Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÉPÍTÉSZET

 

 „A mai Jerihó-oázistól egy kissé távolabb, a Jordán völgyének ezen a vidéken meglehetősen keskeny nyugati oldalán fekszik a Tell-esz-Szultánnak nevezett, mintegy négy hektár kiterjedésű és 60 m magas domb. ..  A második világháborút követő években brit régészek itt bukkantak rá az archeológia egész eddigi történetében legnagyobb feltűnést keltő város- és településtörténeti leletekre. Több őskori erődítmény maradványai helyezkednek el itt egymás felett…

Nagy jelentőséggel bír a mélyebben fekvő városias település, amelynek lakói kb. Kr.e. 6000-5000ig, azaz egy teljes évezreden át éltek a Tell-esz-Szultán-dombon. Az itteni emberek ugyan művészien csiszolt kőeszközöket használtak, de nem ismerték a kerámiát. … A várost magas falak veszik körül, és ennek tövében húzódik meg a jelentős számú lakóház. A közérdekű funkciójúnak tekinthető épületek közül az egyiket nyomós érvek alapján az ásatók szentélynek nevezték el. … Olyan településsel állunk szemben, amelyet hatalmi szervezet nélkül sem létrehozni, sem pedig fenntartani nem lehetett.

Az időben visszafelé már ez a réteg is egy teljes évezreddel meghosszabbítja ismereteinket, a következő azonban olyan meglepetést tartogat, amely minden korábbi feltételezést egyszerűen halomra döntött. Ebből a rétegből ugyanis szintén egy jól működő hatalmi szervezet nélkül elképzelhetetlen városias vagy helyesebben erődszerű település nyomai kerültek elő. Ezt a város Kr. e. 7000 táján alapították, és legalább néhány évszázadon át feltétlenül fenn kellett álljon, mígnem a 7. évezred elején lakói elhagyták vagy el kellett hagyják.

A szakemberek legalább kétezerre becsülik e város lakosságát, a házakat pedig ebben a korban is a Tell-esz-Szultán teljes négy hektárját körülölelő falgyűrű védte. A védelmet … valódi, helyenként 1,75 m vastag és a megmaradt részletek tanúsága szerint legalább 3,5 m magas kőfal biztosította. A fal előtt két méter mély és helyenként nyolc méter széles, sziklába mélyített árok húzódott. Az épület erődítmény jellegét a kőből készül kapu és az a kilenc méter átmérőjű torony tette tökéletessé, amelynek romjai még ma is elérik a 8 métert.„ (Roman Hercog: Ősi államok 54-55.old. Corvina kiadó)

„Az ószövetségi hagyomány szerint Jerikó volt az az ősi és hatalmas kanaáni város, amelynek falai a Józsué vezette honfoglaló zsidó törzsek közeledtére leomlottak. … A régi és a jelenlegi város egymás szomszédságában fekszik, mintegy 20 kilométerre a Holt tenger észak-nyugati szegletétől, 250 méterrel a tenger szintje alatt, egy forró éghajlatú kopár katlanban, a Jeruzsálembe vezető ősi főút mentén. Létezését bővizű forrásainak köszönheti; vonzó és termékeny oázisa éles ellentéte a környék kopár kősivatagának. A mai település határában, attól 2 km-re áll a Tell esz-Szultán, az a törmelékdomb, amely az ősi város maradványait rejti és egyike a Szentföld, de talán az egész világ legizgalmasabb és legfontosabb régészeti lelet-együtteseinek.” (phil-inst.hu/uniworld/vt/phen/hp_arch.htm-- Horváth Pál: Régészet és vallástudomány, Esettanulmány: A bibliai régészet történetéből)

 

Az Eufrátesz jobb partján fekvő Buqrasz-t i.e. 6400-5900 között lakták be a korabeli emberek. Meghökkentően egységes alaprajzú házakat hagytak maguk után, melyeket ráadásul egyenes vonalban építettek fel egymás mellett.

 

„Catal Hüyük közép-Anatólia déli részén, Konyától 32 mérföldre fekszik. A több mint 20 hektár területű újkőkori település – néhányan városként emlegetik, beleértve felfedezőjét, James Mellaartot is - becslések szerint mintegy 7 000 embernek adott otthont. Körülbelül 8000 évvel ezelőtt alapították, és legalább ezer évig virágzott. Mellaart szerint „Catal Hüyük újkőkori civilizációja kapcsolatot jelent a felső paleolitikum vadászai és az élelemtermelés új rendje között, amely civilizációnk alapját képezte.” (Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi 33 o.)

Catal Hüyük lakói tisztában vannak a fémolvasztást titkaival, magas fokon művelik a kézművességet, mindez a munkamegosztás szervezettségét is maga után vonja. Civilizációs fejlettségük okán még arra is volt lehetőségük, hogy a környék kisebb településeit is ’felvigyázzák’.

 „Catal Hüyük szögletes alaprajzú, gerendavázas házai között több szentélyt találtak, melyek domborművei és falfestményei bepillantást engednek a városlakók társadalmi és vallási életébe. A lelőhely vallási ikonográfiáját falfestmények, szobrok, kisplasztikák és egyéb tárgyak őrizték meg. Mellaart is bebizonyította, hogy e civilizáció vallása és mitológiája a Nagy Istennő tiszteletére épült. Mellaart valószínűnek tartotta, hogy a Catal Hüyük-i szertartásokat papnők vezették, és a férfi papok kisebb szerephez jutottak a közösség vallási életében. Catal Hüyük-ben az istennőkultusz ezen archaikus elemei még igen hangsúlyosak: legtöbbször vadállatokkal ábrázolják, legfőképpen a térség legveszélyesebb ragadozójával, a leopárddal: a város egyik szentélyéből előkerült agyagszobrocskán a trónon ülő istennő két leopárdon pihenteti a kezét, miközben egy gyermeknek ad életet – Mellaart szerint egy fiúnak. Bár a szentélyben férfialakok is megjelennek, azokat háttérbe szorítja az istennő alakja.” (Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi 34-5.o.)

„Magát az istennőt több különböző alakban ábrázolják, attól függően, megjelenési formái és aspektusai közül melyiket kivájnák hangsúlyozni. A feltárt szentélyekben olyan drámai hatású képeket találunk – az istennő kosoknak és bikáknak ad életet, keselyűcsőr mered ki a megformált mellekből, bikaszarvak és emberi koponyák -, hogy az ember valósággal megtántorodik e mitológiai nyelv bonyolultságától. Az egyik szentély falfestményén keselyűk (a halál istennőjének jelképei) támadnak egy fej nélküli embert.

Catal Hüyük hanyatlását és bukását homály fedi, és a régészek a térség későbbi kultúráinak emlékeiben eddig nem fedeztek fel Catal Hüyük-i hatást. Paul Bahn őstörténész szerint: „Úgy tűnik, hogy Catal Hüyük túlságosan korai volt és utódok nélkül halt el.” (Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi 35.o.)

 

1967-ben került fel a szerbiai Lepenski Vir, Európa régészeti térképére, mint egy különleges és egyedülálló kulturális központ. Az i.e. 6500-5500 körülire dátumozott település feltárásánál a kunyhókban és a tűzhelyek mellett számos „kőtáblát” és hatalmas faragott kőszobrokat, valamint kis házi szentélyeket is találtak. Az európai kultúrában egyedülálló szobraikon nagy kerek szemeket, nagy orrot és a lefelé biggyedő, nagy tátott halszájat figyelhetünk meg. Az épületek nagy része trapéz vagy háromszög alakú alapokra épült, bejáratuk a folyó felé néz. Az épületeket U-alakban építették egymás mellé, mindegy védelmi rendszert alkotva. Ilyen korai településnél is felfedezhető az építkezéseket átfogó céltudatos tervezés. Vallási és középületeket is emeltek, tehát ennél a kultúránál már nem csupán a túlélés és a kényelem dominált főszerepként, hanem már az ösztöneiken felülemelkedett ember vallásossága is megmutatkozik. Az eddigi kutatások szerint Lepenski Vir-ben csak kb. 100 ember lakott, ami szerintem szintén arra mutat, hogy a kalandvágyó ember vándorlását tanúsítja. A halakhoz hasonlító szobrok pedig, talán egy óceáni kultúrát ’súghatnak’ nekünk. De e kultúrmisszió időpontja is egyre inkább visszafelé látszik tolódni az időben, ugyanis 2004-ben egy vésett jelekkel díszített, 9 ezer évesre becsült, kőkorszaki áldozati oltárt is találtak! A jelekről már azt is feltételezik tudósaink, hogy azok akár egy írás részei is lehetnek. Más köveken ugyancsak az ékíráshoz hasonlító jeleket találtak. (A jelek megnézhetők: http://www.prehistory.it/fase2/yugoslavia2.htm)

 

 „Málta és Gozo szigetén (utóbbi a második legnagyobb a máltai szigetcsoportban) több mint 40 újkőkori kőtemplom maradványai ismertek. Az i.e. 4500 és 2500 között épült építmények jól példázzák, hogyan lehetett fémeszközök nélkül monumentális építményeket emelni majdnem 50 t-s kőtömbökből.” (Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi 35.old.)

A Hal Tarxien létesítmény például, mely két-két ovális alaprajzú teremből áll, nem véletlenszerű építésűek -, hiszen hossztengelyük párhuzamosan fut egymás mellett. Mindezt persze óriási kőlapokkal – 5 méter magas, 65 cm vastag - oldották meg, melyeken manapság már igencsak látszik az idő vasfoga. Természetesen az alapozásról sem feledkeztek meg, hiszen ez a kőkori nép semmit sem bízott a véletlenre! Ráadásul itt is egy – kicsit kétségtelenül kövérkés - istennőt imádtak őseink. Az biztos, hogy ezek az ősi népek nem sajnálták sem az időt, sem a fáradságot templomaik felépítéséhez! Bár az emberiség történelmében a vallás mindig központi helyet foglalt el, akkor is megdöbbentő az, hogy ezek a primitívnek gondolt népek, milyen technikai bravúrokra voltak képesek. Egy-egy ilyen hatalmas kőtömb megmozdítása még a mai építészeket is gondolkodóba ejti.

 „Az 5 ezer éves tarxieni templomkomplexum területén hatalmas kőszobor maradványra bukkantak a kutatók. Csak az alsó rész maradt meg: a lábak, valamint szoknya vagy kötény részlete, amiből arra következtethetünk, hogy a szobor álló női alakot ábrázol. Mivel a maradvány magassága l m, a szobor ép formájában 3 m magas lehetett.” (Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi 35.old.)

Málta legizgalmasabb megalitikus rejtélye a 6000 éves Hal Saflieni hüpogeosza. Egy rejtélyes nép a sziklába járatokat, kamrákat vésett bele, melyeket - mintegy utánozva valaminek az emlékét – feldíszítettek különböző faragványokkal, melyeket – természetesen – a kőbe véstek bele. Láthatunk itt gondosan képzett ajtókat, szegélyekkel, oszlopokkal együtt, és csodálatos mennyezetet, mintegy gótikus szentély belsejét stilizálva. Megcsodálhatunk átékosan faragott „ablakokat” – melyek természetesen nem a külvilágra nyíltak -, hanem mindegy a tér hatását kívánják hangsúlyozni. És mindezt 480 négyzetméteren!

 „Az alsó két szintet vörösre festett spirális és egyéb domborművekkel díszítették. A második szinten a kamrák többségének falait a sziget megalitikus építészetére jellemző módon alakították ki. Akárcsak a templomok többségében, itt is találtak női szobrocskákat. Az egyik ilyen műalkotás 10-12 cm hosszú alvó hölgy. Az ábrázolás nem illik a sírok világába.” (Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi 37.old)

De, illik a templomok, szentélyek világába! Miért alakítottak volna ki szentély-szerű belsőt, ha nem vallási célokra használták volna? Mi értelme halottaknak ilyen csodálatos teret kialakítani? És ha temetkezési célzattal vésték-faragták volna a sziklákat, akkor miért nem találjuk még csak a nyomát sem hasonló módszernek Európában?

A máltai Hagar Qim kőkorszaki templomát, állítólag i.e. 3500 körül építették, belsejében kőbe vésett állatrajzok, bálványok, gyönyörű oltárok találhatók. Egy oszlopos és két táblás oltára van, az építéséhez használt egyik kőoszlop, pedig nem kevesebb, mint húsz tonnát nyom és mintegy hét méter magas. Hagar Qimet a közelben fekvő Mnajdra templom együttessel és Málta más őskori szentélyeivel együtt a világ legrégibb kőépületei között tartják számon.

 „Hagar Qim templomában szobrokat és szobrocskákat találtak, melyek a nőiség jelentőségét hangsúlyozzák.” (Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi 35.old.)

További rejtély, hogy a sziget talapzatát képező kőzetet, keresztül-kasul végig barázdálják párhuzamos sínszerű bemélyedések. Talán az építkezések nyomai ezek. Óriási szekerek, vagy valamilyen módon ezek közt csúsztatták a kőlapokat? És mire használták azt a rengeteg kőgolyóbist, aminek anyaga homokkő, - mészkő és agyag. Ezekből még 70-60 centiméteres átmérőjűeket is találtak. Mivel a homokkő nem kimondottan kemény kőzet, kerekek helyett biztos, hogy nem alkalmazhatták. Már egyetlen tonna súly is képes lett volna egy ilyen golyót szétlapítani.

A máltai templomok virágkora kb. 800 évig tartott. I.e. 2500. környékén hirtelen elhagyatottakká váltak, lakossága eltűnt. Bármi történt is ezzel a kőkorszaki civilizációval, a bronzkorban betelepülők Máltát már néptelennek találták…

 

„Az akkori világ nyugati határán, Kréta szigetén Kr. e. 2200 táján, az ún. kora minószi 3. fázisban már elkezdett kialakulni az első magasan fejlett kultúra. Kréta ezáltal végleg a magaskultúrák sorába emelkedett. Aztán kb. Kr. e. 1900-tól kezdve, a „régi paloták korában” létrejöttek az első nagy, Knósszosz és Phaisztosz későbbi palotáihoz hasonló épületek. Arról persze lehet vitatkozni, hogy szentélyek vagy királyi paloták voltak-e, uraik azonban mindenképp részt kaptak az ország kormányzásából. Minthogy pedig ilyen erők nem máról holnapra jönnek létre, valószínűleg azzal kell számolni, hogy már „kiindulási évükben” is léteztek, és már akkor is hosszabb fejlődés állt mögöttük.

Az I. átmeneti korban (kb. Kr.e. 2150-2040) működő és a korszakra jellemző közállapotokat olyan élethűen ábrázoló egyiptomi író, Ipuwer egy alkalommal ezt mondja: „Senki sem hajózik már északra Bübloszba. Honnan vegyünk cédrusfát halottainknak?...Az ebből nyert olajjal szabadokat és tisztségviselőket balzsamoztak be még a távoli Keftiuban (Krétán) is. De nem jönnek többé.” Az idézett részlet tehát már jóval az első minószi paloták építése előtt valószínűvé teszi egy, a szigeten élő arisztokrácia létezését.  …. A Krétán talált, a 3. dinasztia korából (Kr. e. 2650-2580) származó egyiptomi kenőcsös edények valószínűvé teszik, hogy ebben az időben vagy talán egy kicsit később már szépségápolási szereket szállítottak Krétára, ezek pedig semmiképpen sem az egyszerű nép számára készültek.”

(Roman Hercog: Ősi államok 26.old. Corvina kiadó)

A krétai knosszoszi palota maradványai között is megtaláljuk az istennő kultusz bizonyítékait. A krétai világkép alapját a természethit adta. A palotában a trón közelében volt az a szentély, ahol az Istenanya oltára is állott.

 „Kréta szigete úgy lebeg a tengeren Görögország és Afrika közt, mint valami óriás hajó. …Talán éppen a hitregék csodálatos elbeszélései jelölték ki a szigetet erre a kiváltságos szerepre, mert hiszen napfényesebb, pálmásabb, kápráztatóbb szigetek bőven úsznak a Földközi-tenger rejtelmes vizén, s közülük nem Kréta a legkülönb, és mégis Kréta a választott sziget.

Óriási hegyeinek ködbe burkolódzó csúcsain valaha valóban lakhattak istenek; komor erdők takarója borítja a csúcsokat: mind fölül vannak a 2400 m-en. Az erdős hegyek alatt dús alföldek füllednek a déli napsütésben, olajfák és szőlők termése érik a verőfényben, méhecskék halmozzák a mézet - valóban igazuk volt a régieknek, akik ezt a földet a boldogok szigetének nevezték. De már jó ezer esztendővel időszámításunk előtt városokkal hintette tele az emberi szorgalom a síkságokat és hegyoldalakat….

Ez a nép teremtette meg Európa kultúráját - azaz, legyünk óvatosak: ennek a népnek az elődje, mert Kréta mai több mint félmillió lakosának javarészt nem a krétai őslakosok voltak az ősei. Az ősi, ötezer évvel ezelőtti krétai lakosság olyan nyelvcsaládból származott, amely egyik mai nyelvcsaláddal sem rokon.

Alig több mint fél százada ismerjük e kultúra emlékeit, hagyományait, alkotásait. 1876-ban a híres német régész, Schliemann kiásta a peloponnészoszi Mükéné romjait, s már szinte negyedszázada ismeretes volt ez a különös görögföldi kultúra, mikor Sir Arthur Evans 1899-ben feltárta Kréta emlékhelyeit, elsősorban Knósszosz maradványait. Egyszerre világosság derült a mükénéi kultúrára; nyilvánvaló lett, hogy azonos az ősi krétai kultúrával. Ez a krétai vagy mínószi kultúra lett a mükénéi, majd a görög kultúra apja….

Spiridion Marinatos, az iraklioni Kritikon Musion (Krétai Múzeum) egykori igazgatója, 1939 óta az athéni egyetem tanára, mintegy négy évtizeddel ezelőtt pompás könyvben írta meg a krétai kultúra történetét.

A tudományos megállapítások szerint a knósszoszi királyi palota az i.e. harmadik évezred végén épülhetett. Abban az ősi időben már építészek terve szerint épült, rengeteg szobája bizonyos szabályok szerint helyezkedik el, az udvarok, a lépcsők célszerűen és tervszerűen illeszkednek az épület egészébe, és ugyancsak egységes tervről tanúskodik a kincstár, a kis templom és a kamrák sorozata. A palotában találtak olajsajtót, olaj- és borraktárakat, a külön meg nem világított helyiségekben fényaknákat, megtalálták az emeletek nyomait, a vízvezetéket és a mai angol kényelem minden helyiségét.

Ennek az ősi építészetnek értékes maradványai kerültek elő még Phaistos-ban, Malliában s az egykori királyi nyaralóhelyen, a mai Hagia Triada területén. Ezeket az épületmaradványokat majdnem ötezer éves romjaikban is bámulatos gazdagság, pompa és nagyszerűség jellemzi. Hatalmas nyitott csarnokok, gigászi falak lepik meg minduntalan a látogatót.

A rompalota művészi díszítése meglepő; szobordísz semmi sincs, de falfestmény annál több.

A férfi- és nőalakok ruhája, testtartása meglepőn elegáns, egészen különös, mai ízű. A férfiak derékfűzőt viselnek, a nők mélyen kivágott, kackiás ruhákat. Egy ritmikus mozdulatú, karcsú férfialakot Virágos Hercegnek nevez a művészettörténet; liliomok közt áll, bal keze messzire lendül, jobbja behajlik, hullámos haját díszes diadém szorítja rendbe, s mint remek sisakforgó, úgy leng fölötte három hajlékony pávatoll. Egy különös, pikáns szépséget La Parisienne-nek: hajviselete egészen mai, művészi fodrait és hullámait a mai hölgyek is megirigyelhetnék; harangos szoknyája fölött afféle tunika, amely keblét szabadon hagyja, derekán az ősi krétai fűző, a kígyóöv: ezt a férfiak is használták; vékony szemöldöke, pisze orra, csöpp szája, puha karja, finom keze - valósággal a mai női szépségeszmény megtestesülése…

Különös, érdekes és vidám világnak látszik ez az ősi krétai világ, az embereket az élet vágya és lendülete fűti. A rompalotában lépten-nyomon ott szerepel a bika és a kettős balta, a labrüsz, az ősi bikaisten jelképe, melyről a sziget legnagyobb nevezetességét, a labürintoszt (labirintust) is elnevezték. ..

Valamennyi rompalota közt a legnagyszerűbb Mínósz knósszoszi palotája: külön városrész, valóságos útvesztő. A késői látogató, aki ötezer éves romján mereng itt a kék ég alatt, a kék tenger fölött, élénken el tudja képzelni Mínósz király valamelyik udvari ünnepélyét, amelyen finom és előkelő hölgyek koszorúja gyönyörködött az udvari felvonulásban, miközben a trónteremben, éppen a trón mellett, halkan és frissen csobogott a művészi medencében a hegyek forrásvize.

A krétai labirintust Mínósz király Daidalosszal, a művészek ősével építtetett. A krétai labirintus mondája valószínűleg a Gortüna melletti kőbányák tekervényes és úttalan föld alatti folyosóin alapul. Különben a történelem sok ókori labirintusról tud, de az igazi, az ősi, a hamisítatlan labirintus a krétai volt.

A labirintus falait a labrüsz (kettős balta), a bikaisten ősi jelvénye díszítette: ebből nyilvánvaló, hogy a labirintus tulajdonképpen a bikaisten temploma volt. Mínósz király, mikor szörnyeteg fia, a Mínótaurosz megszületett, a monda szerint ide záratta be, s éppen erre a célra építtette a labirintust. A mondának ez az adata világosan utal a bikaisten (vagy legalábbis bikafejű isten) tiszteletére.”

(Révay József: Százarcú ókor) (mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/revay/szazarcu/szazarcu.htm - 558k)

 

Hogy a kőkori ember kelet vagy nyugat felől népesítette-e be az Orkney-szigeteket (Skócia), azt nem tudjuk, de hogy mélytengeri hajózásban az élen jártak, az egészen bizonyos. Az akkori éghajlat ideális feltételeket teremtett az emberi megtelepedésnek 3-4 ezer évvel ezelőtt. Skara Brae kis épületei olyanok mintha a Frédi-Béni meséből lépnének elő. Kőtűzhely, kőszekrény, kőpolcok. Négyzetes vonalakban elosztott lakótér. Minden higénikus, emberszabású, környezetbarát. Kivételt csak a házak oldalán felgyűlt szemét képez, ami viszont a régészeknek jelentett nagy könnyebbséget, a házak korának megállapításakor. Egyébiránt teljesen véletlenül bukkantak rá a településre, miután egy nagy vihar feltépte a tőzeget, láthatóvá téve az épületeket. A szigeten példátlan mennyiségű kőkör található és sírkamrákkal is rendesen beterítették a kicsiny szigetet. (Temetkezés: lsd.: tumulus)

 „Senki sem tudja pontosan, mikor telepedtek le Skara Brae első lakói, mivel a legrégebbi fennmaradt épületekről (melyek a radiokarbonos kormeghatározás szerint i.e. 3215-ből származnak) tudható, hogy régebbiek helyére építették őket.

.. Dr. Anna Ritchie, Orkney megalitikus lelőhelyeinek egyik legelismertebb régészeti szakértője, … véleménye szerint nagyon valószínűtlen, hogy a Skara Brae-hez hasonló fejlett települések az első telepesek otthonai közé tartoznának. Úgy véli, ezek települések egy érett, magabiztos földművelő társadalom termékei, és bizonyos benne, hogy a tengerszint változásai és a partvidék eróziója elpusztította a korábbi betelepülésekre utaló bizonyítékok nagy részét.

.. Az épületek mintha a mai lakótelepek őskori megfelelői lennének, alaprajzuk ugyanis egységes, mondhatni szabványosított. Úgy tűnik, az őskori építészek úgy tervezték az egész komplexumot, hogy a modern kényelmi szolgáltatások őskori megfelelői minden lakásban megtalálhatók legyenek. Mindegyikben szabványos sziklafülkéket, tűzhelyeket, ágyemelvényeket, víztározókat és ülőhelyeket találunk…

..Az alaposság, amivel a helyiség épületeit megtervezték, és az épületek minősége egyszerűen lélegzetelállító. … A kőből épített szennyvízcsatorna a tengerpartig szállította a házakban keletkező szennyvizet. A csatorna illesztéseit fakéreg-tömítéssel tették vízállóvá. …

Minden házban van egy nagy szoba. Az egyetlen bejáratnál a kőbe egy mélyedést vájtak a retesznek, így a házat belülről lehetett zárni….

A szobák legalább 3 méter magasak, alapterületük kb. 36 négyzetméterre tehető, és akárcsak Flintstone-ék otthonában, mindegyikben megtalálhatók voltak a következő „komfortok”:

-Középen egy kőtűzhely, peremmel a tűz kordában tartására.

-Egy nagy kőkomód, két darab három nagy kőlábon álló polccal.

-Egy kő ágyemelvény, nagy zárókövekkel, melyek Childe professzor szerint egy ágymennyezetet támasztottak alá. Baldachinos ágy a kőkorban!

-Egy kőből készül víztároló, aminek a szegélyeit agyaggal tömörítették

-A padlóba és a falakba süllyesztett, kis kőládákból és rekeszekből álló tárlóhelyek.

Emellett sok ház rendelkezett egy kis fülkével is, mely a csatornarendszerhez kapcsolódott, s így talán illemhelyként funkcionált; A szennyvízvezeték tartalmában, nagy mennyiségben találtak ősi emberi ürülékmaradványokat. (Christopher Knight és Robert Lomas: A múlt üzenete 166.o.)

 

De lassan felfedezik azokat az Európa belsejében található nyomokat is, melyek szintén szervezett vándorlásra mutatnak rá, valamikor i.e. 4800-4600 környékén. Az erre mutató nyomok kb. 600 km-es sávban találhatók a mai Ausztria, Csehország, Szlovákia és Kelet-Németország területén. Ezen a területen 150-nél is több vallási, közösségi célokra épített, földből és fából emelt, 150 m szélességet is elérő hatalmas épületeket találtak. A szakrális építményeket bástyákkal is kiegészítették, és palánkokat húztak köréjük. Valószínűleg vallási előírások alapján építkeztek, mivel a templombelsők szakrális területe körülbelül ugyanakkora: egyharmad hektár. Ráadásul a templom körüli árokból mindig ugyanannyi földet emeltek ki. Ha csökkentették az árok mélységét, akkor megnövelték az átmérőt, és fordítva.

A lakóépületeik akár közösségi házakra utalhatnak, mert 50 méter hosszúságú házakat húztak, amiben valószínűleg csoportosan élhettek. Ez a tény – nem jellemző az emberekre az, hogy együtt lakjanak nagy tömegben, hacsak nem átmeneti szállásként funkcionálnak - és az, hogy az itt élők 200 év múlva eltűntek a történelem útvesztőjében, számomra mindenképpen egy előre megszervezett „utazást” jelent. Csak kis méretű ember- és állatszobrokat készítettek, ami szintén utalhat a vándoréletre – vagyis arra, hogy nem letelepedési szándékkal érkeztek az adott helyre. Az egyik falu Lipcse közelében Aythranál volt, és 25 hektáron terült el, a régészek szerint itt kb. 300 ember lakhatott 20 épületben.

Ráadásul a kultikus épületek arra utalnak, hogy egy fejlett civilizációról van szó, amelynek már kialakult vallási rendszere volt. A templomok egységes építészete is erre a tényre utal. Az ásatások során az is kiderült, hogy a „templomokat” csak néhány generáció használta, talán maximum száz évig, ezután gondosan betemették földdel, talán azt akarták megakadályozni, hogy illetéktelenek kezébe – használatába – kerüljön. Pedig igen nagy erőfeszítésekkel építhették meg pl. a drezdábai templomot, melynél a szakrális belső teret két sánc, három töltés és négy árok vette körül.

(forrás: geographic.hu/index.php?act=napi&id=4972)

 

Bizonyíthatóan legalább kétféle építési módszert különíthetünk el. Az egyik szabályos geometriai alakzatokat ’használt’, míg a másik némileg ’kaotikusabb’. Az egyik a teret és időt szigorúan osztja be, körülbelül úgy ahogyan mi építjük ma városainkat. Ezzel szemben a másik, a természetben fellelhető alakzatokat használja fel, úgymint lóhere, anyaméh, tojás. A kétféle építési módszer kiegészíti egymást mivel tökéletesen elkülöníti a lakóépületeket a szakláris építményektől.  Ezek az építészek, tervezők csak egy földrészről érkezhettek, mely a mai napig megőrizte korunk legősibb tervezett városainak romjait. Eme állításom bizonyítását könyvem legutolsó fejezetében taglalom majd.

 

A hatalmas menhirek, Carnac kőoszlopsorai, a stonehenge-i cromlech, a folyosósírok és dolmenek masszív fedőköveikkel, a Baleárok navetái és talayotjai és Szardínia nuragjai - mindezek egy művészeti forma létezéséről, az építészet tudásanyagának meglétéről tanúskodnak. A művészet üzenet, kifejezési mód, az emberek közötti kapcsolat és kommunikáció egy formája. (sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ 2001/1het/muvtori/muvtori1.html - 70k)

 

CSILLAGKÉPEK

 

Az égi Vadász, az Orion csillagkép eddig ismert legkorábbi ábrázolására leltek kutatók egy legalább 32 500 éves elefántcsont lapocskán -, mely 38 milliméter hosszú, 14 mm széles, vastagsága 4 mm. A felfedezés dr. Michael Rappengluecknek köszönhető. A belevésett rovásokból a szakemberek arra következtetnek, hogy a leletnek ez az eredeti mérete. A mamutagyarból készült lapocskába vésve az Orion csillagkép ábrázolásával megegyező alakú, karjait az égnek emelő férfi látható. A lelet 1979-ben a németországi Baden-Württenberg tartománybéli Ach-völgyben fekvő barlangból került elő. A vésett alak arányai kísértetiesen megegyeznek az Orion csillagképével: különösen feltűnő keskeny dereka, amely a csillagkép három csillagból álló övét idézi. További megegyezés, hogy a képen az alak bal lába rövidebb. Mi több, a lapocskába vésett „kard” is az Orion ismert jellegzetességei közé tartozik. Ami az eltelt évezredek során a csillagkép csillagainak elmozdulását illeti, dr. Rappenglueck egy számítógépes program segítségével rekonstruálta a csillagok több mint 32 ezer évvel ezelőtti állását.

A lapocska hátoldalán 86 rovátka látható, s a 86-os szám kétféle jelentést hordozhat. Egyrészt egyféle várandósági naptár lehetett, ugyanis az év napjainak számából 86-ot kivonva megkapjuk egy átlagos várandósság napjainak számát. A másik elképzelés szerint a 86-os nem más, mint azoknak a napoknak a száma, ameddig az Orion egyik különösen fényes csillaga, az alak egyik vállát alkotó Betelgeuze csillag látható lehetett az adott földrajzi szélességről. (origo.hu/tudomany/tarsadalom/20030122tobb1.html)

Érdekes módon az Orion csillagkép vagy ahogy máshol nevezték a Nagy Vadász, számos nép kultúrájának fő része volt. Robert Bauval és Graham Hancock rámutatott már arra az izgalmas tényre, hogy az Orion csillagkép öve – pontosan lefedett mása fekszik a Gizai fennsíkon, a három piramis egymástól való tájolásuk formájában. A Nagy Vadász pedig, egyes mezopotámiai népek kultúrájában tűnik fel. De ott van a preinka kultúrában is. (lsd.: Graham Hancock: Istenek kézjegyei c. könyvét)

 

Dr. Michael Rappenglueck további csillag-konstellációkat is talált, melyek bizonyítják őseink érdeklődését az égbolt iránt. Lascaux-ban ’a halott ember tárnája’ elnevezésű részén megtalálta a Nagy Nyári Háromszöget, melyek a Vega, Deneb, Altair csillagaiból áll. A festményen egy bölény, egy madárember és egy érdekes madár látható egy vonalon. A bölény szeme, a madárember és a madár együttesen alkotja a konstellációt. 17 000 évvel ezelőtt ezek a csillagok soha nem kerültek a horizont alá, így a tavaszi égboltra felbámuló ős-kutatók folyamatosan megfigyelhették fényüket. Mivel még az égboltot nem homályosította el a nagyvárosok fénye, és a természet megfigyelése életbevágóan fontos volt őseink életében, ezen nincs is mit csodálkozni! A barlangrendszer bejáratának közelében van egy fantasztikus bölényrajz. A rajzon a bölény fejétől hátrafelé a Fiastyúk (Pleiádok) csillaghalmaza figyelhető meg.  Ezt a csillagcsoportot Hét nővérnek hívják. A bölény festményben más pontokat is jelölnek, amely szintén lehetnek az ég e részének egyes csillagai. Jelenleg ez a terület a Taurus bika csillagkép egy része, és mivel ezt egy bika rajzában örökítették meg, látható milyen ősi még a csillagképek elnevezése is!

A Cueva di el Castillo barlangjában, mely Spanyolországban található, szintén van bizonyíték az ősi csillagászatra. Egy 14 ezer éves rajzról, mely egy pontokból álló hajlított mintából áll, Dr. Rappenglueck beazonosította az Északi korona nevű csillagképet.

(forrás: origo.hu/tudomany/tarsadalom/20000817jegkorszaki.html)

De nem dr. Rappenglueck volt az első, aki felfigyelt a kőkori ember csillagábrázolásaira:

 

 „Valamennyi kutató közül, akik a csillagászati megfigyelés és az annak alapján szerzett tudás írásos megjelenésének gyökereit kutatják, Alexander Marshack alakja a legjelentősebb, egyrészt azért, mert 35 évet töltött el a kérdés vizsgálatával, másrészt pedig számos összefüggést fedezett fel a témában.  … Marshack kutatásaiban  … a fordulópont akkor következett be, mikor a kongói Ishangó mezolitikus lelőhelyről előkerült 8500 éves, vésett csontdarabról szóló rövid cikket olvasta.    Összehasonlította a csonton talált jelcsoportokat a holdfázisokkal, és pontos egyezést talált köztük. Rádöbbent, hogy a csontdarab lehet a Hold jelölésére szolgáló bizonyíték, amely nem számtani jellegű, vagyis nem számolták meg, illetve ki a napokat számtanilag, de felismerhetőek azok a helyzet- és más speciális jelölések, melyekkel a holdciklus fázisait fejezték ki.  …. Kőkori tárgyak ezreinek alapos tanulmányozásával bebizonyította  … , hogy már a felső paleolitikum legkorábbi időszakától – az aurignaci kortól – jelen volt az emberek életében a Hold ábrázolása. … Marshack véleménye szerint a Hold megfigyelése volt az alapja annak, hogy az „időtényező” a felső paleolitkori emberek érdeklődési körébe került, s egy olyan alapvető struktúrát alkotott, melyre számos gyakorlati és ideológiai vonatkozású ismeretet építettek. Az ilyen tárgyak legaprólékosabb vizsgálatai között szerepelt a Tai-plaket megfejtése is, … (ez egy 9 cm hosszú, vésett csontplakett)... Ez a lelet 1969-ben került felszínre a nyugat-franciaországi Grotte du Tai-ból, és a felső paleolitikum végéről származik, vagyis mintegy 10-11 ezer éves. … A plakett egy bordacsont része, melyet megfelelő méretűre és alakúra vágtak, a jégkorszaki vésnök céljainak megfelelően. A hordozhatóság lehetett a kulcsfontosságú szempont, mivel valószínű, hogy tulajdonosa egy vándorló népcsoporthoz tartozott. …  Marshack véleménye szerint a plakett jelentősége abban rejlik, hogy jelölései összetett megfigyelési adatokat rögzítenek a Holdra és Napra vonatkozóan, vagyis egy Nap/Hold naptárnak felelnek meg. …  A Tai-jelek fontossága nem csupán abban a tényben rejlik, hogy a Napra és Holdra vonatkozó megfigyelések fejlődését demonstrálják a felső paleolitikumban, hanem azt a vákuumot is kitölti, amely az Északnyugat-Európában hirtelen fejlődésnek indult csillagászati megfigyelések korát megelőzően létezett. (Richard Rudgley: A Kőkor elveszett civilizációi 121-124. old.)

                                                                                                  

Természetesen a csillagképek ismerete és a csillagászati megfigyelőhelyek léte feltételezi egy naptármódszer kidolgozásának a lehetőségét is.

„Vitalij Laricsev a csillagászati megfigyelések archaikus gyökereit, vagyis a paleoasztronómiát kutatja. … Úgy véli, Szibéria felső paleolitkori lakói nem elhanyagolható mértékben járultak hozzá a tudomány alapjainak megteremtéséhez. Egy cikkben, amelyet két kollégájával írt néhány évvel ezelőtt, azzal a határozatlannak nem mondható kijelentéssel jellemzi a saját kutatásait, hogy „ez a munka behatol az őskori művészeti alkotások legbelső lényegébe, és feltárja információhordozó mivoltukat.” Az ilyen információhordozók között említi meg a közép-szibériai Mal’taról származó, szimbolikus leleteket, melyek tartalmazzák – többek közt – a napciklusnak megfelelő évet, valamint a Hold fázisait. Azt állítja ezekről a naptárakról, hogy a terület felső paleolitkori lakóinak alkotásai, 24 ezer évesek, s arra a célra készítették, hogy előre tudják jelezni a nap-, ill. holdfogyatkozásokat. Azt is kijelentette továbbá, hogy az a tárgy, amely egy még korábbi rétegből került elő a nyugat-szibériai Malaja Sija területéről (kb. 34 ezer éves), talán egy nagyon régi, naptár típusú komplex csillagászati eszköz. Egy mamutcsontból készült bot is előkerült az acsinszki felső paleolitkori lelőhelyről, melyen a vésések nem díszítési célzattal készültek, hanem „numerikus piktogramnak tekinthetők, amelyek a komplex hold-nap naptárrendszer három évére utalnak”.

Frolov megjegyezte, hogy különös párhuzam fedezhető fel a Fiastyúk csillagképpel kapcsolatban a világ különböző részein élt népek között. Nevezetesen, hogy Hét Nővérként ismerik a csillagképet Észak-Amerika, Szibéria és Ausztrália őslakosai. Ez olyan tény, amelyet lehetetlen a véletlennel magyarázni. Ha viszont nem esetlegességről van szó, akkor az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az azonosság közös örökség, amely nagyon széles közben elterjedt, még az első bevándorlók Amerikába érkezése és Ausztrália első benépesítése előtt. Emiatt nem csupán a Fiastyúk megfigyelésének tényleges idejét kell 40 ezer évvel ezelőttinek tekintenünk, hanem magát a névadást – Hét Nővér – is.  … Ha a hét nővér elnevezés megjelenítése a világ különböző részein nem a véletlen műve, akkor csupán egyetlen magyarázat van rá, mégpedig az, amit Frolov adott – nevezetesen, a kommunikatív csillagászati ismeretek hagyománya már több mint 40 ezer éve létezik, amely nagyjából egybevág a felső paleolitkor kezdetével.” (Richard Rudgley: A Kőkor elveszett civilizációi 120-1.old)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

georgina.gravel@gmail.com

(Georgina Gravel, 2010.10.23 16:59)

nem értem a kérdést..

what's hajus viling?

(Phoebe Tonkin, 2010.10.23 13:37)

Ez a mondája?