezve él vele a lelki világban (Bhagavad-gíta 4.9. és 15.6.).

Amennyiben a májá kínálta anyagi élvezeteket választja, az anyagi energia irányítása alá kerül, így megfeledkezik valódi, lelki természetéről, s testről-testre, bolygóról-bolygóra vándorolva szenved az anyagi lét különféle problémáitól.

Az avidjá-májá két réteggel borítja be az élőlényt: egyik a szubtilis vagy mentális (linga-), a másik pedig a fizikai test (szthúla-saríra).

A szubtilis test összetevői az elme (mana), értelem (buddhi), tudat (csit) és az empirikus vagy hamis ego (ahankár). Ám ez a test képtelen a cselekvésre (karma) és az anyagi élvezetekre (bhóga). Ezért van szükség még egy, fizikai testre, melynek eredményeként az anyagi tudat csak erősödik. Így veszi kezdetét a szanszára, a születés és halál körforgása, s az ezzel együttjáró különféle szenvedések végtelen időtartama. Cselekedetei (karmája) eredményeként a dzsíva hol mennyei, hol pokoli körülmények közé születik.

A születések körforgásában sok millió léten halad át, a szellemi evolúció törvénye szerint, s mert a testével azonosítja magát, háromféle szenvedés áldozata: ádhidaivikus (természeti katasztrófák, mint például éhínség, árvíz, járványok, földrengés stb.), ádhibhautikus (a környezetünk, mint például embertársaink, illetve a különféle élőlények okozta szenvedések) és ádhjátmikus (a saját testünk és lelki világunk okozta bajok). – Mennyivel okosabb ez a „találmány”, mint a keresztények pokla! Arra tanítja az embereket, hogy legyenek engedelmesek és a lehető legjobbat hozzák ki magukból az életük folyamán. szerz. megj.

Az élőlény természete tehát minőségileg megegyezik Istenével, mivel az Ő szerves része. Ezért még a májá hatása alatt, lényegi természetéről megfeledkezve sem fogadja el természetesnek a szenvedést és a halált, hanem ösztönösen is öröklétre, tökéletes boldogságra vágyik. Ezt azonban nem érheti el anyagi életmóddal, a röpke testi, érzéki élvezettel. Mindezzel csak az illúzió kötelékét fonja szorosabbra maga körül. Az anyagi világbeli élőlények igazi feladata tehát a Legfelsőbb elérése (purusártha). Csak így valósítható meg a hőn óhajtott öröklét és boldogság.

A Védák azonban e célon kívül még négy életcélról írnak: dharma (jámborság), artha (gazdasági fejlődés), káma (érzéki élvezet) és móksa vagy mukti (felszabadulás az anyagi kötelékek alól), Az emberek többsége annyira ragaszkodik ezekhez, hogy másról nem hajlandó hallani. Ezért tanítják bölcsen a Védák, hogy a dharma, azaz a vallásos elvek és kötelességek szerinti életmóddal elérhető az anyagi gyarapodás vagy jólét (mint a helyes cselekvés, karma természetes eredménye), az érzéki örömök s végül a felszabadulás is. A dharma (jámborság) azonban még nem jelenti a végcélt. Szükségszerű, hasznos, mert csakis általa szabályozható az artha (gazdasági fejlődés) és a káma (érzéki élvezet), ami végül a tudat megtisztítását eredményezi. Ez utóbbi nélkül pedig lehetetlen az anyagi kötelékek alóli felszabadulás (móksa).

A Védák világosan kifejtik, hogy eredeti természetünk felismeréséhez, valamint az örökkévaló boldogság élvezetéhez viszont csak úgy juthatunk, ha megválunk a varnásramától és minden más dharmától. (Maitréja-sruti 3.1.13.)

Hasonlóan szól a Bhagavad-gítá végső jó tanácsa (18.66.): az ember adjon fel minden dharmát, minden kötelezettséget, s hódoljon meg teljes lényével a Legfelsőbb, Krsna előtt – így szabadulhat meg minden köteléktől.

Csaitanja rámutat: a Védák egyértelműen közlik, felszabadulás alatt a dzsíva eredeti, természetes állapotának elnyerését kell érteni (Bhágavata-purána 2.10.6.). Eredeti állapotában a dzsíva a Legfelsőbb része (ansa), így az Ő szolgálata természetes számára. E sík elérése magába foglalja 1) a Legfelsőbb elérését, valamint 2) az állandó öröm-állapotot, 3) a májá és a karma köteléke alóli felszabadulást, 4) azt a tényt, hogy már soha többé nem kerül az anyagi energia befolyása alá, s így 5) minden baj és szenvedés végét.

A Legfelsőbb elérése jelentheti ezen állapot legkezdetibb síkjának, a személytelen Brahman, illetve magasabb síkjának, Isten személyes manifesztációjának elérését. A dzsíva által tapasztalt lelki öröm annál nagyobb fokú, minél magasabbrendű arculatát szolgálja Istennek. A felszabadulás tehát nem csupán a szenvedés végét, hanem egyben pozitív üdvösség-állapotot is jelent.

Ha a Legfelsőbb elérése a személytelen Brahman elérését jelenti, a dzsíva eggyéválást, beolvadást tapasztal. E beolvadás azonban nem teljes, nem valóságos, mert a dzsíva Legfelsőbbhöz fűződő rész-szerepe (Bhagavad-gítá 15.7.) örök természete. Ugyanakkor annyira elmerül a Brahman-síkkal járó lelki gyönyörben, hogy megfeledkezik saját identitásáról. A Legfelsőbb elérésére vonatkozó Véda versek sohasem a teljes eggyéolvadást, hanem az isteni (lelki) természet elérését jelentik (Mundaka-upanisad 3.1.3.). Eszerint a dzsíva Brahmanhoz csak hasonlóvá válik, nem pedig minden tekintetben vele egyenlővé. Például a Cshándógja-upanisad (7.25.2.) világosan írja, hogy a muktit elért dzsíva örömtelivé (s nem örömmé) válik; ez maga után vonja, hogy továbbra is képes érzékelni, tapasztani, ami pedig együtt jár az egyéni léttel.

A Legfelsőbb személyes arculatának (Bhagavánnak) elérése alatt az Ő közvetlen megtapasztalását (száksátkár) kell érteni, amely lehet belső (antah-), meditatív, avagy az elmét és az érzékeket is érintő külső megtapasztalás (bahih-száksátkár). Az utóbbi élményben résztvevő elme és az érzékek természetesen a szvarúpa-sakti hatásának köszönhetően minden anyagitól mentesek, lelkiek, így hát alkalmasak e transzcendentális feladatra. Egyedül a teljesen megtisztult lelki állapotban lehet csak érzékelni a Legfelsőbbet. A Bhágavata-puránában olvashatjuk, hogy bár Indra és Sisupála szemtől-szembe voltak Krsnával, tiszta tudatsík híján mégsem tapasztalhatták meg az Ő isteni mivoltát. A Bhagavad-gítá azt írja: Isten egyedül az Őt spontán, tiszta szeretettel imádók előtt fedi fel magát. (vaisnava.hu)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest

(Horváth Katalin, 2017.01.03 14:52)

Kedves Georgina Gravel!
Ackérdésem az, hogy lehet hozzájutni a könyvhöz? Nagyon érdekelne, és fantasztikus munkának tartom. :)