Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A másik megegyezés a csillaghit:

A legrégibb piramisszövegek, amelyek az V. Dinasztia idejéből származnak (I. Pepi, Merenre, II. Pepi, Neferirkara, Unas, Teti), már egy a Heliapolisban kialakult csillaghitről tanúskodnak:

„Ahogy az első értelmező Dr. Sellim Hassan megjegyezte: "Az egyiptomi vallásos gondolkozás valamely távoli idő szakában, létezett a hit mely szerint az elhunyt király lelke a csillagos Menny egy csillagává válik..." (S. Hassan: Excavations At Giza, vol VI, part I. 43.old (Government Press 1946, Cairo)

Mercer kimutatta, hogy a szövegek legfőbb vonulatát az a hit képezi, hogy az elhunyt lelke csillagként születik újra, méghozzá az Orion csillagképben: "A kutya csillagot Szíriusszal azonosították; az Oriont pedig Ozirisszel... nem meglepő ez az azonosítás Ozirisz és az Orion csillagkép között... [miután] a Piramis Szövegek egyik központi témája, a halott király teljes azonosítása Ozirisszel..." Mercer: The Religion of Ancient Egypt 25. és 112.old. (1946, London)

Ugyanakkor India földjén: „Az Rg-véda periódusában a holttesteket vagy elföldelték vagy elégették. … Az elégetés szokása ellenben abban a hitben gyökerez, hogy a lélek a halál után lehelet alakjában kisuhan a testből s a tűzben megtisztulva az égbe emelkedik, ahol az ősök Jama fősége alatt az istenek társaságában örök fényességben és boldogságban élnek. (Rv. IX. 113. 7-11. X. 135.1.)” (Schmidt József: Az ind filozófia)

 

De vajon miért volt az, hogy ezek a népek a bikát ’nevezték ki’ szent állatnak? Az egyik lehetőség egyszerűen a csillagászatban rejlik:

„Körülbelül i.e. 4150-től i.e. 1850-ig a tavaszi napéjegyenlőség akkor következett be, amikor a Nap a Bika csillagképben állt.” (Adrian Gilbert: Égi jelek 131. old)

Azt már láthattuk az előző részben is, hogy rengeteg építmény, kőkör, stb. csillagászati betájolása mennyire fontos volt ezeknek a ’semmiből’ felbukkanó civilizációknak. Mindenképpen logikus tehát azt feltételezni, hogy csillagászati megfigyeléseiket összekötötték egy-egy szent állat tiszteletével. Mivel építményeik mindenképpen rengeteg munkát igényeltek az ott élőktől, és a ’felső vezetésnek’ valamit ezért a munkáért adniuk kellett cserébe - legalább hitet -, ezért matematikai, csillagászati, földrajzi tudásuk helyett adtak mítoszokat és isteneket, akiket félhettek és imádhattak is egyben.

 

De mi is az a Narmer paletta, mely talán bizonyítékot szolgálhatna arra, hogy hol fejlődött ki az egyiptomi civilizáció?

„A legrégibb fennmaradt írásos emlék, Narmer fáraó palettáján, már nem csupán kép- és szóírást (piktogrammát és hieroglifet) találunk, hanem szótagjegyet (fonogrammát) is; így például Narmer nevét a hal: n(a)r és a véső: m(e)r jelével írja. Azaz együtt van rajta az írásfejlődés három legfőbb foka.

Ez a faragvány egyúttal kitűnő mintája a jelképes és a kép-szó-írás könnyen érthetőségének. Mindkét oldalán Narmer győzelmét ábrázolja az Északi Ország, a delta lakói fölött. Az I. oldalán a király a "fehér koronát", Dél tiaráját viseli, azaz mint Felső-Egyiptom ura jelenik meg; szekercéjével a delta lakóit, a szakállas lebukat (líbiaiakat) sújtja halálra jelképesen, vagyis legyőzi. A sólyom-isten, Hor (Horus), rabláncra fűzve vezeti eléje a hat papirus káka földjének, a deltának népét. Fent a két Hapi-bikafej (Hathor) közt felvésve áll Narmer neve a hal és a véső szótagjegyeivel; baloldalt mögötte halad udvari saruhordozója.

A 2. oldallapon, mint győztes, a meghódoltatott Észak "vörös koronáját" tette fejére, hadvezére és négy jelvényhordozója, valamint a sarus udvaronc társaságában, a megvert seregek lefejezett tetemeit szemléli meg. Neve itt kétszer áll felróva: fent középen és az arca előtt; a hadvezér feje fölött szintén hieroglif szótagjegyek: a hurok vagy pányva és a félkorong. Lent a bikaisten tapossa el a lebukat; középen két kimérikus, hosszú nyakú állat képe.

"Narmer díszpalettáját" Narmer győzelmének emlékére készíttette, Hornak (Horusnak), a sólyomalakú istennek ajánlotta fel és nehebi templomában helyezte el, örök emlékül. Az első, ami e tenyérnyi darabon feltűnik: a stílus monumentalitása; épp ilyen hatást tenne, ha egy templomfalra vagy szikla oldalára lenne vésve. Tévedhetetlen elrendezéssel magyarázza meg az egykorú szemlélő számára az ábrázolt eseményt és jelentőségét, s a lényegen kívül minden egyebet mellőz. …

Az egyiptomi írás tehát oly régi, mint maga az egyiptomi történelem, sőt régibb nála, visszanyúlik a prehistóriába, minthogy már a dokumentált történelem elején kialakult formában jelenik meg…

Thot az írás helyi istene, kétségkívül a legrégibb istenek közé tartozik, mert már a teremtésmítoszok szerint is ott szerepel az istenek gyülekezetében: ő a világalkotó isteni Kilencesség, Knum írnoka; ezenkívül mindjárt a művelődés kezdetén írásistenhez illő tisztségeket visel. Így fel kell tennünk, hogy a mitológiaalkotásnak már kezdetibb korában, a történet előtti idők előtt született meg…

Most pedig számítsuk ki, mikor kezdett el írni Thot; a még hiányzó adalékokat összegyűjteni már nem nehéz. A legrégibb papirus töredékek az első dinasztiák idejéből maradtak fenn; de ezeknél régibb templomfeliratokat is bírunk, végül legrégibb a naptár. Djoser fáraóról, a 3. dinasztia tagjáról tudjuk, hogy rendkívül erélyes, tevékeny férfiú volt, kiterjesztette Egyiptom határait, kitűnt az orvostudományban, erősen fejlesztette az építészetet és a bányászatot stb. (Ő volt a szakkarai lépcsős piramis építője.)

Sikereit azonban egyrészt nagy tudományú és bölcs tanácsadójának, Imhotepnek köszönhette; ez is mindenhez értett, valószínűleg jobban, mint a király, mert alakja legendássá vált, s az írnokok később őt tették meg szakmai védőszentjüknek. Brugsch ebből arra következtet, hogy Imhotep tökéletesítette az írást. Vonzalma az írás iránt szerencsésen találkozott Djoser építő szenvedélyével, mert míg a régebbi építményeken alig találunk feliratokat, a 3. és 4. dinasztia sírjaiban a hieroglif rendszer teljes pompájában megjelenik. Sőt már az úgynevezett hieratikus írással is találkozunk. Ennek rendszerezése lehetett Imhotep reformja, s így megértjük az írnokok háláját, mert az írást megkönnyítette vele.

Másfelől ismerjük az egyiptomi naptár kezdőnapját: Kr. e. 4241. július 19. Ez a nap a Szíriusz (egyiptomi nevén Sopdet) periódus 1460 évből álló körei egyikének kezdőnapja, s a reá alapított időszámítás a dinasztiák idejében már állandó Egyiptomban. Mint Breasted logikusan megjegyzi, az e naptár felállításához és használatához szükséges számítások eleve bizonyítják az írás létét ebben az időben. Csakhogy a dokumentált egyiptomi történelem kb. 3400 táján kezdődik, s így a fenti idő már tiszta prehistória - viszont az írás már használatban volt. Kőre azonban ekkor még nem írtak, sőt nem is igen építkeztek kővel.

Az Égi Tehén könyve félre nem érthetően közli velünk, hogy az istenek szent irataikat és egyéb közlendőiket Ré szent fájának leveleire és pálmaháncsra íratták Thot-tal.

.. De minden elózménytől függetlenül is természetes, hogy az első fennmaradt, a Kr. e. 4. évezred második feléből származó írásemlékek kivitele nem olyan határozott, szkématikus, mint a későbbieké, s hogy rajtuk sokkal több a képjegy, mint a szótagjegy és a betű. De a döntő tény az, hogy ezek már feltűnnek, használatukban zavar nincs, azaz tényszerűen egy olyan korszakról tanúskodnak, amelyben a szükséges gyakorlat már lefolyt, az alakulás végbement, emlékei azonban nem maradtak reánk.”

(Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv) (mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/muvtort/varkonyi/html/03.htm)

 

Rosalie David szerint is “a legősibbnek tartott hieroglifikus írás már i. e. 3100-ban, ha nem korábban, használatos volt szövegírásra és képes volt a teljesen kialakult nyelv visszaadására mondattanilag, grammatikailag és szókincsében egyaránt.” (empiriamagazin.com/Jelenido/Egyiptom%20Árnyékában.htm)

Ugyanezt a megállapítást támasztja alá egy 1999-ben megjelenő újsághír is.

A Kairótól körülbelül 500 kilométerre délre fekvő Abydos-ban, a postabélyegeknél alig nagyobb agyagtáblákon 170, edénytöredékeken pedig 100 feliratot találtak az I. Skorpió király sírjában. A most megtalált több száz felirat, a szénizotópos vizsgálatok szerint, i.e. 3200-3300 között készült.

 „Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy az írást Egyiptomban és nem Mezopotámiában fejlesztették ki – jelentette be Günter Dreyer, az intézet egyiptomi igazgatója. (Merthogy ilyen gyanú is felmerült már az egyiptomi írással kapcsolatban. Végül is, valahonnan csak érkeznie kellett.)

A feliratok mintegy kétharmadát sikerült értelmezni – nyilatkozta Dreyer. A jelek sokkal egyértelműbbek, mint azok, amelyek Mezopotámiából, illetve Egyiptom későbbi korszakából kerültek elő. Minden szimbólum egy mássalhangzót jelent és szótagokat egészít ki, míg az ékírásban minden szótaghoz társul jel. A most megtalált írásban például Ba-set város neve a következőképpen van leírva: egy trónnal (Bát jelenti) és egy gólyával (fészek, székhely). Hasonló szimbólumokkal írták le Ju Gereh – a Sötétség hegye – nevét is, amely a sírhelytől nyugatra levő településre utal, vagyis arra van, amerre a nap eltűnik.

A feliratokban fák, kígyók, elefántok, halak, fordított V-k – ezek a hegyeket jelképezik – szerepelnek. A szövegek főként a királynak járó kereskedelmi illetékeket, királyneveket és királyi székhelyeket említenek. Dreyer szerint annyi máris bizonyos, hogy az ókori Egyiptom társadalma sokkal korábban strukturálódott, mint azt eddig feltételezték.” (sulinet.hu/cgi-bin/db2www/ma/et_tart/lst?kat=Aeac&url=/eletestudomany/archiv/1999/9903/alegkor/legkorab.htm)

Honnan jöhetett vajon az a nép, amelyik ilyen összetett tudás birtokában volt? Ez ügyben sajnos csak találgathatunk, hiszen semmilyen régészeti bizonyítékot nem találtak még az egyiptomi eredet igazolására. Vannak, akik az afrikai földrész délebbi részeire tippelnek:

„A Holtak Könyve néven összefoglalt szöveggyűjtemény, a fordító Wallice Budge szerint 6500 éve segíti biztonságosan átjutni a túlvilágra a hívő egyiptomiakat. Következésképpen legalább ilyen régi Afrikában a lélek hallhatatlanságának, a túlvilág és a reinkarnáció fogalmának, a jó és rossz koncepciójának, az ítélet napjának és a pokol örök tüzének tradíciója.

Sir Wallis Budge nézete az is, hogy az egyiptomiak történelem előtti ősei délről, Uganda vagy Punt környékéről valók.: „Amen dicsősége, hírneve és hatalma a különböző uralkodók győzelmével egyenes arányban nőtt, papjai az „Istenek királyának” titulálták, és azt  állították, Egyiptom megalakulása előtt is létezett.” 

A német tudós, Eugen Georg meggyőződése, hogy a „Feketék voltak az elsők, akik szántották a Nílus iszapját, a sötétbőrű, göndör hajú Kushiták”.

Nino del Grande a Natural History 1932-es évfolyamában  „A történelem előtti vasolvasztás Afrikában” címmel rendkívüli kutatási eredményeket közölt. Ebben leírta, archeológusok Észak-Rodéziában 7-8 ezer évesnek ítélt vasolvasztó kemencékre bukkantak.”

http://www.empiriamagazin.com/Jelenido/Egyiptom%20Árnyékában.htm

 

Vasat máshol is találunk a régészeti leletek között, bár az időbe nem illeszthető tárgyakkal az ortodox régésztudomány igencsak furcsán bánik el.

„..Az 1836-7-as évben, egy brit felfedező, Howard Vyse ezredes …. kutatómunkája során (melyet a Gizai Nagy Piramisban tett) … rendkívül fontos felfedezést tett:  Előbányásztak egy kb. 3 mm vastag, 1 láb (30 cm) hosszú és 4 hüvely (10 cm) széles vaslemezt a piramis déli oldalának falazatából, pontosan a király kamrája déli kürtőjének kilépőpontja felett. (ez a kürtő irányul az Orion övére).

.Az egyiptomi vaskorszak elfogadott dátuma …. i.e. 650 év…

..Vyse csapatába tartozott Mr.J.R.Hill, az obskúrus angol, aki Kairóban élt, és aki 1837 májusában a kürtő szájának megtisztítását irányította. Vyse a jól bevált módszert alkalmazva arra utasította Hillt, hogy robbanószereket használjon….

1837. május 26-án, egy pénteki napon, …..Hill felfedezte a fent már említett vaslemezt. ….

Hill ezt nyilatkozza: ’Ezúton igazolom, hogy az általam a gizeh-i Nagy Piramis déli oldalán, a szellőzőjárat nyílásának közelében, május 26-án, pénteken megtalált fémlemezt saját kezűleg emeltem ki egy belső hornyolásból, miután robbantás útján eltávolítottam a piramis külső felületének két kősorát; és hogy a fent említett hornyolás nem kapcsolódott semmilyen más illesztéshez vagy bármilyen egyéb nyíláshoz, mely révén a fémlemezt elhelyezhették volna a piramis megépítését követő bármely időpontban. A pontos helyet június 24-én, szombaton Mr. Perringnek is megmutattam.’

John Perringnek, a civil mérnöknek ezáltal alkalma nyílt tanulmányozni a lelet helyét, s vele együtt James Mashnek, a másik civilnek is. Mindketten „arra a véleményre hajlottak, hogy a vaslemez a piramis építési munkálatai során került a helyére, és azt utólagosan nem tehették oda.

A rejtélyes leletet Hill, Perring és Mash írásos tanúsítványának kíséretében Vyse végül elküldte a British Múzeumba, ahol kezdettől fogva hamisítványnak kezelték – hiszen köztudott volt, hogy a kovácsoltvas ismeretlennek számított a piramisok korában, és ezért a vaslemezt csak sokkal később, utólag kerülhetett a helyére…..

..Csak 1989-ben került sor egy fémtöredék következetes optikai és vegyi analízisére. A tudományos kísérletet dr. M.P.Jones, a londoni Imperial College ásványtani tanszékének tanára végezte dr. Sayed El Gayer társaságában, aki az egyiptomi Szuez Egyetem petróleum- és bányászati tanszékének docense, és aki extrakciós fémkohászatból szerezte tanári diplomáját a birminghami Aston Egyetemen.

Azzal kezdték a vizsgálódást, hogy ellenőrizték a vaslemez nikkeltartalmát, kizárandó még a lehetőségét is annak, hogy azt esetleg meteorikus vasból kovácsolták (a földre zuhant meteoritok vastartalmát – igaz, rendkívül ritkán – felhasználták a piramisok korába is). A felhasználásra kész meteorikus vasat roppant egyszerű felismerni, ugyanis minden esetben szokatlanul magas arányban tartalmaz nikkelt – rendesen 7 %-ot, vagy még többet. Az első teszt alapján Jones és El Gayer megállapították: „A gizai vaslemez nyilvánvalóan nem meteorikus eredetű, hiszen csak rendkívül kis arányban tartalmaz nikkelt.” …

A további tesztek kimutatták, hogy a fém megolvasztása 1000 és 1100 fok C közti hőmérsékleten történt, valamint fényt derítettek arra az érdekességre is, hogy a „lemez egyik oldalán nyomokban arany is kimutatható.” Elképzelhető, gondolkodott el Jones és El Gayer, hogy eredetileg „arannyal vonták be, márpedig az arany arra utal .. hogy a lemezt nagy becsben tartották, amikor megalkották.’

..Miután gondos, részletekbe menő tanulmányozásnak vetették alá a mintát, a két fémszakértő az alábbi következtetést vonta le:” A jelenkori vizsgálat alapján megállapítható, hogy a fémlemez rendkívül ősi darab. Immár tudományos bizonyossággal megállapítást nyert, hogy az archeológiai következtetés helytálló, és a fémlemez akkor került a piramis szerkezetébe, amikor azt megépítették.” (Graham Hancock és Robert Bauval: A szfinx üzenete 126-131.old)

De feltűnik a vasra való utalás a piramisszövegekbe is:

„Ezek a szövegek gyakorta öltik magukra halotti vagy újjászületési feliratok formáját, melyeket egy V. (i.e. 2498-2345.)  és VI. dinasztia (i.e. 2345-2181)  korabeli, a Gizától 10 mérföldnyire délre fekvő Szakkarában található piramisok falaiba véstek. Az egyiptológusok egyetértenek abban, hogy ezek közül sok – ha nem az összes – a piramisok előtti korból származik….

Az általunk Bja – az „isteni fém” – néven illetett vas ugyanis rendszeresen felbukkan ilyen vagy olyan módon az asztronómiához, a csillagokhoz vagy az istenekhez kapcsolható szövegemlékekben. A Bja sokszor megjelenik például a feliratokban, melyet „Hórus négy fiát” idézik…

Hórus e rejtelmes ’fiai’ láthatóan vasból voltak, avagy vasujjakkal rendelkeztek: „Gyermekeid gyermeki együtt emeltek fel .. szádat felnyitották vasujjukkal..

A vasat szükséges hozzávalóként említik a Meshtyw nevű bizarr eszközre vonatkozó szövegekben is. A leginkább ácsszekercére vagy egyéb vágószerszámra emlékeztető szertartási eszközt használták az elhalt fáraók mumifikált és bebalzsamozott tetemén „a száj felnyitására” – ami elmaradhatatlan rituálénak számított, ha azt akarták, hogy a fáraó lelke új, örök életre ébredjen a csillagok között.

A piramisszövegekben megtaláljuk egy főpap rejtelmes kijelentését:

Hasznát veszed a te szádnak, mert én kinyitom néked .. Ó, király, felnyitom én a te szádat Upuaut vasszekercéjével, felnyitom én a szádat a vasszekercével, mely felnyitotta az istenek száját … Hórus megnyitotta e király száját, ahogyan megnyitotta az ő atyjának száját, ahogyan megnyitotta Oziris száját.

Az ilyen és a számtalan hasonló idézetből nyilvánvaló, hogy a vasat a piramisok építői elengedhetetlenül szükségesnek látták a rituálékhoz, melyek biztosították az új életet – kozmikus csillagéletet – a halott királyoknak. Ennél is fontosabb, hogy a fenti idézet összekapcsolja egymással a vasat és használatát egy olyan rituáléban, melynek ősét maga Oziris, Egyiptom „hajdani s majdani királya” mutatta be, aki meghalt, majd újjászületett, mint az Orion égboltrégiójának halhatatlan ura. Ezt a régiót .. Duat-ként ismerték, és Egyiptom minden fáraója abban reménykedett, hogy halála után ott ébred örök életre:

…A földisten kapuja nyitva áll … vesd hát magad az égboltra, és foglald el helyed vastónusodon…”(Graham Hancock és Robert Bauval: A szfinx üzenete 133-4.old)

Mindenesetre a vasra, mint szertartási eszköz anyagára, valamint mint a királyi uralkodószék felsőbbrendűnek ítélt anyagára csak akkor történhet utalás, ha a vas még az aranynál, ill. nemesfémeknél is értékesebbnek számított. Ez viszont nem fordul elő abban az esetben, ha a vasat az egyiptomiak el is tudták volna készíteni. Akkor csak egy hétköznapi dolog lenne… Annak a fényében, hogy ezt az anyagot ennyire felmagasztalták és kincsként kezelték, csak egyetlen okot látok, nevezetesen azt, hogy a vas valahonnan egy másik civilizációból érkezett el hozzájuk, valamikor az egyiptomi vallás megteremtésének kezdetén.

 

Sokszor megtévesztő az is, hogy a királyok istenekké válhatnak a későbbi korok folyamán, amikor már csak a szépre és jóra emlékeznek távoli utódaik. Honnan származott például Hórus?

 

I.e. 283-246-ig élt, és I. Ptolemaios Szótér szolgálatában állt, mint egyiptomi pap, az a Manethón, aki megírta a dinasztikus Egyiptom átfogó történetét. Könnyű helyzetben volt, mivel a templomokban hozzájuthatott a megőrzött dokumentumokhoz. Könyvében a harmincegy dinasztiát sorol fel, egészen az V. dinasztiáig, melyben élt. Bár történészeinknek már többször is segítséget nyújtott Manethón királylistája, de a legmeglepőbb részeivel – melyek visszavezetnek a jégkorszakba -, semmit sem tudnak kezdeni. A Sothis-könyv szerint ugyanis először egy isteni dinasztia volt, 13900 év évig; majd a félistenek és követőik 5212 év, a Holtak Szellemei 5813 év és utánuk Menes. Mivel már a Sothis-könyv is csak másolatban maradt meg, ezért nem tudhatjuk pontosan, hogy milyen időszámítás alapján számolhatták ki egy-egy király uralkodási idejét, de a végeredmény mindenképpen döbbenetes, hiszen kb. 11000 évvel ezelőtt ért véget az utolsó jégkorszak.

Hérodotosz, (i.e. 484 körül- 425 körül) a „történetírás atyja" aki bejárta a perzsa birodalom jó részét, Egyiptomot, Föníciát, Mezopotámiát, Skythia-t, - és új alapokra helyezte a történelemírást, hangsúlyozva azt, hogy a látás, a hallás és a megfontolás a legfontosabb forrásai, - azt írja, hogy Egyiptom papjai megmutatták neki királyaik szobrát, melyek Menes előtt uralkodtak.

A Sothis-könyvek eredeti iratai nincsenek meg, de a történész Josephus Flavius (i.e.60), vagy Julius Africanus (i.e. 300), valamint Eusebius egyházatya (i.e.339-ben) még találkoztak ezzel az irattal, úgyhogy e könyv sok részét átmásolták. A legterjedelmesebb átirat Eusebius Chronicá-jának örmény változata.

De vannak más fennmaradt királylisták is.

„A ….”Torinói papirusz” egészen mélyen ás le az egyiptomi történelem múltjába. Sajnos az i.e. második évezredből származó törékeny dokumentum több mint fele megsemmisült a vérlázító hozzá nem értés miatt, mellyel a tudósok a papiruszt kezelték. …. A töredékes maradványok azonban így is bepillantást kínálnak egy bámulatos kronológiába.

A legfontosabb a töredékek közül az a súlyosan károsodott függőleges regiszter, mely eredetileg felsorolta a tíz Neter, azaz isten nevét és uralkodásának időtartalmát. Bár a legtöbb esetben az időtartam kiolvashatatlan vagy teljesen elveszett, látható a bölcsességisten, Thot mellett szereplő 3216-os szám, valamint az a 300 esztendő, melyet Hórus-nak, Egyiptom utolsó „isteni” királyának tulajdonítottak.” (Graham Hancock és Robert Bauval: A szfinx üzenete 243.old.)

Tehát az első ’hivatalos’ dinasztia’ előtti király – a Torinói papirusz szerint - Hórus volt.

És Hórus felbukkan!

 „Günter Dreyer, a Német Régészeti Intézet vezetője azt állítja, hogy az úgynevezett predinasztikus kor tanulmányozásakor, az időszámításunk előtti 3100 körüli idők vizsgálata közben azonosított egy Dél-Egyiptomban uralkodó királyt, akit Hórusnak vagy Hor-nak hívtak. Dreyer elméletét két ősi paletta támasztja alá.”

(Szegő Iván Miklós geographic.hu/index.php?act=napi&id=1665 - 35k)

 

Az ’őshaza’ kérdését persze még mindig függőben van. Keresgéljünk hát tovább, hiszen Egyiptom földjén a régészeti leletek továbbra sem támasztják alá ennek a jelentős civilizációnak kifejlődését.

 

 „Az egyiptomiak származására nézve két ókori dokumentum ismert. Az Edfu-felirat szerint, amely Hórus templomának falába vésve olvasható, a civilizáció délről érkezett Kemetbe (Egyiptom) Hórus király és hódító csapatai révén. A Londonban őrzött Hunefer papirus hieroglifái szerint, pedig ’a Nílus eredetétől jöttünk, ahol Hapi isten uralkodik a Hold-hegység lankáin’.”

(empiriamagazin.com/Miszcellanea/ Amerikai%20Afrocentristák.htm - 58k)

 

Mivel Abydos volt az első dinasztia székhelye, ezért fussuk át gyorsan mit tudunk jelenleg erről az ősi helyről.

Abydos-ban - az egykori Felső- és Alsó-Egyiptom határán lévő településen - élő első egyiptomi dinasztia, komoly kapcsolatot tartott a dél-levantei kereskedővárosokkal, illetve a núbiai-sivatag szélén fekvő városokkal is.

Az egyiptomi Abydos közelében egyik királysírban már 5000 éves agyagedényeket találtak, melyekben illatosított fenyőgyanta és növényi olaj keveréke volt megtalálható, ez alapján levonható az a következtetés, hogy már ekkor fejlett illatszer-gyártás folyt. Tehát i.e. 3000-ben a vegyipar eme találmánya már kifejlett tudásnak számított, olyannyira hogy a halottakat is felszerelhették túlvilági útjukra.

Abydosban található az az Ozerion is, melyet a később épült I. Sethi temploma mögött találhatunk meg. Ozerion-t a korszak többi épületével szemben a hatalmas gránittömbökkel való „dobálózás” és az egyedi, a megalitikus építményekhez hasonló stílusjegyei különböztetik meg. Ráadásul sem sírnak, sem templomnak nem mondható…

 

Ugyanitt találták meg Aha-Menes-nek, az első dinasztia első királyának, valamint Narmer-nek, a pre-dinasztikus kor utolsó királyának is a temetkezési helyét. Ezek a sírok azért is túlmutatnak jelentőségükön, mivel e fáraók síremlékében 14 db, 20 méter hosszú hajókat is találtak.’

(Forrás:.geographic.hu/index.php?act=napi&id=2757)

 

Azt tudjuk, hogy egy vallás hittételei, dogmái összefüggnek az adott nép régmúltjával, elmúlt történelmével. Mivel az egyiptomi valláshoz szorosan hozzátartoznak a hajók, ezért sokáig feltételezték azt, hogy a sírok mellett eltemetett vízi járműveket elsősorban vallási okok miatt temették el. Ám felvetődik a kérdés, hogy mi volt előbb: a hajók eltemetése vagy a vallás ezen elemeinek kialakulása? Ha már az egyesített Egyiptom első királya hajót temetetett saját sírja mellé, akkor bizony nem lehet elvetni azt a feltételezést, hogy valami ’múltidéző’ szándéka volt ezzel. Lehet, hogy így akartak emlékezni múltjukra (honnan jöttek s mivel érkeztek) és csak később vált az egyiptomi vallás szerves részévé, amikor a hajók már istenek szállítóeszközévé váltak.

 „Az ősi egyiptomi temetkezési szövegekben sűrűn találunk utalásokat vízi járművekre – főként isteni eredetű napbárkákra (pl. ’milliónyi évek hajója’ vagy ’Oziris bárkája’ és Ré bárkája’), melyek fedélzetén az elhaltak a kozmikus túlvilágra reméltek utazni. Ilyen hajókat és bárkákat ábrázoló faragások, rajzok és festmények ékesítik sok egyiptomi sír falait, és a hangsúlyos tattal, illetve orral épült lélekvesztők szimbolikus és vallási funkcióját már a tizenkilencedik század végére sikerült tisztázni. Erre azonban csak azután kerülhetett sor, hogy a német archeológus, Ludwig Borchardt feltárta egy téglából felépített bárka maradványait Abu-Szír piramisai és naptemploma közelébe…

1954-ben Kamal el-Mallah valami egészen rendkívüli leletre bukkant – egy több mint 143 láb (44 méter hosszú), félig szétszerelt cédrusfa bárkára, melyet a Nagy Piramis déli oldala mellett temettek el. (Azóta előkerült egy hasonló méretű vízi jármű egy másik közeli veremből is…) …

Megállva a ’napbárka’ előtt, melyet 1954-ben a Nagy Piramis déli oldala közelében hoztak a felszínre, nem lehet nem észrevenni a kopás nyomait a hajógerincen és az oldaldeszkákon – és a számos egyéb jelet, mely arra utal, hogy ez az elegáns vízi jármű a kunkorodó orrával és tatjával bizony sokszor megjárta a maga idejében a környező vizeket.

De ha csupán szimbolikus eszköz, akkor miért használták?..” (Graham Hancock és Robert Bauval: A szfinx üzenete 54-5.o.)

 

A hajók megléte persze nem jelent feltétlen tengeri utazást. 6685 km-ével a Nílus a Föld leghosszabb folyója, a mai Egyiptom, Szudán, Uganda területén ér véget, összekötetésben van a Lake Viktóriával, melyet viszont Kenya és Tanzánia is határol. És ha már a hajózási lehetőségeket keressük népvándorlás avagy kulturális hatások szempontjából, feltétlen meg kell említenünk Etiópiát (Ethiópia), melyet a szudáni (Sudan) Khartoum-nál két ágra szakadt Nílus-ág, a Kék-Nílus (Blue-Nile) vize öntöz.

Egyes tudósok szerint Egyiptom, “Etiópia legidősebb lánya” nem más, mint a Kék-Nílus menti etióp kultúra nyúlványa. http://www.empiriamagazin.com/Jelenido/Egyiptom%20Árnyékában.htm

 

És, hogy milyen hajóik lehettek az egyiptomiaknak, arra nézve az ókorból már vannak bizonyítékaink:

„Az utolsó polgárháború végén Egyiptom római kézbe került, Augustus császári magántulajdonként kezelte az új tartományt, és ettől kezdve évente átlag százhúsz teherhajó (négyszer annyi, mint addig) szállította, sok egyéb szükséges áru között, a luxuscikkeket Indiából, Kelet-Afrikából, Arábiából a Vörös-tengeren át egyiptomi kikötőkbe és onnan karavánutakon Alexandriába, végül ismét hajón rendeltetési helyükre, Rómába.

Egy szállítóhajó teherbírása átlag háromszáznegyven tonna volt, de néhány óriás hajó ezerhétszáz, sőt ezerkilencszáz tonnás árurakományt is kibírt. Ekkora hajók a Római Birodalom összeomlása után a múlt századig sehol sem léteztek. A hajókolosszusok méreteit és a szállítás problémáit jól szemlélteti a római Szent Péter téren álló obeliszk, amelyet Caligula császár 40-ben szállíttatott a birodalom fővárosába. A harminckilenc méter magas műemlék talapzatával együtt, ötszáz tonnát nyom: Amenemheb Nebkauré fáraó emeltette magának a i.e. XX. század közepén. Elszállításához egy kb. hatvan méter hosszú, tizenöt méter széles és ugyanolyan mély teherhajót kellett építtetni, amelynek teherbírása legalább ezerháromszáz tonna volt: ballasztnak nyolcszáz tonna lencsét használtak.

Az obeliszk Heliopolis-tól Alexandriáig a Níluson uszályra fektetve tette meg az utat, onnan a speciális teherhajó vitte Róma tengeri kikötőjéig, Ostiáig, majd a Tiberisen megint uszályon szállították Rómába. Az óriás vitorlás hajót még éveken át mutogatták Itáliában a kíváncsiaknak, végül Claudius utasítására elsüllyesztették az ostiai kikötőben, és egy világítótornyot építettek rá. A hajó és a torony maradványai a fiumicinói repülőtér építésének idején ismét napvilágra kerültek. ..

Egy Bécsben őrzött második századi görög nyelvű papirus, két kereskedelmi vállalkozó szerződése, amelyben az egyik elvállalja a másik indiai hajórakományának egy vörös-tengeri kikötőből az alexandriai állami vámházakig való szállítását, a karaván költségeinek fedezését és az áru biztosítását. A szállított áruk teljes listája és súlya hiányzik a megrongált papirusból, csak annyi bizonyos, hogy a huszonkét mázsa elefántcsont, négy mázsa kelme és nyolc és fél mázsa nárdusfűre kötöttek szerződést.”

(Csokits János: Fényűzés az ókori Rómában

kultúrtörténeti kaleidoszkóp.kortarsonline.hu/9912/)

 

Mit is jelent a „város” szó? Ezt a fogalmat már csak azért is érdemes tisztázni, mert régészkörökben a legnagyobb zavart a fejlett településeknek a hirtelen felbukkanása okozza. Ezeket – szerintük - a neolitikus, kezdeti mezőgazdasági szintet elérő emberek építettek olyan kifejlett építészeti tudás birtokában, melyek nem lehet beilleszteni az ortodox régészeti dátumok keretei közé.

„A ’város’ szó (angolul: city) etimológiailag a ’civilizáció’ szóból ered. Ezért érdekes, hogy az emberiség első városait a történészek a következő területekre és időpontokra helyezik: l. Mezopotámia, i.e. 4. évezred vége és 3. évezred kezdete; 2. Egyiptom, i.e. 4. évezred vége és 3. évezred kezdete; 3. India, i.e. 4. évezred vége és 3. évezred kezdete; (ez a dátum már megváltozott. szerző megj.) 4. Kína, i.e. 2. évezred közepe; 5. Közép- és Dél-Amerika,i.e. 2. évezred közepe. (Graham Hancock: A mélység titkai 97.old)

 

„Az egyiptomi kultúra alakulásának sebességét nem lehet az egyenletes és egynemű fejlődés alapján könnyedén megmagyarázni. Ez arra indította a szaktekintélyeket, hogy kívülről jövő hatásra következtessenek. … Walter Emery professzor Archaic Egypt c. könyvében kijelenti:

’Az az érzésünk támad, hogy közvetett kapcsolatról van itt szó, és feltehetőleg egy harmadik fél létezéséről, amelynek befolyása az Eufráteszig és a Nílusig is elért … A mai tudósok hajlamosak mellőzni annak lehetőségét, hogy esetleg mindkét régióba egy feltételezett és még fel nem fedezett területről bevándorlók érkeztek. (Mindamellett) a harmadik fél – amelyik kulturális eredményeit mind Egyiptomnak, mint Mezopotámiának átadta – létezése lehetne a legjobb magyarázat a két civilizáció közös jellemzőire, ill. az azok közti alapvető ellentétekre. …

(David Furlong: A templom titkai 47-8.old)

Vajon mire emlékezik az a korabeli történész, aki közel kétezer évvel ezelőtt kutatott a múlt után?

„Diodorus Siculus római történetíró i.sz. első századában  … ezt írja:

’Az egyiptomiak idegenek, akik távoli helyen, a Nílus partjain telepedtek le, és magukkal hozták anyaországuk civilizációját, a rajzolás és a kifinomult nyelv művészetét. A lenyugvó nap irányából jöttek és a legősibb népektől származnak.” (David Furlong: A templom titkai 48.old)

 

NÚBIA

 

„A kezdeti időktől fogva Egyiptom szoros gazdasági és kulturális, házasságok és hódítások révén pedig politikai-vérségi kapcsolatban állt déli szomszédjával Núbiával.  Az ókori szicíliai történész, Diodorosz, aki 400 évvel Hérodotoszt követően utazgatott a Nílus völgyében, azt írja, az etiópok Egyiptomot kolóniájuknak tekintik . . . Hozzáteszik még, hogy az egyiptomiak az ő őseiktől vették át  törvényeik többségét, a királyok és istenek tiszteletét, a fényűző temetés szokását, a szobrászat művészetét és az írás tudományát. (A görögök az egész Észak-kelet Afrikát Etiópiának nevezték)

A. H. Ludwig történész professzor szerint is “az ősi egyiptomi civilizáció délről terjedt északra és látszólag semmi kétség afelől, hogy a legősibb afrikai civilizáció a Felső-Nílus környékéről ered”.

1964-ben amerikai régészek kutatása nyomán vált nyilvánossá, hogy a mai Szudán területén élő fekete őslakosság 3800 évvel ezelőtt északi szomszédaival azonos kulturális színvonalon állt, piramisokat, palotákat, utakat, szentélyeket épített és verandás házakból álló városokat. Aiszkhülosz, Arisztotelész és Hérodotosz, - az utóbbi i. e. 484-425 élt és személyesen járt Afrikában – tapasztalataik alapján “fekete bőrűnek” és “gyapjas hajúnak” írták le a korabeli egyiptomiakat.

1974-ben Kairóban az UNESCO által rendezett szimpózium keretében szakemberek ismertették az u.n. melanin dózis teszt alkalmazásának eredményét, amely a bőrben és a hajban található festékanyag mennyiségének mikroszkopikus vizsgálatával bizonyíthatja a fenotípust. A fáraók múmiáinak laboratóriumi vizsgálata számos esetben kimutatta, olyan magas szintű melaninnal rendelkeznek, ami az ősi egyiptomiakat minden kétséget kizáróan az afrikai fekete fajok közé sorolja.”

http://www.empiriamagazin.com/Jelenido/Egyiptom%20Árnyékában.htm

 

Hát az „eredet” kérdésében igazán nem lesz könnyű dolgunk… És mindig előkerülnek újabb és újabb rejtélyek is.

 

Egyáltalán nem az egyiptomiakra, inkább a mezopotámiaiakra emlékeztető, egymásra épülő templomépítészet romjaira bukkantak a Tel Ibrahim Awad-ban folytatott ásatásokon. A probléma oka, hogy holland régészek egy a Középbirodalom időszakában épült templom alatt, öt korábbi templom nyomaira bukkantak. Közülük a legősibb az i.e. 3100 körüli időkből származik, és a templom alaprajza is eltér az Egyiptomban eddig ismertektől. A kutatók egyenlőre a harmadik templomból előkerült mintegy ezer szertartási tárgyakat tanulmányozzák, hogy megtudják, mely isteneket tisztelték a templomokban. Mivel írásos anyag nem került elő, ezért most teljesen a tárgyakra alapozva kell fantáziálni.

http://www.sulinet.hu/cgi-bin/db2www/ma/et_tart/lst?kat=Afag&url=/eletestudomany/archiv/2000/0007/elsokez/rgszetaz.htm

 

„Egyiptom prehistóriája nehezebb feladatok elé állítja a kutatókat, mint a többi országé, s különösen a történeti időbe való átmenet körül sok a homály, a tisztázatlan kérdés. A régészet megállapított annyit, hogy a régibb kőkor idején a Nílus völgye még lakhatatlan mocsársáv volt, s a telephelyek a környező magaslatokat foglalták el. Ám ekkor körös-körül megindult az elsivatagosodás folyamata, vele egy időben a széles folyamvölgy mindinkább áradásterületté szikkadt, lakhatóvá lett. A dúsan termő, a mainál délibb jellegű növény- és állatvilágot éltető, roppant oázis menedékhelyként vonzotta a homok elől hátráló népeket, s az újabb kőkor régészeti lelőhelyeit már a folyam völgyében találjuk. A benépesedés ütemét e természeti folyamatok szabták meg tehát, s így hosszú időre, 1-2 ezer esztendőre tehetjük. Szó sem lehet egységes bevándorlásról, nagystílű honfoglalásról. A jobb megélhetést, "életteret" kereső törzsek, népszilánkok foglaltak földet a maguk megszokott településmódján, melyik hol talált helyet, s űzte tovább a vadászat, az állattenyésztés és a földművelés sokféle egykorú fajtáját. Összetartozó törzsek szóródtak szét, idegen csoportok kerültek egymás mellé a deltától fel Szudánig. E mozaikos elhelyezkedést egykorú leletek és későbbi emlékek egyképpen bizonyítják.

De a legfrappánsabb jele az egykori megoszlottságnak a 42 kerület, a maga külön ősrégi jelvényével vagy jelképével; ezek alkották a felső és az alsó országot, fennmaradtak a birodalom egyesítése után is, az egész történelmen át a görög-római időkig (nomoi).

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.