Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

1. Fejezet

Kezdetek

 

Kedves olvasóim! Az ember története a vándorlásról szól. Vándorlásról szólt akkor is, amikor valamelyik emberelődünk lecsúszott a fáról.. és vándorlásról szól azóta is, mióta a homo sapiens a természet kísérletező kedve miatt megszületett. Bizonyítékok ezrei szólnak amellett, hogy az emberi faj egyetlen ága sem tudott nyugton maradni egy helyen, mintha valami őserő mozgatta volna körbe-körbe a kicsiny földgolyónkon.

Ugyanakkor ez a mozgás tanította meg először szembeszállni a vadállatokkal, tüzet gyújtani, meleg öltözetet készíteni, ez volt az, ami folyamatosan vitte előre az emberi fajt a fejlődés útján. Ez az örökös mozgás volt az, amitől tanultunk, tanulunk.

Mikor még nem létezett az írás, olvasás, nem volt az Internet világa, nem voltak könyvek, akkor is sokat tanult az emberiség szerteágazó faja egymástól.

Nem tartom igaznak, hogy a gyöngék hulltak el és az erősek maradtak fenn.

Az a faj maradt fenn évmilliókig, aki képes volt átvenni más ’emberektől’ újakat akár fejletlenebb embertársaitól tanulva; aki az újításokat képes volt saját hasznára fordítani, aki az átvett újításokat tudta ötvözni saját ötleteivel…

Aki rácsodálkozott a természet erőire, és megtanult vele együtt élni…

A homo sapiens még nem bizonyította, hogy hány ezer évig képes fennmaradni, hisz ez a faj még csak kétszázezer éves. A sokak által lenézett neandervölgyi képes volt 1,5 millió évig fennmaradni, a Homo Erectus 2 millió évet ’élt meg’. Ha majd eljutunk idáig, akkor mondhatjuk, igen csak akkor mondhatjuk: íme az ember.

A homo sapiens története egyenlőre csak egyben követte elődeit, nevezetesen abban, hogy vándorol azóta mióta elindult Afrikából - vagy máshonnan, mert ez ügyben is vannak még viták.

De a lényeg, a vándorlás ténye marad és azt bizonyítja hogy minden amit tudunk, minden amiből kifejlődött a jelenlegi ’űrkőkorszak’ egyetlen egy dolognak köszönhető: az emberi faj kényszeres vándorlás mániájának.

Ez a könyv arról szól hogyan hatottak egymásra különféle kulturális szinten élő népek és civilizációk.

Senki és semmi nem fejlődött egyedül, bár a kultúrák, tudásanyagok népek közötti egymásra hatásait nem minden esetben tudjuk követni.

De a lényeg nem változik: a civilizációk hatnak egymásra, a legbarbárabbnak elnevezett népek is sokat adtak át náluk fejlettebb népeknek, ráadásul minden átvett kultúrát átalakítottak saját identitásuknak megfelelően.

 

Ősi csillagászati tudásunk, sok közös mondavilágunk mind arra utal, hogy a homo sapiens éppoly nyughatatlanul járta a világot, mint elődei. Ahol valami kulturális góc keletkezett, onnan mindig elindult egy-egy aktív, a világot felfedezni, esetleg meghódítani vágyódó csoport, feladván a ma történészeinek a nagy kérdést: ezek az építmények, szobrok, stb. honnan kerültek ide. Ezeknek az építményeknek legfőbb jellemzőjük, hogy hiába keresik, nem találnak régészeink az adott térségen belül fejlődésre utaló nyomokat. Pattintott kőszerszámok hevernek szanaszét és fölöttük ott magasodnak a csodálatos, óriási és gyönyörű épületek. (Vagyis az, amit évezredek meghagytak belőlük). Ezek a (fejlődés hiányára mutató) tények rendkívül sok ember fantáziáját megmozgatták már. Amatőrök lelkes sora próbál a titkok közelébe férkőzni és hát valljuk be, bár az emberi fantázia és képzelőerő csodálatos, de a valóságban továbbra sem tudunk semmit.

Ideje lenne már átírni az emberiség történetét, hiszen nem söpörhetjük tovább a szőnyeg alá azokat a tényeket, melyek Yonaguni több mint 10 ezer éves piramisa jelenthet, vagy hogy mást ne említsek, amit Puma Punku 400 tonnás kőtömbjei mutatnak.

Yonaguni rejtélyes tízezer éves építményét 1985-ben fedezték fel, mégsem tud róla a világ, pedig ha a tényekről nem tájékoztatják az embereket, akkor csak a kicsiny zöld emberkék számát szaporítják történészeink. Ha elismernék végre, hogy a homo sapiens egy része már a kőkorszak előtt egy fejlett tudásanyaggal bírt, akkor be tudnák illeszteni történelmi keretek közé a világ számos tájékán szinte egyszerre megjelenő megalitikus építményeket.

Körülbelül 70 ezer évvel ezelőtt már kőbe vésett istenükhöz – egy kígyóhoz – imádkoztak őseink (Sheila Coulson, az oslói egyetem kutatója, afrikai Botswana Tsodilo-dombok); ekkorra már bizonyíthatóan kialakult a szimbolikus gondolkozás (Christopher Henshilwood, dél-afrikai Blombos-barlang); már hetvenötezer éve festette és ékszerezte magát az ember (Blombos-barlang).

40 ezer évvel ezelőtt cipőt húztak (Washington University professzora Erik Trinkaus-é a felfedezés érdeme); ekkora tehető a csillagászati megfigyelések kezdete is.

30 ezer éve olyan művészi rajzokat festegettek, hogy még Picasso is elismerte: semmit sem fejlődtünk. De a szobrászat sem maradt el: a korabeli csont és kőfaragók a mai művészeket is megszégyenítené. (németországi Ach völgy)

A nők belevágtak a szövés-fonás mesterségébe, s kialakították maguknak a divatot. (J.M.Adovasio end Olga Soffer end Jake Fage: The Invisible Sex: Uncovering the True Roles of Women in Prehistory)

22 ezer évvel ezelőtt már nem volt ismeretlen a számolás fogalma, bár még nem fejtettek meg többismeretlenes egyenlegeket. (Kongó, Ishango)

12 ezer évvel ezelőtt, - mikor éppen csak véget ért az utolsó jégkorszak - már nem volt újdonság a tengeren való hajókázás. (felfedezője: Albert J. Ammerman - New York állam Hamilton Egyetem; ciprusi lelet)

Ezek csak azok a tények, amelyeket már komoly tudósok, kutatók, régészet igazoltak! Ezek már nem találgatások vagy a fantázia játékai! Mint láthatjuk, sorban dőlnek meg a régi időkorlátok.

 

Ezért egyetlen egy biztos dolog van: az emberi történelmet át kell írni! Mit szólnánk mi ahhoz, ha –mondjuk úgy 10 ezer év múlva az akkori régészek- csak a mai (a XXI. sz.-ban) is létező primitív társadalmakból indulnának ki? Tételezzük fel, hogy civilizációnk elpusztulna – mi maradna az utókorra 10 ezer év távlatából? Hatalmas városok betontömbjei? A primitívebb társadalmak „kőbaltái”? Ezek így egymás mellett - azonos korra visszadátumozva - igen csak nagy zavart okoznának jövőbeli régészek fejében. Hát, ha még emellett írásunkat sem tudnák megfejteni..

Az a régészet körében is elismert tény, hogy az emberi faj amióta erre a világra született képtelen egy helyben maradni. Vándorlásukat számtalan régészeti lelet támasztja alá. Tudnak a nagy és többször megismétlődő indo-európai népvándorlásokról, ugyanakkor nem hajlandóak elismerni, hogy a kelet felől érkező folyamatos invázió komoly kulturális nyomokat hagyott maga után. A semmiből felbukkanó városok, a földművelés hirtelen elsajátítása s ezáltal a lakosság számának ugrásszerű gyarapodása; ez mind csak 1-1 kis területen következett be. Ez Földünk összes földrészére vonatkozik, mely alól az amerikai földrész éppúgy nem kivétel, mint az európai.

 

Az emberiség történelme folyamán soha nem alkotott egy egységes civilizációs rendszert. Még napjainkban sem, amikor pedig a technika lehetővé tenné. A demokrácia követelményei lehetetlenné teszik, hogy bármelyik népre ráerőltessük „nagyobb” tudásunkat. Ahol pedig megpróbálkoznak vele (persze nem az önzetlenség vezeti kezüket), ott a népek vallási-kulturális szűrőjén fennakad a tudomány. Egy-két emberöltőn belül lehetetlen drasztikusan megváltoztatni egy adott népcsoport fejlettségi szintjét.

De nem is tudom, miért ugrok ekkorákat a történelem színpadán. Hiszen az emberi fejlődésre utaló különböző jeleket, már saját közvetlen környezetünkben is megfigyelhetjük.

Kedves olvasóm. Számolja gyorsan össze a fejében, hogy hány olvasásért nem rajongó embert ismer közvetlen környezetében? Vagy számoljuk össze azokat az ismerőseinket, akik nem akarják kidugni az orrukat otthonaikból, és ha sok-sok felesleges pénzük lenne, akkor sem indulnának világkörüli útra. Na ugye! Ezek a különbségek minden korban éppúgy megvoltak.

Régmúlt őseink is ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Köztük is sokan boldogan élték le az életüket egy zárt világban, de közöttük is voltak kalandorok, új világkeresők, hódítani vágyók. Hisz a legsötétebb középkorban is elindultak új világot, új hazát keresni, pedig félő volt hogy leesnek a földkorong szélén. Őseink meg – csillagászatuk fejlettsége okán – tudták is, hogy kék Földünk: gömbölyű.

Rákényszerítheti persze az embert nemcsak kalandvágya, de életkörülményeinek megváltoztatása is. Gondoljunk csak bele, hányan hagyják el (számukra ósdi) hazájukat egy jobb világ felé indulva, rengeteg nehézséggel megküzdve mai világunkban is. Néminemű különbség az, hogy akik után mi nyomozunk - akik ezeket a csodálatos építményeket ránk hagyták, az akkori közlekedési és távolsági nehézségek miatt, csoportosan indultak el. Talán családok, törzsek, nemzetségek együtt. Talán menekültek valami elől, talán csak kalandvágy hajtotta őket, de egy biztos, ezek az emberek vitték el a civilizációt távoli vidékekre. Lehet, hogy az őslakosok némileg késleltetve, de megtanultak egy-két dolgot tőlük. Azt aztán bizonyosan ötvözték a saját kultúrájukkal, vallási felfogásukkal. Így alakult ki, pl. egészen másképpen a maja, az azték, a tolték civilizáció. Ötvözve saját monda- és hit-világát a behozott, idegen civilizáció hitvilágával és építészetével.

Mind tudjuk, az emberi természet nem fekete vagy fehér. Ahogy most is, akkor is harcolni kellett a betolakodóknak az ott lakó őslakosokkal és a csatát - kevesen lévén - el is vesztették. Így aztán eltűntek a mi történelmünk színpadáról. De az őslakosok mondáiban tovább éltek.  A következő generációk hosszú sora, pedig már istenekként emlegette őket, hiszen épületeik ott álltak - legyőzve a primitív kőkorszakot - hát mi mások lettek volna, akik építették, ha nem az istenek?

Valamikor a jégkorszak mélységeit átívelve feltűnt egy nép. Egy nép, aki már azt is tudta, amit jelen korunk tudósai csak sejtenek. Egy nép, aki tudását minden erejével igyekezett átörökíteni korunk úgynevezett fejlett emberének. Figyelmeztet és mesél. Teszi mindezt úgy, hogy csak reménykedhettek: üzenetük célba ér. Most, hogy Földünk éghajlata újra a változás útjára lép, ideje lenne odafigyelnünk arra, miről is szólnak történeteik, melyet hosszú évezredeken keresztül mítoszokként mesél az emberiség.

A régészet egy csodálatos tudomány. Ám az igazán nehéz szakasza történelmi tudásunkba beleilleszteni a talált leleteket. Ez kinek-kinek vérmérsékletétől, fantáziájától függ. És milyen rengeteg felfedezni valónk van még szerte a világban. Hiszen nem oly régen kezdődött ennek a tudománynak a szakszerű kifejlődése. A XX.sz közepétől mondhatjuk azt, hogy a megtalált leleteket előkerülésük sorrendjében, leírva és kategorizálva szedték elő a föld mélyéről. Kormeghatározások dolgában még mindig elég rosszul álltunk. 200 ezer éves korig, bizonyos anyagok esetén, el sem tudunk menni.

A kövek korának meghatározása meg teljességgel lehetetlen. Egy szerves anyag bomlási folyamatából már sok mindent meg tudunk állapítani, de azt, hogy egy követ mikor bányásztak, faragtak és szállítottak - nos ez teljesen a régmúlt homályába vész. Ezért kőépítményeinknél kénytelenek vagyunk a körülöttük, mellettük, alattuk talált szerves anyagokból kiindulni, ezáltal beillesztve a történelem valamelyik szegletébe. De mi van akkor, ha nem azok az emberek építették, akik később „otthagyták a fogukat”?  Végül is egyetlen egy szerves anyag sem támasztja alá a kövek építésének időpontját. Ezért aztán, nagyon sokan támadják történészeinket és próbálnak újabb elméleteket gyártani, mint az építmények korát, mint az építők kilétét illetőleg.

Összegyűjtöttem az elmúlt 4 évből pár régészeti újdonságot, főleg olyanokat, amelyek önmagukban is megdönthetik a jelenlegi írott történelem falait.

 

Érdekes, hogy tudóstársadalmunk igen nagy része nem hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy ha a homo sapiens körülbelül 200 ezer éves (valahol Kelet-Afrikában, Etiópia vagy Tanzánia mai területén alakulhatott ki), akkor hogy létezik az, hogy a civilizált ember csak az utolsó 400 évben kezdett el a technikai fejlődés csúcspontjára törni.

Fajunk legrégebbi „képviselőit” két etiópiai koponyaleletet, az un. Omo-fosszíliák korát 3 tudós: Ian McDougall, Frank Brown és John Fleagle újra meghatározta. Az Omo leletek jellemzőikben közelebb állnak a ma élő emberhez, mint a későbbre datált „embertársaink”. A koponyákat 195 ezer évesre becsülték, ez eddig a leghosszabb „futamidő” a sapiens történetében. Flagle szerint: „Az eredmények helyes értelmezése valószínűleg az, ha feltesszük, hogy sokféle változat létezett abban az időben. Nincsenek egyenes leszármazási vonalak, a fejlődés íve nem volt töretlen. Ha egyetlen leszármazási vonalat akarnánk rajzolni, a végén nem tudnánk, hány alfajt különítsünk el”

 (forrás: mindentudas.hu/tudomany/fold/20050218amodern.html+Omo-fossz%C3%ADli%C3%A1k+&hl=hu&lr=lang_hu) (origo.hu)

Mivel a homo sapiens fejlődésképesnek bizonyult, ezért az e fajból kifejlődött történészek az emberi kultúra korszakait az eszközök, főzésre használt edények és fegyverek készítéséhez elsődlegesen használt anyagok alapján nevezik el.

Paleolitikum. (őskőkorszak), több százezer évig tart.

Mezolitikum (átmeneti kőkorszak), kb. i.e. 15-10 ezertől 9000 tájáig.

Neolitikum (újkőkorszak, csiszolt kőkorszak) kb. i.e. 9000 és 3000 között.

Ekkor a réz felfedezésével elkezdődött a rézkorszak, amely i.e. 3000-ig tartott.

Idővel az ember megismerte az egyre aktívabb fémeket, i.e. 3500 körül az ólmot, i.e. 3000 körül az ónt.

Ha az ónt rézzel keverik, bronz keletkezik. A bronzkor i.e. 3000 körül kezdődött és kb. i.e. 800-ban ért véget.

I. e. 800 körül fedezték fel vasat, amely aktívabb a réznél, az ólomnál és az ónnál, így megkezdődött a vaskorszak.

Mindezt csak azért fűzöm ide, hogy a később szereplő dátumokat könnyebb legyen beilleszteni ebbe, a jelenleg még aktivizált rendszerbe. Érdekes az új felfedezések tükrében figyelni, hogy remegnek ezek a falak.

Rengeteg régészeti lelet tanúskodik arról, hogy voltak olyan elfelejtett technológiák, amelyeket mi még nem is fedeztünk fel!  Nem is kell messze mennünk elég, ha a világ minden táján megtalálható megalitikus építmények, kőtömbök jelenlétére gondolunk. A legelső megalitok megközelítőleg i.e. 4600 táján az un. újkőkorszak homályában születtek. Az azonban tény, hogy az építők magas fokú csillagászati és geometriai ismertekkel rendelkeztek. Így mindenképpen el kell vetni azt a feltételezést, hogy a késő kőkor időszakában élő emberek kulturálisan „primitívek” lehettek. Ma már tudjuk, hogy a kőkörök nagy része egy összetett geometriai rendszer alapján épült. Ennek alapján meghatározható egy alapmértékegység, amelyet az angol kutatók „megalitikus yardnak” neveztek el, melynek értéke 0.829 méter. A legtöbb megalitot ennek alapján szerkesztették.

 

A megalitok óriási kőtömbökből emelt építmények, amelyek nélkülözik a kötőanyagot. Szerte Nyugat-Európában találhatunk hasonló emléket. Megnehezíti kőkori kutatásunkat az a tény, hogy az utolsó jégkorszak, a Würm eljegesedésnek nagy hatása volt az 50. és 10. évezred közötti életre. A nagy sarki gleccserek dél felé terjeszkedtek, és egészen Eurázsia hatalmas síkságainak széléig értek. Ezeket a gleccserek körülzárták, mivel a jég délről is előrenyomult, az ázsiai hegyláncoktól egészen az Alpokig. Óriási szerencse volt, hogy a gleccsertömegek között mindig szabadon maradt az átjárás a Bajkál-tótól az Atlanti-óceánig.  (forrás:sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/1het/muvtori/muvtori1.html)

 

KŐKÖRÖK

A megalitok közül is Európa legnagyszerűbb szentélye a Stonehenge, már i.e. 8500 környékén is kultuszhelyként funkcionált. Három különböző körből áll, közülük a legrégebbi i.e. 4000-3800 év környékén épült. A Nap járásának megfigyelésén túl hold- és napfogyatkozások előrejelzésére is alkalmas lehetett, így gyakran kőkori számítógépként is emlegetik. A nyári napforduló napkeltéjének irányát egy gigantikus kőoszlop, a Heelstone jelölte ki.

Ezeket a jelenlegi történelmi kormeghatározás szerint, kőkorszaki szinten élő emberek építették. A mai technikával is nehezen mozgatható köveket emeltek a magasba azok az emberek, akiket a ’barázdált agyagedények’ népének neveznek. Érdekes kis házaik, melyek szabványosak, szinte összkomfortosak és kőből faragott bútoraik, - polc, ágy, tűzhely – mind arra utal, hogy az igencsak ’történelem előtti időkben’ egy jól szervezett társadalom érkezett a szigetekre. Érdekes módon a luxus tárgyak minden jelét nélkülöző társaságot szemmel láthatóan egyetlen cél vezérelte: minél több csillagvizsgálót felépíteni a szigeteken.

Bár csak most kezdik felfedezni ennek a népnek a lakhelyeit és így nem tudunk róluk sokat, ennek ellenére fel kell tételeznünk, hogy egy igazán jól szervezett társadalomról van szó, mivel a szigetek népsűrűsége rendkívül csekély volt abban az időben.

A rengeteg kőkör arról tanúskodik, hogy ennek a népnek az ég megfigyelése rendkívüli fontossággal bírt. A Salisbury-fennsíkon található óriási építkezések, melyeknek feltárása napjainkba rendkívüli jelentőséggel bír, s melynek mint kiderült a Stonehenge csak egy része, viszont már azt mutatja, hogy kialakítottak egy vallási formát, mellyel valószínűleg az ott lakó civilizálatlanabb népeket óhajtották ’kordában’ tartani. A Sheffield Egyetem régészei ugyanis megtalálták azt a sugárutat, mely összeköti az Avon-folyót, a Woodhenge-t (a Stonehenge-hez hasonló, cirka 3 méteres magas kövekből álló kör alakú építmény), valamint a Stonehenge-t. Ennek tükrében a Stonehenge ’szerepe’ megváltozik: magányosan álló csillagvizsgálóból egy összefüggő kultikus hely főrészévé ’emelkedik’.  Ezt bizonyítja az a tény is, hogy 3,3 kilométerre a Stonehenge-től keletre, Avon-folyó partján egy újabb építményre bukkantak, melyet 2,8 m magas vörös homokkövekből állítottak fel kb. i.e. 2500-2000 között.

Egyre több lakóépületet is felfedeznek, többek közt i.e. 2600-2500-ben épült vakolt, tűzhellyel felszerelt 9 kis házat is találtak a csillagvizsgáló környékén és a sornak még nincs vége.

A ’barázdált edények’ népét egyébként azért is nehéz beazonosítani, mivel elhamvasztották halottaikat, de egyben biztosak lehetünk: az óceánon keresztül érkeztek. Erről tanúskodnak azok a lakhelyek, melyek mint kis ’fogadók’ álltak a tengerparton (Skara Brea).

I.e. 2500 körül hozták a Stonehenge legfontosabb köveit Walesből, melyekből a két koncentrikus kört alakították ki, ezért kövessük most mi is ezt az évszámot..

Ez állítólag a kőkorszak határa az ember történelmében…

Érdekes, hogy még mindig tartja magát az a feltételezés, hogy emberi létezés alsó határán küszködő csoportok ráértek kőkorszaki technikával több mázsás kőtömböket ide-oda cipelgetni óriási távolságokból. A Stonehenge-nél felállított kövek egy részét 150 km távolságból hozták. Gondoljunk bele, hogy ezt a távot üres kézzel sem tudnánk megoldani egy nap alatt. Vagy netán utánpótlási útvonalak is voltak? Feltételezhető, hogy 5 kilométerenként egy felállított étkezősátor és szálláshely várta őket? Vagy étlen-szomjan vonszolták 150 km-en keresztül a többmázsás kőtömböket?

Tudunk még egy nagyszabású építkezésről ebből az időszakból, mégpedig a híres-neves Kheops piramisra és társaira gondolok. A Kheops piramist valamikor az Óbirodalom fénykorában, i.e. 2550 és 2472 között építették. Építésének nehézségét nyugodtan hasonlíthatjuk a Stonehenge-hez, hiszen a Brit-szigeteken egészen biztosan nem állt egy központi hatalom a háttérben, mely kordába tarthatta volna a munkára befogott rabszolgákat. (melyeket a Kheops piramis építésének feltételeznek) Ha a pricizítástól, mellyel ezeket az építményeket emelték el is tekintünk, ott van a hatalmas kőtömbök megmozgatásának lehetetlensége. Míg a Kheops piramis esetében 2 tonnás mészkőtömbök egymásra rakásáról van szó 5 emelet magasságában, addig a Stonehenge-nél 150 km leküzdéséről, valamint olyan monumentális kövek megemeléséről, melyek 4,20 méter magasak, s némelyik 26 tonnát is eléri. Ez ’csak’ egy 30 m átmérőjű kőkör, mely harminc darab, 4,20 méter magas kőoszlopokból áll. Emellett még a kör belsejében 5 patkó alakban elrendezett kőtömb együttes áll, melyek esetében kapukat alkotva 2 tömb tetejére ’odadobtak’ egy harmadikat, melyet könnyedén megtehettek hiszen ’csak’ 8 méter magasra kellett felküzdeniük. Ennek fényében nyilvánvalónak tetszik, hogy kellett léteznie egy népnek, mely egy olyan technológiát ismert, amit talán a ’kövek mozgatásának tudományának’ kellene hívnunk. Még találkozni fogunk nem egy esetben ezzel a tudománnyal, hiszen ebben az évezredben - i.e. 3000-2000-ig - nemcsak ezt a két monumentális építményt ’húzták fel’.  A világ számos tájékán találkozunk megdöbbentő nagyságú kőépítménnyel, melyeket mind ez időszakra ’lőttek be’ régészeink.

Persze a Brit szigeteken még rengeteg kőkör, csillagfigyelő található még, de monumentalitásában kevés múlja felül a Stonehenge-t.

Ami könyvünk témája szempontjából lényeges, az az örök vándorlás, mely ezekben az esetekben egy különleges tudománnyal bíró „építészeti-szakcsoport” háttértevékenységének bizonyítéka.

A világ számos más részén található csillagvizsgálók is arra a tényre mutatnak rá, hogy azon időben egy, a csillagászat magas tudományával rendelkező nép valamiért rendkívül fontosnak tartotta, hogy ’obszervatóriumok’ ezreit tervezze meg. Ezek a csillag-nap megfigyelések az éppen adott földrajzi területen élő őslakosság számára különféle Nap-isten hitté alakult át, mint azt a későbbiekben majd megfigyelhetjük. Azok a népek ugyanis amelyekkel ez a ’tanító’ csoport találkozott egyet biztosan megértett: a Nap fontos szerepet tölt be az emberiség fennmaradásában.

 

2002. novemberében orosz régészek egy 4000 éves építmény maradványaira bukkantak Rjazan területén. A helyről remek rálátás nyílik két folyó, az Oka és a Pronya találkozására. Ilja Ahmedov, a Rjazan ásatás vezető régésze, az Orosz Állami Történelmi Múzeum kutatója írta le az építményt a Novosztyi riporterének. Ahmedov elmondása szerint a talajban talált mélyedések egy 7,6 méter átmérőjű körre utalnak, amit egymástól egyforma távolságra álló, fél méter vastag farudak szegélyeztek. A kör belsejében egy hatalmas négyszög alakú mélyedés található, ami arra utal, hogy egykor négy cölöp állt azon a helyen.

 „A körön belül két-két pár rúd kapukat alkotott. A naplemente látható a kapukon keresztül, amennyiben a szemlélődő a kör közepén áll. Volt még egy rúd a körön kívül, ami a napfelkeltére mutatott. Párhuzam vonható Stonehenge-el, ami közel áll megalkotásának időpontját tekintetében és abban, hogy kezdetben azt is fából építették. Mindazonáltal nem lehetett vérrokonság a két építmény felállítói között.” - mondta Ahmedov.

A kutatók egy kis kerámia edényt találtak a középponti mélyedésben. Az edényt cikk-cakk motívum díszíti, valamint hullámvonalak. (forrás: sg.hu/cikkek/34535 - 54k)

 

2002. szeptemberében egy 3600 éves csillagvizsgálóra bukkantak Németországban a Nebra közeli erdőben. A feltárás során előkerült egy-két kilogrammos, közel 32 centiméter átmérőjű bronzkorong, rajta csillagábrákkal. A tudósok úgy vélik, a korongot Közép-Németországban, a Harz-hegységben készíthették. Az aranyberakásokkal a Nap, a Hold és egyes csillagok, esetleg a Hold és telihold állásának képét rögzítették, véli Wolfhard Schlosser, a Bochumi Egyetem régész-csillagásza. Az egyik csillagkonstelláció hét aranypöttyével valószínűleg a Fiastyúk csillagkép 3600 évvel ezelőtti állását mutatja.

A feltárás másik jelentős lelete, az a közel 200 méter átmérőjű földsánc, amely egykor egy facölöpökből álló épületet ölelhetett körül. A csillagvizsgáló egy évezreden átszolgálta a környék lakóit. Az utómunkálatok során, a földből további több mint 100 kisebb lelet került elő. Közülük a legjelentősebb egy 2700 éves spirál karika. (forrás: origo.hu)

 

Ez a lelet már csak azért is jelentős, mert kőbe vésve a világ számos menhirén szintén megörökítésre került a spirál. Vajon mit jelképezhetett? A világ végtelen körforgását? Vagy az univerzumban található milliárdnyi galaxis spirális mozgását? Tudták-e őseink, akik ily módon üzentek a múltból, hogy mit jelképez a spirál? Valami jelentésének kellett lennie, hiszen a sok-sok ezer véset rengeteg munkájukba, idejükbe kerülhetett. És hát ugye a kőbevésés nem kimondottan egy firkálás a papíron. Tehát: miért? Miért? Miért?

 

Mivel az ősi szimbólumok más kutatókat is keresésre késztettek, ezért most nézzünk egy-két megfejtést.

Christopher Knight és Robert Lomas: A múlt üzenete c. könyvében igen érdekes és értékelhető gondolatra jutott:

„Newgrange-nél és a többi megalitikus lelőhelyen is gyakran előforduló szimbólum a régészek által ’rombusznak’ nevezett gyémánt alakzat.  … Az évet szimbolizáló diagonális keresztnek 4 szára van, melyek a napfordulók napkeltéinek és napnyugtáinak irányát jelképezik, azonban az Uriel gépe jelzőpóznái által napfordulókor vetett árnyékok szintén gyémánt alakzatot alkotnak, melynek szögei a földrajzi szélesség függvényében változnak.  (Az un. Uriel gép tulajdonképpen leszúrt póznákból áll; a Brit-szigeteken található kőkörök időmérésre alkalmas egyszerűbb, még fa változata.- szerz. megj.)

Megfigyeléseinkből tudjuk, hogy ezek a rombuszok a megfigyelő földrajzi szélességével arányosan módosulnak. Az északi szélesség 55. fokán szabályos, négy 90 fokos szöggel rendelkező négyzet jön létre. Az ettől a geometriai szempontból elsődleges szélességtől délre eső helyeken egyre szélesebb négyszögek jönnek létre, az északra esőkön pedig, magasabbak. Erről jutott eszünkbe, hogy a földrajzi szélességre jellemző rombuszokat talán egy-egy hely azonosítására használták. ..

A rombusz szimbólumot gyakran találják együtt kettős spirálokkal. Ez a fajta szimbolizmus különösen Skara Brae-re, Newgrange-re, Pierowallre (Orkney-n) és egy knowth-i kalapácsfejre jellemző. John North beszámolója szerint ugyanerre a szimbólumra rábukkantak Vrsac-ban (Szerbia), egy 7000 éves lelőhelyen, illetve a stonehenge-i árokban egy edénydarabon is. North hasonló következtetésre jutott a rombusz eredetét illetően mint mi:

’Tegyük fel például, hogy egy vallásos építésznek ki kellett jelölnie két párhuzamos egyenest a felkelő télközépi Nap irányába, majd ezekre két, egymástól ugyanolyan távolságra lévő párhuzamos egyenest kellett húznia a lenyugvó télközépi Nap irányába. Az eredmény egy rombusz alak, melynek szögei a földrajzi szélességtől és a helyi horizonttól függenek. .. ’ (North, J.: Stonehenge, Neolithic Man and Cosmos, HarperCollins, 1996)

…A spirál alakzat számos kultúrában felbukkan, így az egyiptomi, a dinasztikus kor előttről származó kerámiákon ugyanúgy, mint a nyugat-európai megalitikus építményeken…. (De találkozunk majd ezzel a szimbólummal az amerikai földrészen is.. szerz. megj.)

A spirál jelentését Charles Ross fedezte fel, aki bebizonyította, hogy az alakzat a Nap árnyékának negyed év alatt leirt útja. (Brennan,M.: The Stones of Time, Inner Traditions International, 1994.)

Ez összhangban állt a mi megfigyeléseinkkel, ugyanis Uriel gépének megépítéséhez lényegében mindössze két egyenes póznára van szükség, a napéjegyenlőségi árnyékok, a középpont és a napkelte/napnyugta kijelölésére. Ha ugyanezt a két póznát egymástól néhány lábnyira letűzzük a földbe, akkor a nap nagyon érdekes árnyékokat fog vetni az év során. Ahogy a Nap a tavaszi napéjegyenlőségtől a nyári napforduló felé halad, egy spirált rajzol fel a talajra, majd az őszi napéjegyenlőségig ugyanezen a spirálon visszamegy a kezdőpontba. Aztán elindul az ellenkező irányba, felrajzol egy másik spirált, és ismét visszatér a kezdőpontjába.

Ennélfogva egyetlen spirál 3 hónapnak felel meg, a teljes évet pedig, egy S alakú kettős spirál jelképezi. Tehát elképzelhető, hogy a megalitikus építészek ezt az alapvető napspirált használták a Ross által azonosított negyedév jelölésére. (Christopher Knight és Robert Lomas: A múlt üzenete 276-7.o)

Tovább folytatva a csillagvizsgálók körét, a németországi Sachsen-Anhalt tartományban, Goseck közelében, 1999-ben találták meg azt a 7000 éves csillagvizsgálót, mely egy 75 méter átmérőjű, földbe vájt kör, melyet belül két embermagasságú cölöpsor tagol. A külső gyűrűt három nagyobb kapu törte meg, míg a belső falakon csak szűkebb átjárók voltak. Ezért régészeink úgy gondolják, hogy a vallási és csillagászati célokra használt építmény belső terébe valószínűleg csak az „elit” mehetett be, míg a tömeg a külső körben figyelhette az eseményeket, ami valószínűleg egy nap, vagy hold-állással kapcsolatos szertartás lehetett. Ebben az igen korai időben még csak 3 kaput állítottak, szemben az időben jóval később épült mintegy 180 db, Közép-Európában ismert hasonló építménnyel, melyeknek már 4 kaput „húztak” fel.  A középpontból nézve a délkeleti kapu pontosan a 7000 évvel ezelőtti téli napfordulókor látható napfelkelte, míg a délnyugati a korabeli napnyugta irányát jelzi. (forrás: Spiegel Online, Berliner Zeitung, praehist.uni-halle.de)

 

MENHIREK

A megalitok egyik fajtája a menhir - függőlegesen felállított hosszú csiszolatlan kövek. Többnyire az újabb kőkor végéről, ill. a bronzkor elejéről származnak. Magasságuk néha eléri a 20 métert is, ami tekintve azt a csekélységet, hogy több darabot „szórtak” egymás mellé, még a kőkörök építési nehézségét is felülmúlja. Észak és Nyugat-Európában találhatók a legnagyobb számban. Egyes helyeken – gondolom azért, mert az építőknek oly kevés munkája akadt - hosszú, kettős sorokat vagy kör alakú kerítéseket alkotnak.

Egyik ilyen „aprócska” építmény az andalúziai Antequera közelében lévő El Romeral föld alatti sírkamrája (hüpogeosza), melyhez 23 méter hosszú, kisméretű kövekből épített, trapéz keresztmetszetű folyosó vezet. Maga a „sírkamra” 3,90 méter magas és 5,20 méter átmérőjű kupola. Újabb rövid folyosó vezet át egy 2,40 méter átmérőjű kupolasír bejáratául. Az egészet egy 85 méter átmérőjű, 8 méter magas, nagy kő tumulus takarja.

Nem messze innen fekszik az ún. mengai barlang, az őskor legimpozánsabb építménye. A sírhelyiség hossza 25 méter, legnagyobb szélessége 6,50 méter, magassága 3,30 méter! Ez a hüpogeosz „csupán” 31 db monumentális kőből áll. 8 tartókő és négy gigantikus fedőkő alkotja a sírkamrát. A 10-12 méter hosszú, kb.7 méter széles és közel 2 méter vastag hátsó kőlap 320 tonnát nyom. Az építmény 31 kőtömbjének súlya összesen 1600 tonna. Felrakásuk több technikai nehézséggel járt, mint a gizai köveké!

A legnagyobb menhir a locmariaquer-i Men-er-Grah (Grand-Menhir, Franciaország). Ma már négy darabban a földön hever, de álló helyzetében magassága elérte a 23 métert! Alapjának szélessége 5 méter, súlyát 348 tonnára becsülik. A hatalmas menhirhez egy 168 méter hosszú és 30 méter széles folyosós sír is csatlakozik A Men-er-Grah menhir durvaszemcsés gránitból van, amely a közvetlen közelben nem található meg. Ha feltételezzük, hogy a kőtömb a Quiberon-félsziget nyugati partján lévő Côte Sauvage-ról származik, úgy először is ki kellett szemelni a nehezen megközelíthető partvidék óriási sziklatömbjei közül, majd legalább az egyik keskeny oldalát le kellett választani az alapkőzetről. 

Ilyen „potenciális” menhireket még ma is szép számmal láthatunk a Côte Sauvage természetes hasadékoktól összeszabdalt gránitfalain.

(Forrás: sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/1het/muvtori/muvtori1.html - 70k)

 

Rendkívül izgalmas technológiára utal, hogy a megalitikus kősoroknál gyakran találunk olyan ovális lyukakkal ellátott köveket, melynek a rendeltetését még nem sikerült megfejteni. Bár tökéletesen illesztett kőházak esetében is találkozhatunk ezzel a technikával. De, mivel a kövek közül olyat még nem sikerült felfedezni, amely eredeti felállított helyzetében lett volna, ezért nem tudjuk, hogy milyen célt szolgáltak. A mi gondolkozásunknak legmegfelelőbb talán az lenne, hogy ezek a lyukak kis ablakok voltak építmények falain. Azt azért megjegyzem csak a pontosság kedvéért, hogy az újra felállított köveknél a lyukak későbbi időkben is készülhettek, mert a lőpor nélküli „kőrobbantásnak” ezt a módszerét Bretagne-ban még a XIX. században is gyakorolták.

Bretagne (Franciaország) Európában a nagy menhir építmények, a kőkörök és a kősorok leginkább ismert földje. Morbihan megyében 14 ún. kőkerítés és 12 kősor van, Finistére megyében, pedig 17 kőkerítés és 12 kősor. A legszebbek a Carnac szűkebb körzetében lévő építmények.

A Carnac város tengerpartján emelt menhirek egyes darabjai a 6,6 méter magasságot is elérik. A legnagyobbnak a súlya 350 tonna, és a geológusok szerint 20 km távolságról kellett, hogy odaszállítsák. A háromszögben kiképzett kősorok az Atlanti-óceán felé haladva, annak fenekén folytatódnak, majd egy közeli kis szigeten bukkannak fel újra, ahol kövekből összerótt barlang áll. A barlangban menhirek és dolmenek találhatók. Érdekessége még ennek a megalitnak, hogy a középső része víz alatt van. - Tehát építésük idején ott még szárazföld terült el. Érdemes lenne utánajárni, mikor kerülhetett Franciaország nyugati partja víz alá. Akkor még ezeknek a köveknek a korát is pontosan meg lehetne határozni…

Még ha a nyersanyag, a gránit a közelben mindenütt megtalálható is, a menhirek egy részét messzebbről hozták ide, és mindegyik részére „kőágyat” készítettek. Az építészeti munka nem csupán mennyiségileg, de minőségileg is nagyszerű teljesítményt mutat. Már az is kiérdemli csodálatunkat, ahogy - mindig a kősorok elején és végén - a nagy menhireket felállították, és ahogyan a cromlecheknél (’kőépületek’) a menhireket és az ún. töltőköveket zárt, kötőanyag nélküli fallá fűzték össze.

De a földmérő munka is hihetetlen teljesítményeket mutat, pontosan megtartották a párhuzamos kősorok irányát nagy távolságokon át, dombokon és völgyeken keresztül, tehát látótávolságon kívül is.

De még egy kereken 280 méter átmérőjű körvonal (Kerlescan, II. cromlech) kitűzése sem egyszerű feladat. A kermariói kősor a nyári napforduló napfelkeltéjének irányát adja meg, a kerlescani a tavaszi napéjegyenlőségét. A Le Ménec-i kősor iránya 66°-os, amely egy közbenső napkelte-iránynak, nevezetesen a május hatodikainak és az augusztus nyolcadikainak felel meg. A téli félévre ezek a közbenső pontok (november 8.-a és február 4.-e) a sainte-barbe-i és a saint-pierre-quiberon-i kősoroknál találhatók meg.

Az őskorban egyáltalán nem volt olyan jelentősebb építmény, amit tervszerűtlenül helyeztek volna a tájba. Az építészeti teljesítménnyel kapcsolatos meggondolásaink tulajdonképpen csak egy végkövetkeztetést engednek meg, mégpedig azt, hogy bizonyosan olyan asztrológiai megfigyelések alapján emelt építményekről van szó, amelyeket kifejezetten vallási célból építettek.

A cromlecheket bekerítettségük miatt a profán pillantásoktól elzárt „szent helyeknek” értelmezhetjük, a kősorokat a cromlechhez vezető „szent utaknak”, amelyeken feltehetően ünnepi menetek vonultak.

 (Forrás: sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/1het/muvtori/muvtori1.html - 70k: felhasznált irodalom: Beke László: Műalkotások elemzése /Művészettörténeti ABC (Akadémia Kiadó)/A művészet története sorozat A Művészet kezdetei (Corvina kiadó) /Erich H. Gombrich: A művészet története (Gondolat Kiadó) (35-97. o.) /Zádor Anna: Építészeti szakszótár (Corvina Kiadó) / Művészettörténeti ABC (Aradi Nóra szerk.)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Jellystone Park

(Medve László, 2015.05.26 23:02)

Nagyon izgalmasnak találom ezeket a kérdéseket. Azt viszont nem értem, hogy ennyi utánjárás mellet miért nem lehetett az információkat képekkel illusztrálni?

hozzászólás sky666 levelére

(Georgina Gravel, 2010.10.27 14:32)

Lehet, hogy részemről hiba volt betenni személyes levelezésemből Szilágyi András levelét, de hát egy kicsit megérintett a hiúság varázsa. Mindenesetre nem szeretném, ha ezeken a gondolatokon vitatkoznánk.
Az emberi természet különböző - szerencsére, hisz unalmas lenne az életünk, ha egyformák lennénk. Másrészről az 'okos dolgok megtanítása' nem feltétlen önzetlenség kérdése, hisz az emberiség fejlődése a tanítóknak is érdekükben állhatott. -Gondoljunk itt arra, hogy akár az élelmiszer-termelés ugrásszerű fejlődése milyen előnnyel járhatott minden embernek és ez csak a legalapvetőbb kényszer számunkra...

sky666@citromail.hu

(sky666, 2010.10.27 12:44)

Szilágyi András levelére

"Másrészt, mi a motivációjuk arra, hogy másoknak megtanítsák az okos dolgokat? Kicsit ez túl idealisztikusnak, túl önzetlennek tűnik, idegen az emberi természettől."

Ez az ön természetétől idegen... nekem természetes.

sky666

válasz

(Georgina Gravel, 2010.09.29 11:59)

Kedves Lajos! Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen figyelmesen olvassa könyvemet. Sajnos hibákat én is elkövethetek. Legtöbb 'csillagvizsgálóhoz' valóban facölöpöket használtak, de ezeket sokszor lecserélték kőoszlopokra, amelyek aztán az idő során eltűntek. Mindenesetre utána néztem, s a következőt találtam: "Kör alaprajzú árkait és sáncait az északkeleti oldalon bejárat szakítja meg. Belső terében 168 cölöplyuk nyomait találták, mely 6 koncentrikus cölöpsor képét rajzolta ki. Kőoszlopok elhelyezését is feltételezik. Irányítottságában és elrendezésbeli hasonlóságát Stonehengehez már Cunnington is felismerte."
Nem vitatkozni akarok, csak védekezem.:)
köszönöm hozzászólását: Georgina Gravel

lelteto@me.com

(Éltető Lajos, 2010.09.29 11:35)

Az angliai Woodhenge, mint neve is mutatja, fából, nem kőből van. A németországi feltárással párhuzamos.

georgina.gravel@gmail.com

(levelezésembe kaptam, 2010.09.22 13:14)

A "világtörténelem hajnala" című weboldaladdal kapcsolatban szeretném jelezni, hogy nagyon-nagyon érdekes. Én hobbi szinten szoktam olvasgatni ezekről a témákról (semmi köze nincsen a szakmámhoz, de érdekel), és általában azzal szembesülök, hogy akik a "hivatalos" történelem előtti időkről írnak, sokszor elkanyarodnak fantazmagóriák irányába, illetve erőltetik a különböző légből-kapott elméleteiket, nehéz kiszűrni ezek közül a hiteles forrásokat, akiket érdemes olvasni. A Te weboldaladról azt tudom mondani, hogy sokat tanultam belőle, sok újat mondott, de úgy, hogy gyakorlatilag végig forrás-megjelöléssel, és méghozzá ismert, ellenőrizhető, elérhető források alapján dolgoztál. Tetszik az is, hogy van ugyan egy koncepciód, egy végkövetkeztetésed, amit minden oldalról körbejársz, és amire kifuttatod az egészet, de nem erőlteted rá az emberre, inkább sugallni próbálod. Ha jól értem, az elmélet az, hogy létez(het)ett egy olyan népcsoport, amely bejár(hat)ta a világot, magas szintű ismeretekkel rendelkeztek, és az általunk, a "hivatalos" történelem által ismert első "nagy" civilizációknak a tanítómesterei voltak, átadták a tudásukat. Nagy valószínűséggel Indiából származhattak, szerinted.
Szerintem hiányzik egy összegző levezetés a honlapról. Leírod külön-külön a dolgokat, majákat, egyiptomot stb., de kéne hozzá írni egy befejezést, amiben összefoglalod az eddigi következtetéseket, és vázlat-szerűen levezeted, hogy hogyan történehettek globálisan a dolgok. Az összes fejezet a konkrétumokkal foglalkozik, kéne egy olyan, utolsó fejezet, ami általánosságokban fogalmazza meg, amit erről gondolsz. Itt viszont el kéne kezdeni egy kicsit spekulálni, aminek a hiánya egyébként pont az erőssége az egész írásodnak, az eddigi részeknek! Az jó, hogy csupa konkrét információból fűzöd fel az egészet, és nem spekulációból, de a végére kéne egy kis spekuláció, ahol egy kicsit feltételezésekbe bocsátkoznál azzal kapcsolatban, hogy miért. Egy igazán fejlett népcsoport, amelyik sokkal nagyobb tudással rendelkezik a körülötte élőknél, miért kezd el vándorolni a világban? OK, lehet, hogy a primitív barbár szomszádaik elüldözték őket az eredeti élőhelyükről, és áttelepülnek máshova, de utána megint ez történik? És mindig, mindenhonnan? Egyrészt. Másrészt, mi a motivációjuk arra, hogy másoknak megtanítsák az okos dolgokat? Kicsit ez túl idealisztikusnak, túl önzetlennek tűnik, idegen az emberi természettől. Hiszen az általunk hivatalosan ismert történelemben kivétel nélkül mindig az történt, hogy aki fejlettebb, az terjeszkedni kezdett, mások rovására. Olyanra volt példa, hogy a leigázottakat nem alázták le, nem terrorizálták, nem kényszerítették rájuk a vallásukat, hanem csak az adót szedték be tőlük. De az, hogy egy fejlett népcsoport más népeknek átadja a tudását anélkül, hogy leigázta volna őket, hatalmát erőszakkal kiterjesztette volna rájuk, ilyenről nem tanultunk. Kicsit magyarázhatnád az elméletedet. Bár lehet, hogy Te pont így akartad, nem erőltetni semmilyen koncepciót az olvasóra, nem spekulálni, légből-kapott elméleteket gyártani, hanem csak haloványan felrajzolni a körvonalait valaminek, és feltenni a fontos kérdéseket. Ebben az esetben ez egy nagyon tiszteletreméltó hozzáállás, de akkor is írhatnál egy rövid befejező, összefoglaló fejezetet.
Esetleg, ha vannak más, hasonló jellegű, hasonló témájú munkáid, mint amilyen ez a honlap, megoszthatnád velem.

Üdvözlettel:

Szilágyi András

georgina.gravel@gmail.com

(levelezésembe kaptam, 2010.09.22 13:11)

Kedves Georgina!

Szeretném megköszönni nagyon érdekes, gondolatébresztő és átfogó, univerzális szemléletű írását, amelyet közzétett a világhálón! Különösen az inkákról és a majákról szóló részek érintettek meg. Az inkákkal már több éve én is behatóan foglalkozom egyéni érdeklődés szintjén, de itt még több újdonságot olvashattam róluk. Mostanában sokat olvastam a világkorszakokról és az emberiség ködbe vesző közeli múltjáról is, külön öröm volt számomra, hogy ezek a rétegek is megjelentek a tanulmányában. További eredményes kutakodást és szép napot kívánok!

Üdvözlettel:

Garai Péter

georgina.gravel@gmail.com

(Georgina, 2009.10.31 12:41)

Kedves Paul! Én is arra céloztam, hogy a jelenleg használt kronológiát úgy ahogy van, a szemétbe kellene már dobni. Minden gondolkozó ember rádöbbenhet arra, amire Te is.
1. Igen, a kőfaragásokhoz szükség volt egy kemény fémre, már csak azért is, mert megdöbbentően precíz bevágásokat láthatunk egyes köveken. (főleg az illesztéseknél)
2. Igen, a népesség arányával nem magyarázható a felállított kövek mennyisége; bár ez a tény nem változtat a mérhetetlen mennyiségű megalitikus építmények számán.
Ez esetben csak találgatni tudunk:
- Volt egy építészeti "szak-csoport"?
- Télen (mikor nem volt mezőgazdasági munka) dolgoztatták az embereket?
- Rendelkeztek azzal a tudásanyaggal, ami az idők során elveszett? ... ez a sor végtelenségig folytatható..
Ettől függetlenül: a középkori katedrálisok is felépültek, csodálatosak, hatalmasak - de ez esetben nem kell kutakodni, hisz dokumentálták építésüket. A vallás, a hit utáni vágy, hihetetlen erőfeszítésekre sarkalja az embereket. (Na persze, akiben nem volt meg ez a vágy, azt kötelezték erre a vallás képviselői, illetve csatlósaik.)

Örülök, hogy olvasol, s gondolkozol! Köszönöm

aulost2@skymesh.com.au

(Paul, 2009.10.31 09:57)

A fentiekben valaki azt irta hogy a bronzot kb 3000BC korul kezdtek hasznalni.Ezekszerint a tizezer evnel idoseb kofaragvanyokat valami massal kelett hogy kifaragjak.Mi lehetett az az anyag amivel granit koveket ilyen egyszeruen kilehetett faragni?Szereny velemenyem szerint a foldmuveles lekototte a szabad kezeket annyira hogy azt a tomenytelen mennyisegu kofaragot,ami ezekhez a faragasokhoz kellet,egyszeruen nemlehetett nelkulozni a foldmuvelesbol.Erre a legjobb pelda a kozepkori foldmuvelesunk.A kozepkorban sem lehetett nelkulozni a parasztot a foldekrol mert akkor egyszeruen nemvolt mit ennie a nemzetnek utanna.