Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 Nyugodtan hívhatjuk számítógépnek, hiszen működésének lényege az volt, hogy megmutassa az érdeklődő számára – akinek csak azt a dátumot kellett megadnia, amire kíváncsi volt – egy múlt, ill. jövőbéli időpontba a Nap, a Hold és a bolygók állását.

 Ahhoz, hogy a hold gyorsabb mozgását a többi égitesthez képest ’kiegyenlítsék’ egy csúsztatott mechanizmust alkalmaztak, amit két összekapcsolt fogaskerékkel igencsak bravúrosan oldottak meg. Jelen korunkban az ilyet egyszerűen differenciálműnek nevezik..

A szerkezet tehát egyszerre funkcionált naptárként, úgy hogy még a bolygók mozgását, a nap és a hold állását is képes volt a megadott korra levetíteni! Hát ilyen összetett szerkezet igazán sokat bizonyít az akkori korok tudásanyagából, műszaki fejlettségéből! Az ráadásul hogy egy ilyen fantasztikus mechanikus szerkezet egy múzeumba van, megnézhető és látható bizonyíték arra is, hogy egy ősi korban már eljutottak a tudás olyan szintjére amit ma még csak sejtünk…

Még az is előfordulhat, hogy a szerkezetet jobban felülvizsgálva kiderülhet, hogy Ptolemaiosz geocentrikus világképe egyedülálló volt a maga korában. (Persze ettől függetlenül nagyon sokáig neki hittek.) Mike Edmunds, a walesi Cardiff Egyetem kutatójának a szerkezet felülvizsgálása közben az a ’gyanúja’ támadt ugyanis, hogy a szerkezet ’feltalálója’ tudta, hogy a Föld a Nap körül kering..

(forrás: sg.hu/cikkek/45472/)

(forrás: geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=8342)

 

Egyiptomról azt hisszük sokszor, hogy már mindent tudunk, de a valóságban mindig meglepő tények birtokába kerülünk.

Azzal pedig, hogy honnan származott ez a nagy civilizáció, egyáltalán nem vagyunk tisztába. Tudvalevő tény, hogy történészeink, régészeink nagy része egyelőre ott tart, hogy i.e. 3500 körül hirtelen a semmiből bukkant elő teljes fejlettségével, írástudással felvértezve, csodálatos építményeket hagyva az utókorra. Már ekkor láthatjuk az egyiptomi vallás és az egyiptomi ábrázoló művészet jellemző vonásait. Az írásbeliség is felbukkan hieroglifák formájában, tehát erre sem mondhatjuk azt, hogy ez egy hosszú helyi fejlődés eredménye lehet. Próbáljuk hát megkeresni azokat a bizonyítékokat, melyek rámutatnak az egyiptomi nép titkaira.

Bár létezik még egypár lehetőség a következőkben taglalt történelmi korszakban, mi az egyszerűség kedvéért csak egy „mesét” ragadunk ki a sok közül.

Az egyiptomi történelemben a legfontosabb és legrégibb dátuma a Két Föld egyesítésének az időpontja, amely i.e. 3100 körül történt, és e tettet Narmer-nek, a pre-dinasztikus kor utolsó uralkodójának tulajdonítják. Utóda Menes (angolul) délről származott, és magával hozott egy istent is, „aki” a későbbi egyiptomi vallásba fontos szerepet töltött be, nevezetesen Horust, a sólyomistent. Menes kinevezte magát e nagy istenség földi inkarnációjának, ily módon lett Hórus a legrégebbi királyi név, melyet egy serehnek nevezett szögletes keretbe foglalva írtak. Ez a keret jelképezte a királyi lakóhelyet, alsó részén a királyi palota oszlopos homlokzatával, felső részén a belső udvar alaprajzával, ide írták be a király nevét. A palota tetején ül a védelmező Hórus-sólyom, akit ily módon messze évezredek távlatából is világosan felismerhetünk. A király új neve így lett Hórus-Aha, aki ezzel megalapította az I. dinasztiát. Manethón görög történetíró szerint, ennek a kornak a királyai Thinis városából származtak. Thinis minden kétséget kizáróan Abydos környékén volt.

Menes uralkodásával kezdődött a protodinasztikus- avagy thiniszi kor, amely csaknem három évszázadon át - az i.e. harmadik évezred elejétől i.e. 2670-ig - tartott. Menes uralma alatt alapították meg a második fővárost, Memphis-t (Ineb Hedz, Men-nefer), a Fehér fal városát, mely később az Ó-birodalom fővárosa lett.

Menes-t Djer, majd Djet követte a trónon. Utóbbit kígyó királynak is nevezik, mert sírkövén kígyó látható.

(forrás: crowland.uw.hu/images/egyiptom/tortenelem.html)

 

ÉPÍTÉSZET

 

Egyiptom építésztörténete i.e. IV. évezredben kezdődött, bár csupán a hieroglifákból következtethetünk arra, hogy a természetes anyagból készült, nádból, agyagból és szárított téglából összerótt egyiptomi lakóházak hogyan nézhettek ki.

A harmadik évezred utolsó harmadából viszont már fennmaradtak sírépítmények, melyek azt bizonyítják, hogy a halál utáni élet központi helyre került az egyiptomi vallásban.

Az első két dinasztia (3100-2700) idejéből származó fáraó sírok még szárított téglából épültek. Azután kialakult a masztaba típusa, mely néhány méter magas, ferde oldalsíkokkal határolt építmény, a földből hányt sírhalom nagyméretű mása. A masztabákat először téglából, majd kőből, illetve kőburkolattal lefedve készítették. Belső terükben csupán a halott bebalzsamozott testét rejtették el, néhány kivételtől eltekintve, ezekben a halotti ajándékok számára is építettek külön kamrát.

A lépcsős piramisok „feltalálása”, illetve alkalmazása Djoser fáraóhoz (i.e. 2690-2670) fűződik, ő építtette meg az első egyiptomi piramist Szakkarában, zseniális építésze, a később félistenné vált Imhotep tervei alapján. Addig csak téglával építkeztek Egyiptomban, ezzel szemben ez teljesen kőből épült, az épületek oldalait faragott mészkőlapokkal fedték be. A 60 m magas piramis egy 1600 m-es fallal vették körül, melléhelyezve a halotti templomot és a királyi palota utánzatát. Bár mindez a mérnöki tudás zsenialitását mutatja abban az időben, sajnos az idő vasfoga elbánt Djoser piramisával.

A szakkarai emléktemplomok még a múlt-idézés jegyében épültek, csodálatos kőfaragásokkal utánozván a természetet és a természetes alapanyagokból készült régi építményeket. Az udvar fél oszlopai nyitott kelyhű papirust mintáznak, az oszlopok törzse nádköteget formáz. A falak egymásra rakott gyékény kötegekre emlékeztetnek, míg a mennyezetet egymásmellé fektetett fatörzsekkel ’álcázták’.

A IV. dinasztiából Snofru fáraó (i.e. 2639-2604) tette meg az első kísérletet a mai ismert gúlaformára, ennek eredménye lett a törtélű piramis. Két piramisa, a Tört piramis és a Vörös piramis Szakkarától délre, Dahsurban épült.

Forrás: http://zeus.szif.hu/epit/fatrai/winkler/okegyipt.htm

Mivel az évszázadok során az úgynevezett alapvallás minden népnél változik, ezért még az is lehetséges, hogy eredetileg tiltott volt maradandó anyaggal dolgozni. Gondoljunk például arra a közismert tényre, hogy egyes vallások tiltják a képi ábrázolást a mai napig is. Vallási dogmák könnyebben változnak az életkörülmények javulásával (letelepedett életmód), a gazdagság növekedésével és hát ne feledjük el, hogy az egyiptomi fáraók istenek, illetve a papság megerősödésével, az istenek fiai voltak. Ily módon könnyebben változtathattak az eredeti vallás előírásain, bár kétségtelen hogy az „istenekkel szembeszállni” még a „fiainak” sem lehetett túl könnyű. Ám a hatalomvágy, mely az élet utáni létre is kiterjedhetett, legyőzhette még a legmakacsabb vallási dogmákat is.

 

Aztán az Ó-birodalom fénykorában, valamikor i.e. 2550 és 2472 között, Kheops (Hufu), Khephren (Hafra) és Mykerinos (Menkaura) – az V. dinasztia fáraói - három nagy piramist építtettetek Gizában. Sem előtte, sem utána nem tudtak az egyiptomiak ilyen maradandó és bonyolult remekműveket létrehozni, bármilyen bámulatos építményeket is hagytak az utókorra. Ezekbe a piramisokba beépítették geometriai tudományuk minden fortéját, megtalálhatjuk bennük az "aranymetszés", a "bűvös négyzet", és a "szent háromszög" alapjait.

Bár rengeteg könyv tárgyalta már és már szinte unalmas is beszélni róla, de azért egész röptén nézzük át a tényeket.

A Kheops piramis magassága 146,6 méter, vagyis akkora, mint egy ötven emeletes felhőkarcoló. A piramis több mint egy millió mészkőtömbből áll. A kövek egyenként több mint 2 tonnát nyomtak!  A piramis belsejében egy szerteágazó folyosórendszer húzódik meg, melynek funkciója a mai napig is ismeretlen. Az építmény közepén megbúvó, 10,50 méter széles és 5,80 méter magas termet, a Király Kamráját egy 47 méter hosszú folyosón, a Nagy Galérián keresztül lehet elérni.

Mindezt csak úgy lehetett felépíteni, ha az egyiptomiak tisztában voltak a matematika, csillagászat és az építészet legmagasabb tudományának.

Az un. szarkofág mely a király kamrájában található, csak egy egyszerű „kődoboz”, minden díszítés nélkül, ráadásul még a teteje is hiányzik, amit bajosan „emelhetett” volna el bárki is.

Mélyen a piramis belsejében a Királynő Terméből indul ki 40 fokos szögben a rejtélyes 20 centi széles alagút. Elképzelhető, hogy szimbolikus vagy vallási okokból készítették, mivel egyenesen a Szíriusz csillag és az Orion csillagkép felé mutat. A zárókő azonban érdekes, mivel mészkőből készült, amit egyéni temetkezési kamrák zárására használtak, valamint két rézfogantyút is rögzítettek hozzá. 2002. szeptemberében a Pyramid Rover névre keresztelt minirobot, melynek útját a tévénézők élő adásban követhették nyomon, közel 65 métert mászott előre egy szűk járatban, hogy felderítsen egy mészkőajtóval elzárt rejtélyes üreget. Amikor elérte a temetkezési kamrákat őrző ajtóra emlékeztető zárókövet, lyukat fúrva egy száloptikás kamerát csúsztatott át a résen, hogy lefilmezze az ajtó mögött meghúzódó világot. Úgy tűnik azonban, hogy a piramis furfangos építői mindent megtettek titkaik védelme érdekében, mivel a kíváncsi szemek egy újabb ajtó látványával kellett, hogy megelégedjenek.

 (forrás:sg.hu/cikkek/24220 - 80k)

1993-ban egy német régész már beküldött egy apró robot szondát, ami szintén száloptikás kamerával volt felszerelve. Közel 60 métert haladt előre, mielőtt abba a mészkőajtóba ütközött volna, melyet a mostani küldetés során átfúrtak.

Most nézzük a meg ennek a titokzatos piramisnak a méreteit:

„A Nagy Piramis tervezésénél használt mértékegység az egyiptomi könyök volt, ami 0,635 méternek felel meg. Ennek 25-öd része az egyiptomi hüvelyk. Ebből a mértékegységből kiindulva igen érdekes megállapításokra juthatunk a piramis méreteit illetően. Egyiptomi könyökben (kubikban) mérve az építmény magassága kereken 280 kubik, az alapéle 440 kubik, az alapkerülete pedig 1760 kubik. Az oldalak csúcs felé mért dőlésszöge 52°. Élei a négy égtáj felé mutatnak, és a gúla a 30. szélességi körön fekszik. A rajta áthaladó délkör éppen két egyenlő részre osztja bolygónk szárazföldjeit. Áttérve a méretek analizálására, az építményben levő előszoba hossza szorozva pi-vel 365,242 kubikot eredményez. Ez pontosan megegyezik az év napjainak számával. Az alap kerülete hüvelykben mérve: 36524,2 - ami szintén az év napjainak számára utal. Lehet, hogy már az egyiptomiak is alkalmazták a kiegyenlítő éveket, mert hüvelykben mérve egy-egy oldallap hossza: 366, vagyis a szökőév napjainak száma. A négy alapél hossza hüvelykben 9131. Ez a szám egyenlő 25 esztendő napjainak számával, és egyben az egyenlítő hosszának 480-ad része. A méretek további elemzése során kiderült, hogy a piramis építői ismerték az aranymetszés szabályait, vagyis a bűvös 1,618 :1 arányt is.

…. A kubikban történt számítás alapja annak a vonalnak a hossza volt, ami a Királykamra gránitfalára van felvésve. Tízes számrendszerben számolva a piramis köbtartalmának számértéke megegyezik a nagy napév általunk számított 25686-os számjegyével, azaz a Nap Állatövben megtett egy-egy periódusának években mért számértékével….. Tulajdonképpen az egyiptomi könyök is egy csillagászati hosszmérték … a földgolyó sarkok irányába mutató sugarának tízmilliomod része. …

Méterben számolva a piramis magassága jó közelítéssel ezermilliomod része a Nap-Föld középtávolságnak. (A pontatlanság oka valószínűleg az, hogy a Föld Nap körüli pályája 5000-6000 évenként kiszélesedik.) Alapjának kerülete ugyancsak méterben számolva, megfelel a Föld Nap körül leírt pályahosszának szintén ezermilliomod részével. A számmisztikával foglalkozók ennél is tovább mentek, és megállapították pl., hogy a gúla magasságának kétszerese szorozva pi-vel, akkora kört ad, amelynek hossza ugyancsak egyenlő a Föld keringési pályahosszának ezermilliomod részével. …

… Paul Riepel, német mérnök … szerint az óegyiptomi könyök valós hossza: 0,525 méter. Ezzel az adattal a piramisnak nem csak a külső, hanem a belső méreteire (a különböző kamrák szélességére, hosszúságára, magasságára) is kerek értéket kapott, melyek arányaiból kihozta az aranymetszés misztikus számát. ..

A legújabb tudományos mérések szerint a Nagy Piramis nem a 30. fokon, hanem a 29 fok, 58 perc, 22 szögmásodpercen helyezkedik el. .. Az asztronómusok .. felhívták a figyelmüket arra, hogy a sarkcsillag valódi helye a fénysugár levegőben történő megtörése miatt 1 perc 44 szögmásodperccel eltér attól a ponttól, ahol mi látjuk. Ha a gúla általunk mért földrajzi szélességének fokszámához ezt az eltérést hozzáadjuk, kereken 30 fokot kapunk. ..

(Kun Ákos: Előző civilizációk nyomai) (hektar.sztaki.hu/kereso/index.php?a=get&id=6429&pattern=)

 

Az V. dinasztia utolsó uralkodója, Unis fáraó Szakkarában építette fel piramisát, ebben jelentek meg azok a sír falára vésett vallásos feliratok, melyeket később felhasználnak koporsószövegekben is, majd az Újbirodalom idején a Halottak Könyvében is. Ezeknek a piramisszövegeknek a nagy része igen régi időkbe nyúlik vissza, holott ’vésési’ idejük i.e. 2300-2100-ig között történt. A VI. dinasztia alatt (i.e. 2323-2150 körül) - Teti, I. Pepi, Merenré és II. Pepi fáraók - szakkarai piramisai, - melyek ma már szintén csak romokként maradtak fenn – további feliratokat tartalmaznak.

 

„.. Annak ellenére, hogy ezek a legrégebbi vallásos írások a világon, nem eredetiek, hanem egy sokkal régebbi és elveszett őstípus kivonatai. Bizonyos szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, hogy amióta felvésték ezeket a piramisok falára, nem következett be további szövegromlás a szerkesztők és másolók keze nyomán…

Ha megvizsgáljuk a bennük található fejlett teológiát és mitológiát, valamint azt a tényt, hogy a piramisok kiemelkedő korában kifejezetten királyi ünnepségeken és szertartásokon alkalmazták ezeket, biztosak lehetünk benne, hogy a piramisok falán ránk maradt másolatokat voltaképpen olyan, még régebbi forrásokból merítették, amelyek azonban már nem maradtak fenn….

1912-ben James Henry Breasted, amerikai egyiptológus, (aki 1912-ben fordította le a szövegeket) … írta:

’A népszerű és általános benyomás ellenére Egyiptomban a szent irodalom legfontosabb részét nem a Halottak Könyve alkotja, hanem egy sokkal régebbi irodalmi forrás, amelyet manapság piramisszövegeknek nevezünk. Ezek az V. és VI. dinasztia szakkarai piramisaiban megmaradt szövegek alkotják annak a legrégebbi irodalomnak a zömét, amely fennmaradt az ókori világból, és a modern időkig megőrizte az ember szellemi fejlődésének legkorábbi fejezeteit.’

Dr. Edwards, a British Múzeum egyiptomi régiséggyűjteményének korábbi kezelője és az egyiptomi piramisokról szóló korszakos mű szerzője 1947-ben megerősítette ezt az álláspontot: ’A piramisszövegek legnagyobb része nem az V. vagy VI. dinasztia leleménye, hanem sokkal korábbi időkből származik…’ (Robert Bauval és Adrian Gilbert: Az Orion-rejtély 85.-90.old)

 

Egyiptom ó-birodalmának története i.e. 2200 körül lezárult.

A középbirodalom idején (2060-1785) az építészet szemlélete bizonyos változásokat mutatott, ezt legjobban a sírépítészetnél figyelhetjük meg.

A korszak jellegzetes épülete a Mentuhotep fáraó részére épített Deir el-Bahri sírtemplom. Az építmény a Nílus partján, meredek kősziklák között kiöblösödő sivatagi völgyben áll. A piramist „felváltotta” a több tömegből komponált együttes. A kompozíciót a sziklába vájt, pillérekkel szegélyezett négyzetes udvar és a háttér sziklás magaslatai zárták le.

A középbirodalom jellegzetes síremlékei közé tartoznak még a sziklák oldalába bemélyesztett sziklasírok. Ezek bejáratát általában 8 vagy 16 szögű, élben metsződő, homorú vájatokkal gazdagított oszlop-pár támasztotta alá, lent kör alakú lábazati lemezzel, fent négyszög alaprajzú teherátadó kőlappal, un. "abakusszal". A leghíresebb sziklába vájt templomok Beni Hasan-ban épültek.

A i.e. 1560-as évtől alakul meg az egyiptomi újbirodalom. E korszak az ókori Egyiptom gazdaságának, kultúrájának és építészetének egyik kiemelkedő szakasza, melynek idején sorra újjászülettek a korábbi idők legjelentősebb építészeti vívmányai, mely alól egyetlen kivétel létezik és ez az óriási piramisok építészete.

A XVIII. dinasztia idején például Mentuhotep temploma ihlette Hatshepsut királynő templomának építtetőit egy hasonló templom együttes felépítésére, de monumentalitásában felülmúlva azt. Az újbirodalom templomépítészetének alkotásai: a karnak-i Amon templom, Luxor, Abydos: I. Seti temploma, stb.). A karnak-i Amon templomban a kőoszlopok mindig egy-egy növényt mintáznak, az oszlopok összessége liget vagy erdő hatását keltik. Ahol a tér fényt kap, az oszlopok virágfejezetei kinyílnak, a mélyebben elhelyezkedő térszakaszok derengő félhomályában a szirmok összecsukódnak. A mennyezetet kékre festették, és csillagok rajzával díszítették. Sokkal inkább hasonlít a természet kiszakított darabjához, mint mesterséges téralkotáshoz. A zárt belső terek valójában a kőerdő hatását keltik bennünk.

Forrás: http://zeus.szif.hu/epit/fatrai/winkler/okegyipt.htm

 

Mint láthatjuk ebből az egyszerűsített építészeti összefoglalóból, a gizai piramisokhoz hasonló építményt egyetlen fáraó sem akart „leutánozni”. Mivel nem találtak bennük temetkezésre utaló nyomokat, ideje lenne már más funkciót keresni ezeknek az építményeknek. Lehet, hogy egy olyan különleges beavatási ceremónia templom-együttesét alkotják, melyre rájöhetnénk, ha nyitott szemmel olvassuk a hieroglifákat. Rengeteg írásos emlék maradt fenn, ezekből ismerjük a „csillagvallást” is, de úgy érzem – és nem csak én -, hogy tudásunkban hatalmas űr tátong az egyiptomi hit kapcsán. A találgatásokra pontot tenni pedig, csak konkrét bizonyítékokkal lehet.

 

„Nem csupán a célszerűség, a technikai fejlődés hozta létre a gúlaformát, az egyiptomiak számára mélyebb vallási mondanivalójuk is volt ezeknek a síroknak. Lássuk először is a nevüket. Az egyiptomi szövegekben a mer, "piramis" szó az iar, "felemelkedni" igéből m-praeformatívummal képzett főnév. A piramis szó is egyiptomi eredetű. A mer tehát valószínűleg annyit jelent, hogy a felemelkedés helye. … A sima gúla alaknál a konkrét-szimbolikus tartalom már háttérbe szorul, módosult, helyet adott az elvontabb szoláris eszmének, mely a Nap jelképét látta benne. Ősi gyökerű képzetkör hatott a piramisokkal kapcsolatos vallási elképzelésekre. Heliopolis városban, mely közel volt Memphisben, Nap-fétisként hegyes követ őriztek, a Benbent. A szabálytalan alakú kő és gúla között az egyiptomiak lényegi azonosságot láttak, ugyanis az obeliszkek és piramisok csúcsát Benben-nek nevezték. Piramisnak és obeliszknek a legszentebb része a csúcs, ide ereszkedik alá a halott lelke.

Ezeket a csúcsokat, sőt az obeliszkek egész testét is, némelykor tündöklő arany vagy fehérarany lemezekkel vonták be, így ezek maguk is napként csillogtak. A Nap maga is azonossá lehetett a gúlával, fennmaradt olyan kép is, ahol nem korongként, hanem piramis alakban kel fel (piramidion Sennedjem deir-el-medine-i sírjában). …

A Rét kísérő sugárháromszög kőbe faragott másainak is tekinthették az egyiptomiak a memphisi sivatag óriási gúláit, a miniatűr piramidionokat és az obeliszkek csúcsát egyaránt. A felhőkön áttörő napsugarak is gyakran háromszög alakot vesznek fel. Olyan szorosan társult a gúla a Napisten-hithez, hogy a sugarakat némelykor kis, egymás mellett álló háromszögek sorával szemléltették, melyek csúcsa a korong felé mutatott, a fényforrás felé, ahol megszülettek. (Egyes képeken a háromszögek virágkelyhekké alakultak.) A napfényt tehát parányi háromszögekből álló szubsztanciának gondolták, s az anyagban realizálódott monumentális háromszögek is megőrizték fénytermészetüket.

A piramis tehát a fény. A Nap-vallásban már a sír is előlegezte azt a fényességet, mely az égbe jutó megdicsőültnek Ré társaságában osztályrésze lesz. …

A piramis architektúrája szem előtt tartotta az ősi csillagvallást is, amikor következetesen északon helyezte el a bejáratot. Az asztrális túlvilághit tanítása szerint a léleknek az égbolt északi pólusának régiójába kell eljutnia, "a pusztulást nem ismerő" (cirkumpoláris) csillagok közé...” (Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris kiadó)

 

Láthattuk már könyvünk első részében is, hogy a késő kőkori népek – vagy legalábbis egy részük – milyen intenzíven foglalkozott a csillagászat és a földmérés tudományával. Az egyiptomiaknál vajon mikortól lehet számítani ezeknek a tudományoknak a létezését?

„Az a nap, amikor a Nap együttáll a Regulus-sal, kapcsolatban állt a Szíriusz csillag első hajnali megjelenésével – mivel a 70 napig nem látható -, ami pedig mindig is az egyiptomi naptár kezdetét jelölte. … A SKYGLOBE programon megjelenítettem, a lehetséges égbolt képét a ’Regulus napján’ az Ó-birodalombeli Kairó területén (amely magába foglalja Heliopolist is.) …

Ezután fedeztem fel, hogy a Regulus napjának délelőttjén és délutánján, abban a két pillanatban, amikor a Nap átlépte a kelet-nyugati tengelyt, a Nap ’magassága’ és a horizont által bezárt szög 51,8 fog és 51,9 fok között változott. A SKYGLOBE program sajnos nem teljesen pontos a tizedes törteket illetően, a felfedezés azonban ennek ellenére is meghökkentő, mivel az 51,85 fok 51,48-nak felel meg, az utóbbi pedig majdnem 51 fok 51’: vagyis a Nagy Piramis építésénél használt úgynevezett szög. Tehát i.e. 3100-ban a Regulus napján, Hórus születésnapján és a dinasztikus Egyiptom kezdetén Atum eredeti oszlopának Heliopolisban való felállításakor, a Nap pontosan keleten állt délelőtt és pontosan nyugaton délután, miközben sugarai 51 fok 51’-es tökéletes piramis-szögben érték a földet.” (Adrian Gilbert: Égi jelek 146-7. old.)

Vagyis a dinasztikus Egyiptom kezdetén ez a nép már kifejlett csillagászati tudásanyaggal rendelkezett. Akik ilyen játszi könnyedséggel nap-piramist alkotnak, azoknak tisztában kellett lenniük az égbolt összes titkával..

A nagy civilizációknak kell, hogy legyen valami múltja, ki kellett már valahol fejlődniük. Mivel a régészeti leletek még nem mondtak el nekünk mindent, ezért pillantsuk bele a jelenbe: mennyit tudunk jelenleg?

 

Nehéz pontosan meghatározni, hogy mikor jelentek meg az emberek a Nílus völgyében, mindenesetre az első paleolitikus kőeszközöket mintegy kétszázezer évesre lehet becsülni. Jóval később, a neolitikumban, tízezer évvel ezelőtt a pásztorkodó életformát és a kezdetleges mezőgazdaságot gyakorló népesség már letelepedett a Líbiai-sivatagban, a Nílus deltában, a Fajum-oázisban, és Felső-Egyiptomban. A mind szárazabbá váló éghajlat arra kényszeríttette ezeket a közösségeket, hogy egyre inkább a Nílus közelébe húzódjanak, ahol az első városkezdemények kialakultak. Az egyiptomi történelemnek ezt a szakaszát pre-dinasztikus kornak nevezzük. A népesség két központ felé csoportosult: az egyik északra, a Delta vidékre, a másik délre, Hierakonpolis közelébe.

(crowland.uw.hu/images/egyiptom/tortenelem.html)

Így hangzik a hivatalos történelmi állásfoglalás és azt, hogy valamikor a Szahara forró sivatagja élettel teli szavanna volt, azt már tudósok is bebizonyították:

 

Bár korunkban a Nílustól nyugatra fekvő területek a Föld legszárazabb régiói közé tartoznak dr. El-Baz szerint az előző 300 ezer évben az esős és a száraz időszakok váltották egymást. Az utolsó csapadékos időszak kb. i.e. 9 000-től kezdődött és i.e. 4 000 ezer évéig tartott. Minderre a bizonyítékokat dr. El-Baz és a Boston University Távérzékelési Központjában dolgozó csoportja (Remote Sensing Center) által készített műholdas felvételeken vette észre. A felvételeken számos olyan folyóágy és patakmeder látható, melyekben ma sivatagi homok hömpölyög. Az űrből készített radarfelvételek megmutatják a felszín valódi domborzatát. A sivatag helyén valaha virágzó és élettel teli szavannák voltak, számtalan folyóval, patakkal. El-Baz szerint a Nílus menti földművesek és a sivatagi nomádok csoportjának keveredése, akkora tehető, mikor i.e. 3 000-ben a tartós szárazság elkezdődött.  A sivatagi nomádok a szárazság elől a termékeny Nílus partjaihoz özönlöttek, megadva a völgyben kifejlődő civilizációhoz a végső lökést.

Az i.e. 3000 éve körül a folyó menti badári, merimderi és negadei kultúrákat a felső- és az alsó-egyiptomi birodalmak kialakulása követte.

 Forrás: origo.hu/tudomany/tarsadalom/20010419apiramis.html - 72k

Hát igen, a hír igaz, de a sivatagi nomádok és a földművesek nem rendelkezhettek ezzel a tudásanyaggal, hiszen ha így nézzük a történelmet – kényszervállalkozók csoportja hirtelen ’okosodni’ kezdett az időjárás megváltozása végett –, akkor a Földünk szinte összes pontján be kellett volna következnie egy úgynevezett civilizációs robbanásnak. Ezzel szemben azt látjuk, hogy ebben az időszakban (i.e. 4-3000 év) maximum 4-5 földrajzilag behatárolható helyet tudunk felmutatni, ahol ez bekövetkezett. Ráadásul egyszerre és régészeti előzmények nélkül! Mert eme korai városi települések alatt/környékén nem találtak semmiféle fejlődési nyomot, mely egyértelműen elvezetne bennünket az adott földrajzi részen élő népcsoport kulturális robbanásához. Ezért minden ilyen város, városállam, vagy birodalom kialakulásánál úgy tűnik, hogy - bár az ott élőket is aktívan ’befogták’ vagy inkább ’betanították’  -, mindenképpen egy idegen népcsoport feltűnése okozta ezeken a földrajzi helyeken a fejlődés hirtelen ’megugrását’.

 

Itt van példának okáért a Nabta-i csillagvizsgáló esete:

„1998 márciusában Fred Wendorf, a Southern Methodist University régészprofesszora vezetésével dolgozó team bejelentette, hogy Dél-Egyiptomban, a Nílustól nyugatra, egy Nabta nevű eldugott helyen rábukkantak egy megalitikus lelőhelyre. A lelőhelyet egy kőkör, egy sor lapos kőépítmény és 5 sor álló, ill. feldőlt megalit alkotja. Romauld Schild, a Lengyel Tudományos Akadémia munkatársa megerősítette, hogy az egyik megalit vonal kelet-nyugati irányban fekszik.

Öt megalitsor, a központi megalitikus építmények körül sugárirányban elhelyezve. Emberi maradványokat nem találtak, de a csoport több szarvasmarhasírt is feltárt, köztük egy tetővel fedett, agyaggal kitapasztott kamrába temetett teljes csontvázzal. …

A kis kőkör négy függőleges kőcsoportból áll, melyek közül kettő észak-déli irányban helyezkedik el, míg a másik kettő egyenesen a nyári napforduló horizontja felé biztosít nézővonalat. Az egyik megalitikus építmény és két, kb. egy mérföldre lévő kő között kelet-nyugati tájolás is felfedezhető. Mi több, két másik geometrikus vonal is fellelhető, melyek tucatnyi egyéb követ érintve északkeletre és délnyugatra mutatnak ugyanattól a megalittól.

A team azon megfigyelés alapján becsülte meg a lelőhely korát, hogy kb. 4800 évvel ezelőtt jól észrevehető klimatikus változás következett be, melynek időpontját a kalibrált radiokarbonos kormeghatározás i.e.3300-ra tette. A monszun ekkor délkeletre húzódott, és a terület ismét száraz s gyakorlatilag lakhatatlan lett. ….

Nabtát nem önkéntesen választották a megalitikus építmények helyszínéül. A hely nagyon különleges.” (Christopher Knight és Robert Lomas: A múlt üzenete 286-7.o)

Ugyanis Nabta pontosan a Ráktérítőre esik!

 „Nabtánál a déli nap a nyári napforduló előtt és után mintegy három hétig zenitje közelében jár, de egy, és csak egy napon, a Nap sugarai teljesen függőlegesen tűznek a talajra, és a függőleges kövek néhány percig egyáltalán nem vetnek árnyékot.”

 (Christopher Knight és Robert Lomas: A múlt üzenete 286-7.o)

Számomra az a tény, hogy egy ilyen földrajzilag fontos helyen építkeztek az őskori csillagászok, azt bizonyítja, hogy Földünk pontos felmérése és megfigyelése oly régmúltba nyúlik vissza, melyről a történelemtudomány még csak nem is álmodik!

Az idő ilyetén mérésének folytatását Egyiptom földjén is megtalálhatjuk az obeliszkek formájában, Heliopolis ősi városában, ahol az első – általunk ismert obeliszk I. Senuserté.

„Heliopolis egyiptomi neve Annu (On-kopt) volt, mely Egyiptom egyik legrégebbi városa. Az egyiptomi Iwnw egyiptomi szóból származik, ami oszlop-várost jelent.  Ennek értelmében a város jellegzetessége egy oszlop volt, ami köré kultusz alakult ki. Ez az oszlop Annu központi templomának udvarán állt, amit Atum istennek szenteltek. A templom Annu legmagasabb pontján állt, és a legendák szerint ez volt az a pont, ahol az első napfelkelte megtörtént. Ez az a mozzanat, amit még az egyiptológusok is úgy fogalmaznak meg, hogy "amiben Atum szent hegye felemelkedett a primordiális vizek mélységéből, aminek tetején a szent oszlop állt, tetején megszentelt magjával a Benben kővel"

Atum az Egy isten volt. A teljes, az oszthatatlan, amiből minden lett. A korai teológia megelégedett kilenc istennel, akik mind Atum leszármazottjai voltak.

Atum (vagy később Atum-Ra) kezdetben megnyilvánulatlan volt, (majd azonban mikor magján keresztül megnyilvánult, maszturbációja következtében, megszületett Shu, a levegő istene és Tefnut, a nedvesség istennője. Ezek egyesüléséből született Geb a földisten és Nut az ég istennője.

Az ő nászukat ugyan megzavarta Shu, aki kettejük közé lépve szétválasztotta az eget a földtől, azonban Shu mégis teherbe esett és négy gyermeket hozott világra, Oziriszt és Íziszt, illetve Séthet és Nepthyszt. Ennek a négy istennek a története képezi az egyiptomi mitológia és teológia gerincét.)

Azonban térjünk vissza Atum első megnyilvánulásához. Egyiptomi nyelven egy szóval fejezték ki a 'magot', a 'termékennyé tevést', a 'nemi aktust'. Ez a szó Egyiptomban ugyanúgy, mint a későbbi sémi nyelvekben is a ben.

A Phoenix madarat pedig bennu-nak hívták, aminek gyöke ugyancsak a ben szóból jön. Ennek nagyon mély okai vannak. Már Hérodotosz beszámol a Phoenix madárról szóló egyiptomi mítoszról (Histories II, 73), melyben azt állítja, hogy az egyiptomiak úgy vélték ez a madár csak nagyon ritka alkalmakkor látogatja meg Héliopolist, úgy ötszáz évente. Ekkor is csak azért tesz így, mert halott szüleit itt az első napfelkelte helyén (ami mindig is a túlvilágról, az isteni birodalomból érkezőket szimbolizálta) temeti el. Mindig keletről érkezik, szüleit mirhából készült golyóbisba zárja.

Ezzel a visszatéréssel mindig a megújulást, a feltámadást, a megszakíthatatlan láncot jelképezte. Érkezésekor, a legendák szerint mindig Atum oszlopán pihent meg, melynek tetején a benben kő ült. Mi hát a benben kő?

A kő a bennu madár tojása, a primordiális tojás amiből a világ megszületik. Atum magja, amiből az élet keletkezett. A keletről érkező visszatérő madár ugyanúgy az újjászületést jelenti, mint az isteni mag.

Mivel a madár keletről jött, az isteni világból, maga volt az isteni mag.”

(http://209.85.135.104/search?q=cache:qwfNAzI-i_AJ:www.fw.hu/tarrdaniel/documents/Vallasfilozofia/piramis.htm+h%C3%A9liopolisz&hl=hu&ct=clnk&cd=5&gl=hu&lr=lang_hu)

Mivel ezek az obeliszkek napóraként is funkcionálhattak, és

„ ..Szinte az összes, Luxorban látott obeliszk tetején olvasható feliratból az derül ki, hogy a napéjegyenlőség fontos volt az egyiptomiak nap-, de különösen az obeliszk kultuszában. Majdnem minden felirat ugyanazzal a megszólítással kezdődik: ’Hórus, Hatalmas Bika’… Heliopolis-szal kapcsolatban fontos megjegyeznünk, hogy az északi szélességi kör 30 fokához közel (pontosabban 30 fok 6’-nél) helyezkedik el. … Amikor a Nap pontosan az Egyenlítő fölött áll, Heliopolisból nézve a sugarai majdnem pontosan 60 fokos szögben érik a földet. Ez pedig azt jelenti, hogy napéjegyenlőségkor a déli árnyék hossza és az obeliszk magassága pontos geometriai összefüggésben állnak egymással: 1: négyzetgyök 3. …”(Adrian Gilbert: Égi jelek 131-3.old.)

 

A bika, az ősi szent jelkép mindenütt jelen van: A pre-dinasztikus tehén istennő, a szentnek tartott Hathor, a gondviselés, táplálás, nemzés és szaporodás istennője.

Az istennő a korai időktől komoly tiszteletnek örvendett Egyiptomban, hiszen eredeti megjelenítésében, tehén fülekkel és szarvakkal, hiszen a nagy jelentőségű Narmer paletta mindkét oldalán fő helyről kíséri figyelemmel a fáraó ország egyesítő győzelmét.

Núbiába, a királysírok egyik ezüst amulettjén, a legteljesebb azonosulás ábrázolására, Hathor a királynőt szoptatja.” (empiriamagazin.com/Jelenido/Egyiptom%20Árnyékában.htm)

Most már csak az az egyetlen problémánk van, hogy a szent tehén nemcsak Egyiptomban, hanem a Brit-szigeteken és Indiában is szent állatnak számít kb. ugyanez időtől fogva.

 

Most nézzük Egyiptom legrégibb városában – mítoszaikban - milyen nyomokat hagyhattak ’tanítómestereik’?

A legrégibb ind ’szentírás’ a Rig-véda (Rg-véda) azt írja:

„Nem volt akkor (a teremtés előtt) sem létező (szat), sem nemlétező (a-szat), nem volt levegőtérség, sem ég felette" (1). "Nem volt akkor halál, nem volt halhatatlanság, nem volt a nappal és éjjel különbsége. Az Egy (tad ékam) lélegzett lélegzet nélkül magában kívüle nem volt semmi más" (2.). Ez az Egy a tapasz ("hév" - vagy a vezeklés, vagy a belső hév, a töprengés) hatalma által jött létre (3.). A szellem (manasz) első effúziója (rétasz) a vágy (káma) - ha nem is a Schopenhaueri akarat (Deussen), de mindenesetre ennek legerősebb alakja, a nemi ösztön, a hesiodosi Eros. "A létezőnek rokonát a nem létezőben találták meg a bölcsek, - elmélyedéssel kutatva szívükben" (4). A következő (5.) strófa talán az Egynek ön-megtermékenyüléséről szól, de rendkívül homályosan: már érzik, hogy all/alta fantasia qui mancó possa.” (Schmidt József: Az ind filozófia)

 

„Egy más (ind) himnuszban Pradsá-pati, "a teremtés ura", a természet teremtő erejének megszemélyesítése, a legfőbb isten, az ég, föld és vizek "nemzője" (dsanitar: 9.). Ez az isten a bráhmanákban a panteon legmagasabb helyét foglalja el, mint a világ teremtője, fenntartója és kormányzója, az istenek, démonok és emberek atyja. A bráhmanák teremtés-legendái rendesen úgy kezdődnek, hogy Pradsá-pati egyedül érzi magát, sokasodni és szaporodni akar, e végből vezekel (tapasz tapjaté) s aztán "kibocsátja", azaz létrehozza önmagából (nem semmiből!) a mindenséget: az isteneket, a kasztokat, az áldozati eszközöket stb.

Olykor Pradsá-pati nem a legelső lény, hanem az ősvizekben keletkezett arany-tojásból (hiranja-garbha) születik.” (Schmidt József: Az ind filozófia)

 

Mindezek felett: 500 évenként a főnix Keletről jön, az Isteni világból. Egyiptom földjéhez képest India – az ’Isteni Világ’ - keletre esik.  A kő a bennu madár tojása, a primordiális tojás amiből a világ megszületik.” Tehát már a legősibb ind himnuszokban is megtalálhatjuk az egyezőségeket a legelső egyiptomi jelek között: a tojást, az egy-isten hitet, az önmagából mindent teremtő istent, sőt még a ’saját magjából’ való teremtés is pontos megegyezőséget mutat!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.