Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A legizgalmasabbak és –számomra- a legnagyobb bizonyíték a világ szinte minden táján előforduló nagy vízözönről szóló mondák.

Azok a népek, akik a kontinensek belsejében laktak, biztosan nem szembesülhettek az özönvíz borzalmas és igen tragikus élményével. Mégis számtalan olyan nép mondájában őrződött meg ennek a nagy tragédiának az emléke, akiknek személyes lehetőségük nem volt ezt megtapasztalni. Ha egy mítosz a világ igen sok helyén felbukkan, annak az lehet az oka, hogy egy adott – vándorló és néha letelepedő - népcsoport igen erős hatást fejtett ki az ott élő emberekre. Másképpen hogyan lehetne megmagyarázni az ismétlődő mítoszokat a világ kulturálisan igencsak eltérő részein?

A bibliai özönvíz megörökített emlékét mindenki ismeri, ezért ezt most nem is érintem. De vajon hogyan szól az indiai özönvíz legendája?

„Vaivaszváta Manu nagy bölcs és kiváló jógi volt, egyébként a Napisten fia. Tízezer éven át gyakorolta a lemondást és a jógát a Himalájában. Egy alkalommal éppen a Cseriví folyó partján állt nedves ruhában, összetapadt hajjal, egy lábon és ég felé emelt karokkal, amikor hangot hallott a vízből:

- Tisztelt uram, gyámoltalan kis hal vagyok, és nagyon félek a nagy halaktól. Kérlek, terjeszd ki rám a védelmedet. A halak között már csak ez a szokás: a nagy halak zsákmányul ejtik a kisebbeket. Ments meg engem, meg fogom hálálni a jóságodat.

Vaivaszváta Manu megszánta a kis aranyhalat, kivette a folyóból, és elhelyezte egy agyagedényben. Olyan jól bánt vele, mintha a saját fia lett volna, és a hal szépen növekedett. Egy idő után olyan nagy lett, hogy már nem fért el az edényben, és arra kérte a bölcset: - Jelölj ki nekem nagyobb lakóhelyet.

A bölcs elvitte egy nagy tóba, majd a Gangesz folyóba, de a hal már olyan nagyra nőtt, hogy itt sem fért el. Nem maradt más hátra, el kellett vinni az óceánhoz. A hal nagyon örült, megköszönte Vaivaszváta Manu fáradozását, és így szólt:

- Most pedig megmondom neked, mit kell tenned, amikor eljön az ideje. Tudd meg, hogy hamarosan elpusztul ez a világ, minden mozgó és mozdulatlan lény megsemmisül. Most azonnal építs egy nagy és erős bárkát, lásd el egy erős kötéllel. Szállj be a hét nagy bölccsel együtt, vigyétek magatokkal mindennek a magját külön-külön és gondosan őrizzétek meg. Várjatok ott a bárkában, el fogok jönni értetek, és arról ismertek fel, hogy szarvat viselek a homlokomon. Cselekedj azonnal, mert nem éled túl ezt a félelmetes vízözönt az én segítségem nélkül. - Mindent megteszek, ahogyan te mondtad, - ígérte meg Vaivaszváta Manu.

Megépítette a bárkát, összeszedte a magvakat, odahívta a hét bölcset, akik szintén felszálltak a bárkára - már éppen ideje volt, mert elsötétedett az ég, összegyülekeztek a szürke és a fekete felhők, szakadatlanul mennydörgött és villámlott, zuhogott az eső, a folyók megáradtak, és az óceán szintje nagyon gyorsan emelkedett.

Vaivaszváta Manu a halra gondolt, aki - mintha olvasott volna a gondolataiban - azonnal meg is jelent. Akkora volt, mint egy hegy, és megparancsolta Manunak, hogy kötözze oda a bárkát jó erősen a szarvához.

A hal nagy erővel vontatta a bárkát az egyre viharosabb óceán vizén. Hamarosan nem látták sem az eget, sem a szárazföldet, mindenütt csak víz volt. Évek teltek el, és a hal fáradhatatlanul vontatta a bárkát. Végre megpillantottak egy hegycsúcsot, amely a nagy áradásban menedékül kínálkozott. - Ez a Himalája egyik csúcsa, - mondta a hal. - Kösd ki a bárkádat ehhez a csúcshoz.

Vaivaszváta Manu meg is tette, azóta ezt a hegycsúcsot Naubhudhana néven ismerik.

Ekkor a hal így szólt Manuhoz és a hét bölcshöz:

- Tudjátok meg, hogy én vagyok a teremtmények és az egész világ ura, senki sem nagyobb nálam. Ebben a hal-formában mentettelek ki benneteket a félelmetes özönvízből. Manu, neked az lesz a dolgod, hogy újra megteremtsd az élőlényeket, a félisteneket, a démonokat, az embereket, állatokat és növényeket; minden mozgó és mozdulatlan élőlényt.

Vaivaszváta Manu tudta, hogy mivel tartozik a megmentőjének tetszett is neki a feladat, de akár Napisten fia, akár nem, úgy érezte, hogy az ő ereje nagyon kevés ehhez.

- Nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá, - mondta Manu csüggedten.

- Gyakorold tovább a jógát, - javasolta a hal. - Semmi sem lehetetlen annak, aki a jógában eléri a sikert. Nemsokára megszerzed az erőt, és nem ismersz akadályokat. Az én áldásommal újból benépesíted a földet.

E szavakkal a hal eltűnt; Manu pedig hamarosan elvégezte a rábízott feladatot; megteremtette az élőlényeket.

Így mondta el ezt a régi történetet Márkandeja Rsi, aki biztosan jól tudja, mert ő maga is már számos vízözönt túlélt.” (Mahábhárata, Vana Parva, Márkandeja Szamaszja 187. fejezet)

(forrás: govindananda.mdo.hu/kulturak_talalkozasa/ozonviz.html - 6k)

 

Végezetül…

Volt egy ősi – valamiféle civilizációval rendelkező - nép, amely biztosan átélte a jégkorszakot – hogy eközben fejlődött-e vagy vegetált, azt sosem fogjuk megtudni. Amit – következtetések alapján - tudhatunk az-az, hogy a 12 000 évvel ezelőtti jégkorszak idején már birtokában volt egy elég magas szintű tudásanyagnak.  Ezt igazolják azok az i.e. 7-8 ezerben épült városok, települések melyek még romjaikban is arra mutatnak, hogy tervezettségük messze meghaladta a kor átlag emberének fejlettségét.

Ugyanakkor… i.e. 10 ezer környékén következett be az a mezőgazdasági robbanás, amely a ’neolitikumnak’ elnevezett korhoz vezetett, s melynek ’hirtelen’ bekövetkezéséhez még egyetlen elfogadható magyarázatot nem tudtak adni a történészek. Azért ’hirtelen’ mert nincs rá magyarázat, hogy a 195 ezer éve élő homo sapiens miért pont ’életének’ 183 ezredik évében jött rá arra, hogy az addigi élete ’nem jó’. Próbálják a klímaváltozással is magyarázni (ideális körülmények, stb.), de 183 ezer év alatt ez is többször bekövetkezett. 

Mivel ez az ’ősi nép’ képes volt a neolitikus ’forradalmat’ előidézni szinte egyidőben: Elő-Ázsiában (mai Irán), Délkelet-Anatóliában, Szíriában és a mai Irak területén; ezért azt is biztosra vehetjük, hogy elég jelentős számban élték túl a jégkorszakot. Talán ez alatt az idő alatt tanulták meg azt, hogy – amennyire csak lehetséges ez az emberi faj ismeretében – kerüljék bármilyen az emberi társadalmakra jellemző hierarchia kialakulását.

Ennek legszebb példája az indus-völgyi városok, ahol nem találtak semmilyen luxusra vagy uralkodásra utaló nyomokat. Mivel ilyen pozitívumokat más korabeli városok, települések esetén nem fedezünk fel, ezért fel kell tételeznünk: ennek a jelenségnek az oka az lehetett, hogy az indus völgyi városokat eme nép leszármazottjai ’lakták be’.

Remélem nyilvánvaló tény, ha van egy bármilyen nagyságú populáció, ekkora időintervallumot átölelve mindenhol keveredniük kellett az őslakossággal, s ez különböző fejlettségi ’szinteket’, különböző szokásokat hozott létre.

A mi szerencsénk az, hogy a modern fizika, kémia vívmányaival felszerelt régészet egyre mélyebbre hatol az időben, s teszi ezt oly módon, hogy még az un. professzorok (azok a szaktekintélyek, akik ragaszkodnak a minimum egy évszázada megirt történelmi keretekhez) sem tudják majd megakadályozni az emberi történelem újraírását. (A történelmi-régészeti cikkeket olvasgatva mindenesetre 2 szomorú dologra jöttem rá: a konzekvenciákat, melyeket a régészeti leletek alapján öntenek formában, nagymértékben befolyásolja a nacionalizmus vagy a fajgyűlölet.) Ha minden tudós képes lenne felülről tekinteni vizsgálatának tárgyára, s objektíven szemlélni azt, akkor a kicsi zöld emberkék végre békében távozhatnának földünkről. Nagyon nagy a történészek felelőssége a mai modern világunkba: az internet elterjedésével megszaporodott az ’építkező földönkívüliek’ száma, mivel a kőkorszak a potom 12 ezer éves távolságával nem ad választ még a marsjárók létezésére sem. Ugyanakkor az-az ártatlan turista, aki utoljára történelemkönyvből tanulta az emberi civilizáció fejlődését, vajon hová rakja azokat a többtonnás köveket, melyeket az un. újkőkorszakban emeltek oda a ’barbárok’? Megmondom hova rakja: mivel az istenek létezésében már nem hiszünk, ugyanakkor megmagyarázhatatlan, mint olyan nem létezik mai világunkba, hát ráfogják a megfoghatatlan, bizonyíthatatlan lényre: az ufóra.

Egy szó, mint száz: a homo sapiens fejlődését nem lehet kategorizálni, mivel fejlettségi, kulturális különbségeink mind a mai napig fennállnak! Mit szólnának ahhoz a történelem-tudósaink, ha mondjuk 2000 év múlva egy jövőbeli professzor megrántaná a vállát – közben forgatná kezében egy volt ’kollegája’ koponyáját – és azt mondaná  fejcsóválva: ’ezek a barbárok’, majd berakná a koponyát egy vitrinbe (mondjuk) egy busman mellé. (elnézést kérek a busmanoktól, de ők talán az egyik legismertebb népcsoport)

 

Ugyanakkor mivel egy jégkorszakot megértek már bizonyára rájöttek arra is, hogy van egy bizonyos ciklikusság a Föld éghajlatváltozásaiban, ezért i.e. 4000 környékén (ez a dátum bizonyított) úgy döntöttek, hogy földrajzilag fontos helyekre csillagvizsgálókat építenek. Nem véletlenül van az, hogy a Brit szigetvilágon található a legtöbb megalitikus építmény.

Nyilván meg kellett magyarázniuk tudásukat nem értő népeknek, hogy mi okból építik ezeket a nagy építményeket, s ez vezethetett aztán a világ számos részén a ’napisten’ hithez.

Ma, amikor a klímaváltozás és annak okai megint előtérbe kerültek, nézzünk meg egy nem közismert tényt, ami talán magyarázatot adhat arra is, hogy ez a nép miért tartotta fontosnak a csillagok és a nap megfigyelését:

 

 „Manapság a meteorológusok megegyeznek abban, hogy a Földre 342 Watt/m2 energia érkezik a Napból, aminek 31, 3 %-a visszajut a világűrbe és csak 68, 7 %-a (235 W/m2) fordítódik a Föld melegítésére. Amennyiben ez az arány változik, úgy a klíma is kénytelen változni. Jelenleg a 235 W/m2 érték növekszik, vagyis felmelegedés van folyamatban.

Az állítás, miszerint a Földre érkező napsugár intenzitása állandó, hosszútávon nem igaz. Ugyanis, ha ez lenne a valódi helyzet, akkor a Föld klímája évmilliók óta állandónak mutatkozna, de mint tudjuk jégkorszakok, és időszakos felmelegedések váltogatták egymást. Ennek a hullámzásnak kellett, hogy legyen oka, vagyis a 342 watt/m2 érték nem lehetett állandó. De ha nem, akkor miért nem? A miértre a választ Milutin Milankovitch szerb asztrofizikus (1879-1958) találta meg. Ezek szerint a Föld Napkörüli pályájának van három geometriai eleme, melyek mindegyike ciklikusan változik. Ezek:

- A Föld napkörüli (ellipszis) pályájának excentricitása, ami a közel nulla és 0, 07 érték között változik. Az excentricitás következménye, hogy a Nap és a Föld közti távolság két szélső érték (január 3. és július 4.) között, cca. 100. 000 éves ciklusban változik. Jelenleg, a két szélső érték közti különbség 5. 000. 000 km.

 - A Föld forgástengelyének dőlésszöge. Jelenleg ez a szög köztudottan 23, 5 °, de ez 40. 000 éves ciklusidővel 22, 1 és 24, 5 ° között változik. Az évszakok változása ettől a dőlésszögtől függ. A mainál egy fokkal nagyobb dőlés az évszakokat szélsőségesebbé teszi, azaz melegebb nyarak, hidegebb telek lesznek.

- Precesszió, vagyis a forgástengely merőleges kitérése, azaz a tavaszpont eltolódása, ami 20. 000 éves ciklusidővel bír. Következménye, hogy míg az északi féltekén az évszakok közti különbség növekszik, addig a déli féltekén ez csökken és fordítva. Jelenleg az északi féltekén majdnem maximális az évszakok közti különbség. Ezen geometriai elemek ciklusidejének 10. 000 éves nagyságrendje az ok, amiért a jelenlegi globális felmelege­dés­ben nincs szerepük.”

(istenvagyosrobbanas.hu/content.php?id=207&PHPSESSID=c60fbb177127193220248aab610dbed2 - 63k - Kiegészítő találat -)

Természetesen még igen sokat kutakodhatnánk ebben a témában, az én olvasataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a napfoltkitöréseknek nagyon sok következménye van a földi időjárási viszonyokra. Mivel ezek a vizsgálódások korunkban új keletűek, ezért sok hiányt kell még pótolnunk Napunk működéséről.

Mindenesetre, mint tudjuk mint a precesszió, mint a tavaszpont – és a többi és a többi – megfigyelése igen fontos volt eme nép számára… Rengeteg olyan plasztikai ábrázolást találhatunk szerte a világban is – amerre e nép járt -, mely a Nap különféle ábrázolási módjain alapult… Az ősi nap-imádat bevezetésével mindenhol igyekeztek felhívni a figyelmet fő csillagunk megfigyelésének fontosságára… Ők még emlékeztek ősi civilizációjuk és az emberi faj pusztulására…

Végezetül idéznék egy 2500 éves hindu upasinadból:

„A nap az égi világ kapuja,

A tudósnak kitárul, a tudatlannak bezárul.”

 

  

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest

(Sulyok Gábor, 2011.10.26 21:15)

Be kell vallanom, hogy még nem volt lehetőségem áttekinteni az Őn tanulmányát. Azt azonban el kell ismernem, bár nem vagyok illetékes az elismerés kézbesítésére, hiszen csak teológiai végzettséggel rendelkezem, hogy óriási anyagot ölel fel, és halélatlan érdekes összefüggéseket boncolgat. Utalva egyik hozzászólásra, én is nyugdíjasként bámulom a "művet", és nagyon nagyra tartom. Magam is foglalkozom valamelyest hasonló témával, de önmagam tagadása nélkül inkább az ember és a vallásos tudat kialakulása és hatása irányában kaparászok eléggé szenvedve, hogy a források ezt a témát általában nem tartják "tudományhoz méltónak", és így eléggé járatlan úton kell sokszor tévelyegnem. Ha képes leszek végigtekinteni munkáján, bizonyára érdemben jobban hozzá tudok majd szólni. Ettől függetlenül nagy élmény előtt állónak érzem magam.
Üdv: s, gábor

ggizus@tvn.hu

(ggizus, 2009.09.11 14:48)

Az egész oldal főleg ez a könyv nagyon tanulságos!

Mindegyik politikus és pap kezébe adnám! - azzal, hogy pont olyan porszemcsék mint amit képviselnek, és pont ugy eltünnek mint a porszemek.

És ha eltüntek eljöhet egy békés világ az emberiségnek!


Köszönöm eme munkát és a tanulmányozhatóságát! ezt többször visszafelé oda felé tanulmányozni kell.:))))

Ha már a suliban nem tanitották:))soha nincs késő, a nyugdijas évek erre valóak és nem a kukkolásra:))