Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy tudás, amit már nem értenek? Egy tudás amit – utólag, a tudás elvesztése után- filozofikusan akarnak megmagyarázni? Nézzük a modern fizikát, amit Einsteinnel tört be a 20. sz. hajnalán.

Einstein 1907-ben megfogalmazza híres képletét is, amely kimondja: E=mc2. Ez tehát a tömeg és az energia ekvivalenciájáról szól, arról, hogy a tömeg energiává alakítható át. Ha ugyanis az elemi részecskék vagy az atom(mag)ok tömeget veszítenek, akkor ez a tömeg energia formájában jelenik meg. A tömegkülönbség energia formájában sugárzódik ki.

 

Einstein általános relativitás elméletében az is benne foglaltatik, hogy az anyag meggörbíti a teret és az időt is maga körül, például a Nap is eltéríti a tér-idő szerkezetét.

Einstein elméletével azt is bebizonyítja, hogy egy parányi pontból óriási méretűvé duzzadhat a tér és az idő.

„A felfúvódás elmélete leírja, hogy élete első pillanataiban miként nőtt meg Univerzumunk, s azt is fölveti, hogy ugyanez bárhol és bármikor megtörténhet. Az eredmény: a tér örökkévaló tágulása, melyben az energiabuborékok – vagy ősrobbanások – egy-egy újabb világegyetemnek a csírái.”

(National Geographic Magazin, 2005. május, Einstein és a változó Világegyetem)

Mit mond erről a „Magasztos” a Bhagavad-gítában:

„(7) A korszak végével minden anyagi megnyilvánulás visszatér belém, de a következő korszak hajnalán újra teremtek energiám által.

(10) Az anyagi természet az én irányításom alatt működik, létrehozva a mozgó és mozdulatlan lényeket. Az anyagi természet törvénye alapján ismétlődve teremtődik, és semmisül meg ez a megnyilvánulás.

 (19) Én vagyok a halhatatlanság megszemélyesítője is; a létezők és a nem létezők egyaránt bennem vannak. (IX. A legbizalmasabb tudás)

(33) Én a kimeríthetetlen időként is létezem. (Az Abszolút fensége)

(13) Behatolok minden bolygóba, s az én energiám tartja őket pályájukon.”

 

 

Einstein azt mondja, hogy a sebesen mozgó test tömege nagyobb, mint a lassabban mozgóé, a tömeg relatív, a sebességtől függ. A sebesség növekedése a tömeget növeli. De a sebesség növekedése voltaképpen úgy fogható fel, hogy a test energiája növekszik és Einstein megmutatja, hogy a test energiájának minden növelése egyúttal a tömeg növekedését vonja maga után. E növekedés igen-igen kicsiny: az energiának majdnem a trilliomod része. Ha a test energiát kap, tömege nő, ha energiát ad ki magából, pl. kisugárzás vagy hőfejlesztés útján, tömege fogy. …Az anyag és az energia megmaradásának elve egy-egységbe olvadt össze. Ugyanis azt láttuk, hogy az anyag a hozzájutott energiától nő, tehát közelfekvő gondolat, hogy egészben is abból nőtt, vagyis az, amit mi anyagnak mondunk, egy felhalmozódott energia trilliomod része. Más szóval, minden anyagban van, hogy úgy mondjuk egy veleszületett, vagy inkább az őtet létesített energia, rejtett energia, ami fel van benne halmozva még akkor is, ha semmi sebessége sincs, sőt még akkor is, ha részecskéinek sincs semmi sebességük, ami azt jelentené, hogy az abszolút nullapontnál, midőn a részecskék is megállnak, még mindig van benne egy horribilis rejtett energiamennyiség.

(BEKE MANÓ: AZ EINSTEIN-FÉLE ELMÉLET epa.oszk.hu/00000/00022/00308/09343.htm)

 

 

Az atomokról azt hiszem nem kell különösebben beszélnem, elég ha azt nézzük meg, hogy vajon miként említi őket ez ősi nép?

„A Vaisésika    nem teozófiai rendszer hanem fantázia nélkül való, józan klasszifikálások - szabatos expozíciói annak, amit valóban tudni lehet. Bélyegző vonásaik az osztályozás, az éles definiálás és az atomizmus.  ….

A Vaisésika-rendszer első nyomai Kr. után 100 körül jelentkeznek, de a rendszer tankönyve, a 370 Vaisésika-szútra, jóval későbbi időből való.  … Alapítója a megismerhetőnek helyes megismerésére törekszik; ami nézete szerint megismerhető, kategóriákba foglalja s kategória-tanára teljes filozófiai rendszert épít. 

Ezek a kategóriák (padártha)  … a legmagasabb logikai fogalmak, amelyek alá a tapasztalat egésze rendszeresen szubszumálható, s eredetileg minden valószínűség szerint reális metafizikai erők is voltak.  

1. Szubsztancia (dravja) a rendszer meghatározása szerint mindaz, aminek minősége, vagy tevékenysége van s ami a jelenség közvetlen oka. Kilenc szubsztancia van, ú. m. föld, víz, tűz, levegő, éter (ákása), tér (dis), idő (kála), lélek (átman) és elme (manasz). A négy első szubsztancia örök vagy nem-örök s vagy anyagi test vagy atomok alakjában jelentkezik. Az érzékelhetetlen örök atomok (anu, paramánu) létezése azzal van bizonyítva, hogy feltevésük nélkül regressus in infinitum (anavaszthá) volna a felosztásban; kell tehát valami legkisebbnek léteznie, ami a további analízist kizárja; ez a végtelen kicsiség az atom: a napsugárban lebegő porszem hatod része.

Az atomok minőségileg különbözők s gömbölyűek (parimandala)  ….  s mindenféle alakúak.

3. A tevékenység  öt faja: a föl-és lehajítás, összehúzódás, kiterjeszkedés és járás –

Tudniillik az atomoknak föl- és lefelé mozgása, közeledése, távolodása és vízszintes irányban mozgása.”  (Schmidt József: Az ind filozófia)

 

A világegyetem kora lesz a következő témánk, mely a hindu vallás szerint ritmikusan megsemmisül, majd újrateremtődik. Vajon létezik ennek a gondolatnak tudományos alapja? A Védák szerint Brahma egy meghatározott idővallum szerint alszik, majd ugyanennyi ideig van ébren. Egy-egy ilyen „éberléti” idő a világegyetem létezésének is az idejét jelenti, mely – szerintük –311 billió 40 milliárd földi évet tesz ki. Ezután a világegyetem megsemmisül – alvó állapotába tér -, majd ugyanennyi idő múlva újra kezdődik minden előröl…

 

 

A kérdés tehát az, hogy végtelen-e a világegyetem kora és - ami ennek vonzata – a kiterjedési tere? Lássuk hát a tudomány mai álláspontjait, érveit.

„Az általános relativitáselmélet egyenletei alkalmasak voltak arra, hogy az Univerzum fejlődését is leírják. Az Einstein-egyenletek következményeit kutató fizikusok (maga Einstein is) meglepetve állapították meg, hogy a megoldások nem statikus teret írnak le: az Univerzum vagy tágul, vagy összehúzódik.

Az általános relativitáselmélet fenti megállapításának igazolása a húszas években, a távcsövek javulásával Edwin Hubble-nak sikerült megfigyelnie a környezetünkben levő galaxisokat, és azt állapította meg, hogy azok nagy része távolodik tőlünk, akármilyen irányban is vannak. Megfigyelései során a galaxisok atomjai által kibocsátott fényt vizsgálta. A galaxisok gerjesztett atomjaiban az elektronok mélyebb energiaállapotokba átmenve adott hullámhosszú fényt bocsátanak ki. Földi viszonylatban tudjuk, melyik atomnál mekkora a kibocsátott fény hullámhossza, illetve a frekvenciája. Ha egy objektum, ami a sugárzást kibocsátja, távolodik tőlünk, a hozzánk érkező fénynek ugyanannyi kibocsátott rezgés esetén nagyobb utat kell megtennie, tehát a hullámhossza megnő. Növekvő hullámhossz esetén vörösebbnek látjuk a sugárzást. Ezt nevezik vöröseltolásnak. Ha a fényforrás közeledik felénk, kékeltolásról beszélünk. A hullámok a térrel együtt összehúzódnak vagy megnyúlnak. Hubble tehát felfedezte, hogy a Világegyetem tágul.

Felmerül a kérdés, mi lesz az általunk ismert Világegyetem jövője. Jelenleg a galaxisok távolodnak egymástól, akárcsak egy Földről kilőtt rakéta a Földtől. Rakéta esetén a távolodás sebessége lassulni fog, mert a Föld gravitációs ereje vonzza a rakétát. Ha elég nagy a kezdeti sebesség, a rakéta végleg eltávolodhat a Földtől, míg kisebb kezdeti sebesség esetén visszaesik rá. A rakéta sorsa függ a kezdeti kilövési sebességtől, továbbá a Föld tömegétől, hiszen a Föld gravitációs vonzása a tömegétől függ. Van egy kritikus Föld-tömeg, ami meghatározza, adott kezdeti sebességgel kilőtt rakéta elmegy-e a végtelenbe, vagy visszajön. Ezt az értéket nevezzük kritikus tömegnek. A Világegyetem jövője az összes, az Univerzumban található anyagmennyiségtől függ. Ha ez a tömeg nagyobb a kritikus tömegnél, a Világegyetem elliptikusan tágul, azaz egy maximális érték után zsugorodni kezd. Kisebb tömeg esetén a távolodás végtelen.

A Világegyetemben található anyag mennyisége nemcsak a tágulás mértékére, hanem a tér szerkezetére vonatkozóan is nyújt információt (hiszen a relativitáselmélet értelmében az anyag alakítja ki a teret). Ha a tömeg éppen a kritikus értékkel azonos, a tér sík. Ha nagyobb a kritikus értéknél, elliptikusan zárt, ha kisebb, hiperbolikus, azaz nyeregszerűen nyitott.

Az Univerzum tágulási sebessége nagyon közel van a kritikus értékhez: vagy éppen annyi, vagy kicsit kisebb annál. Érdemes hangsúlyozni, hogy csak ilyen kezdeti sebességgel táguló Világegyetemben lehet életet elképzelni. Ha a kezdeti tágulási sebesség jóval nagyobb lett volna a kritikus értéknél, a gravitáció hatása nem lett volna elég erős ahhoz, hogy galaxisok alakuljanak ki, ha sokkal kisebb, akkor a tágulás leállt és az Univerzum összehúzódott volna, még mielőtt a csillagok kialakulhattak.

Menjünk visszafele az időben. Ha most tágul a Világegyetem, időben visszafelé menve egyre kisebb sugarúnak kellett lennie, míg közel egy pontra össze nem zsugorodott. A tágulás innen indult el. Ezt a kezdeti időpontot nevezik Nagy Bummnak. Ebben az időpontban az Univerzum nagyon kicsi és nagyon forró volt. Ettől az időponttól számoljuk ma az Univerzum korát, holott ez természetesen csak az időszámítás kezdetét jelenti. A számítások szerint az Univerzum kora kb. 13,5-15 milliárd év.

Az 1940-es évek végén George Gamow és munkatársai elkezdték komolyan elemezni az ősi Világegyetem kezdeti állapotát. Ha kezdetben az Univerzum nagyon kicsi volt, és abból tágult ki a mai méretére, akkor ott nagyon sűrű és forró anyagnak kellett lennie. Ez az anyag mára nagymértékben lehűlt és kitágult. A hűlés során a forró anyagnak valamilyen sugárzást kellett kibocsátania. Ez a sugárzás azóta nagymértékben lehűlt; kiszámították, hogy a mai hőmérséklete 5 K körül kell, hogy legyen (a K az abszolút hőmérsékleti skála zérus pontja -273 °C). Ezt a sugárzást észlelni kell. Azt is megállapították, hogy a hűlés kezdetén elég forró volt a rendszer ahhoz, hogy a legelemibb magreakciók végbemenjenek.

1965-ben fedezték fel a kozmikus háttérsugárzást. Azt figyelték meg, hogy az Univerzumban egy egyenletes, 2,7 K hőmérsékletű sugárzás észlelhető. A sugárzás hőmérséklete, ha a Föld mozgását leszámítjuk, minden irányból öt nagyságrenden belül izotróp volt. Ezzel megtalálták a Gamowék által megjósolt, a Nagy Bumm felléptére utaló sugárzást.

1998-ban megfigyelték, hogy nagyon távol tőlünk bizonyos csillagok (Ia típusú szupernóvák) gyorsulva távolodnak tőlünk.”

(Németh Judit: Tanulmányok (Magyar Tudomány, 2003/10 1248. o)

 

De ezzel a tudásanyaggal még nem záródott le a modern csillagászat történelme! Hiszen nap, mint nap közelebb juthatunk (új „bolygóközi” műszerek, távcsövek segítségével) egy-egy elmélet bizonyításához! Miközben ezeket a híreket olvasgatjuk, ne felejtsük el, hogy mit is keresünk! Bizonyítékokat arra, hogy az emberi civilizáció egy része valahol a történelem mélyén, már eljutott arra a szintre, ahol most mi – és a modern XXI. sz.-i tudomány - járunk. Keressük az összefüggéseket a legrégebbi írott anyagban rögzített – misztikusnak és megmagyarázhatatlannak – tűnő szövegek és a mai tudomány felfedezései közötti részleteket.

 

„Paul Steinhardt, a Princeton fizikusa és munkatársa, Neil Turok, a Cambridge Egyetem kutatója egy elmélettel álltak elő az univerzum születéséről. Az Ő verziójuk szerint az univerzumban az idő végtelen, az ősrobbanások és zsugorodások sorozata ciklikusan ismétlődő folyamat.

Mivel a csillagászok már rájöttek arra, hogy az univerzum jelenleg  gyorsuló ütembe tágul és ez nem magyarázható meg semmilyen ismert fizikai jelenséggel, ezért az egyszeri” nagy bumm” elmélete elbukni látszik a tudomány tükrében.

"A kozmikus gyorsulás és a gravitációsan öntaszító sötét energia legutóbbi felfedezéseit nem jósolták meg előre és nincs gyakorlati szerepük a standard modellben. Ezen felül, a standard modell nem magyarázza meg az 'idő kezdetét', az univerzum kezdeti állapotát, vagy azt hogy mi fog történni a távoli jövőben."- állítja Steinhardt és Turok.

Steinhardt és Turok szerint egy körforgásban lévő univerzum előtérbe helyez néhány mai szerkezetet és eseményt az ősrobbanással szemben. Ez az elmélet úgy gondolja, hogy a galaxisok és a galaxishalmazok azon rögökből és szálakból alakultak ki, melyek a tér és idő amúgy sima szerkezetében formálódtak az ősrobbanás után.

"Eszerint a nézet szerint a tér és az idő végtelen" - mondta Steinhardt. "Az ősrobbanás nem az idő kezdete. Inkább egy híd egy korábban létezett összezsugorodó korhoz." Steinhardt szerint a galaxis formálódás csíráit azok az instabilitások hozták létre, amik az ősrobbanáshoz vezető összeroppanás előtti utolsó összehúzódásnak köszönhetőek. A körforgásban lévő univerzum összetettebb elméletekben is gyökerezik, melyek arra utalnak, hogy nem kevesebb, mint 10 térbeli dimenzió létezik az általunk ismert hárommal szemben. Többen feltételezték, hogy univerzumunk egy extra dimenzió összeomlásából származik.”

(Richárd Balázs www.sg.hu/cikkek/21844 - 80k -)

„Tehát, hogy értsük miről is van szó. Létezik a – régebbi - un. Standard Modell, melynek megvannak a maga hibái, „fekete foltjai”, de legnagyobb hibája talán az, hogy:

A Standard Modell keretein belül nem magyarázható meg az anyagi világ létrejötte. Ennek két oka van. Egyrészt az elektrogyenge szakaszhoz tartozó átmenet túl gyenge, nem jönnek benne létre az evolúcióhoz szükséges szinguláris viselkedések, valójában csak egy gyors, de folytonos változást észlelhetünk.” (Vanyó József mindentudas.hu/mindentudasegyeteme/ 20050316avilagegyetem.html - 21k - 6 jún. 2005)

„A Védánta szerint a kálának, vagyis az időnek nincsen kezdete. Az idő örökkévaló, és a Legfelsőbb Úr személytelen aspektusát képviseli. Az Úr Krisna azt mondja a Bhagavad-gítában (11.32): káló szmi, „idő vagyok.” Tehát a lelki valóság szemszögéből szemlélve az időnek nincs kezdete és nincs vége sem: örökké létező. A Védánta szerint az anyagi univerzumok nem az ősrobbanás miatt nyilvánultak meg, hanem a teremtő aktus, az őspillantás következtében. A világok megjelenésének kezdete és vége van, a teremtés és a pusztítás ciklusokként megy végbe csakúgy, mint az évszakok váltakozása. A védikus felfogás az univerzum korát mintegy 10 a negyediken nagyságrenddel idősebbnek tekinti, mint ahogyan azt a jelenkor kozmológusai számítják. Tudomásul kell vennünk, hogy az anyagi világ megjelenése és pusztulása állandóan történik. Ezt a feladatot a purusa-avatárák, a Legfelsőbb Lénynek az anyagi világegyetemeket teremtő kiterjedései végzik el. ( Srímad-Bhágavatam 1.2.1)”

(T. D. Singh (Bhaktiszvarúpa Dámodara Szvámi): Az emberi élet és a tudat fejlődése) Bhaktivedanta Institute, Kolkata

 

„A NASA egy sajtókonferencián a csillagászok részletezték azokat a kutatásokat, melyek az univerzum születésének első másodperceiről szóltak. 380 ezer évvel az ősrobbanás után egyetlen elektromágneses sugárzás létezett az űrben, melyet mikrohullámú kozmikus háttérsugárzásnak (MKH) neveztek el. A MKH hőmérséklete 2,7251 és 2,7249 Kelvin között mozog. Ez a mozgás visszavezet bennünket az univerzum születésének idejére. A NASA Microwave Anisotropy Probe (MAP) űrben keringő obszervatóriuma által összegyűjtött anyagokat felhasználva, csillagászaink úgy gondolják, hogy az első csillagok 200 millió évvel az ősrobbanás után születtek meg.

"Ez meglepően korai. Az új adatok szerint az univerzum 13,7 milliárd éves."- nyilatkozta Charles L. Benett, a MAP vezető kutatója. Ez az első bizonyíték arra, hogy az ősrobbanás után az első másodpercek alatt egy hihetetlen sebességű – un. "inflációs tágulás"- jött létre.

380.000 évvel az ősrobbanás után egy sűrű és áthatolhatatlan felhő ürült ki, - vagyis a kezdeti ősanyag elérte azt a hőmérsékletet, ami az atomok keletkezésének is kedvező lehetett.”

(Richárd Balázs http://www.sg.hu/cikkek/26549)

 

„A napjainkban majdnem minden kozmológus által elfogadott számítások a következőket mondják: Mintegy 10-15 milliárd évvel ezelőtt az univerzum állaga olyan sűrű volt, hogy semmiféle galaxisok vagy csillagok, de még atomok vagy atommagok sem tudtak létezni. Csak anyag- és ellenanyag részecskék voltak, mint a fény, amelyek egyenletesen töltötték ki az űrt. Egy kiinduló hőmérsékletet nem lehet egyértelműen megadni, de a modern számítások szerint az univerzum állagának hőmérséklete legalább 1015 (egy billiárd) Celsius fok lehetett. Ilyen hőmérséklet mellett anyag és ellenanyag szakadatlanul fénnyé alakult és viszont. Eközben a részecskék is olyan gyorsasággal távolodtak el egymástól – éppen, ahogy ma a galaxisok. Az a tágulás a részecskék gyors lehűlését hozta magával. Néhány másodperc alatt körülbelül 10 milliárd fokra hűlt le az anyag, antianyag és a fény hőmérséklete. A fénynek többé nem volt elegendő energiája ahhoz, hogy anyaggá és ellenanyaggá alakuljon. Majdnem minden anyag és antianyag-részecske kölcsönösen megsemmisítette egymást, de (egyelőre rejtélyes okokból) volt valamelyes túlsúlya az anyagi részecskéknek – elektronoknak, protonoknak és neutronoknak –, amelyek nem találtak maguknak antianyagot, hogy kölcsönösen megsemmisítsék egymást, és ezért túlélték ezt a hatalmas egymást kioltást. A tágulás következő három percében a megmaradt anyag olyan hideg lett (körülbelül egy milliárd fok), hogy protonok és neutronok a legkönnyebb elemek (hidrogén, hélium és lítium) magjává egyesülhettek.

300 ezer éven át anyag és fény még túl forró maradt ahhoz, hogy a magok és az elektronok atomokká kapcsolódhattak volna össze.

Csillagok és galaxisok még nem képződhettek, mert a fény még túl nagy nyomást gyakorolt az elektronokra. Elektronok és magok halmazai a fény nyomására elváltak egymástól, mielőtt a gravitáció hatni kezdhetett volna, hogy még több anyagot vonzzon.”

( Steven Weinberg: Mi volt az ősrobbanás előtt?)

KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA www.c3.hu/scripta/lettre/lettre31/stwein.htm - 51k))

 

Brahmá aki „nem anyagi forrásból, hanem az Úr köldökéből kihajtott lótuszvirágon született,” (SB 2.8.9), először csak annyit látott, hogy a lótuszvirágon kívül mély sötétség van. Nem tudta, hová került, nem tudta, mi a feladata. Nárájana utasítására mély meditációba merült. Száz év (brahma egy nappala 1 kalpa; 1 kalpa=4.320.000 év; szerző megj.) telt el, mire „meglátta a tavat Nárájana-Visnu köldökében, a lótuszvirágot, a pusztító vizet, a szárító levegőt és az eget.” (SB 3.20.16)

 „Látta, hogy a lótuszt, amelyen ült, és a vizet, amelyből a lótusz kinőtt, vad, viharos szél remegteti meg. A hosszú vezeklés és az önmegvalósítás transzcendentális tudománya megadta neki a felismerést, s így megitta a szelet, a vízzel együtt. Aztán látta, hogy a lótusz, amelyen ül, lassan betölti az egész univerzumot. Azon kezdett meditálni, hogyan teremtse meg újra a bolygókat, amelyek korábban ugyanebbe a lótuszba olvadtak bele… végül behatolt a lótusz örvébe, és az univerzumot előbb három világra, majd tizennégy részre osztotta.” (SB 3.10.5-8) govindananda.mdo.hu/napkelet/lotusz.php – 25k –

Mint látjuk, Brahma születése után nem kezd bele rögtön a teremtésben, hanem hosszú ideig – 100 x 4.320.000 évig) várakozik. Ez akár egy tudományos szöveg is lehetne, vallásos formába kódolva…

 

De lássuk a tudományos folytatást:

„Alan Guth, egy kollegájával, Henry Tye-jal együtt bizonyos fizikai mezők kozmológiai hatásait tanulmányozták. A mezők percről percre, pontról pontra változhatnak az űrben.

A Guth elméletében vizsgált mezők az ún. skaláris mezők, melyekről a fizikusok azt feltételezik, hogy át meg áthatják a mai világegyetemet. Minden mező lehet energiahordozó, azonban az energia minden formája befolyásolja az univerzum tágulási sebességét. E sebesség mérési adatai azt tanúsítják, hogy az üres tér ma alig hordoz energiát. A Guth által vizsgált skaláris mezőknek a korai univerzumban más volt az erejük, mint ma, óriási energiát adtak az „üres térnek”.

Guth számításai szerint a skaláris mezők energiája a korai univerzumban egy ideig állandó maradt, míg a világegyetem kitágult, azaz a tágulási sebesség szintén állandó volt. Állandó tágulási sebesség mellett az univerzum exponenciálisan nőtt volna, – az univerzum tágulása egy másodperc töredéke alatt és folyton megduplázódik. Guth ezt a jelenséget „az univerzum inflációjának” nevezte. Alan Guth felismerte, hogy egy inflációs éra létezése megoldás lehetne egy megoldatlan kozmológiai problémára, nevezetesen az ún. laposság problémára.

Mármost Guth felismerte, hogy a görbület részaránya a terjedési sebességben a világegyetem inflációja (a skaláris mezők energiája a korai univerzumban egy ideig állandó maradt, míg a világegyetem kitágult, azaz a tágulási sebesség szintén állandó) idején igen gyorsan csökkenne. (Ennek az az oka, hogy a görbület maga csökkent, míg a skaláris mezők energiája majdnem állandó maradt.) Hogy tehát megértsük, hogy a tér az ősrobbanás kezdetekor miért volt olyan lapos, nem kell önkényes feltevésekhez folyamodni. Amennyiben az ősrobbanást az inflációnak kellőképpen hosszú időszaka előzte meg, az ősrobbanásnak elhanyagolhatóan csekély görbület mellett kellett megkezdődnie. Guth ezt írta a naplójába: „Az infláció magyarázat lehet arra, miért volt a világegyetem olyan hihetetlenül lapos”.

Guth rövidesen arra is rájött, hogy az infláció további kozmológiai rejtélyeket is megold, amelyekre addig nem is gondoltak ilyenként. E problémák egyike az ún. horizont-probléma. A rekombinációs időszak alatt – amikor majdnem minden elektron és mag atommá kapcsolódott össze – az univerzum meglepően homogénnek látszik, mégpedig legalább 90 millió fényévnyi távolságot átfogva. Ezt mutatják a korabeli mikrohullámú sugárzás megfigyelései. Az a probléma, hogy az ősrobbanás kezdetétől a rekombinációhoz nem állt elegendő idő rendelkezésre a fény és minden egyéb számára, hogy ennek a távolságnak akárcsak egy töredékén is áthaladhasson. Nem lehetett tehát olyan fizikai tényező, amelynek hatására kialakulhatott az univerzum említett homogén struktúrája.

Guth meg tudta mutatni, hogy a felfúvódás, az inflálódás erre valóban magyarázatot ad: az inflációs időszakban az általunk megfigyelhető univerzum egészen kicsi teret foglalt el, és elegendő idő volt ahhoz, hogy ebben a térben egyenletesen oszoljanak el a dolgok.

Az történt, hogy amikor az univerzum hőmérséklete úgy 1033 fokra süllyedt, a skaláris mezők az eredeti értékekről – azaz az erejüket jellemző számadatokról – a mai értékekre ugrottak vissza. Ennek az átmenetnek a során itt-ott energiamentes üres térből buborékok keletkeztek – a forrásban lévő víz gőzbuborékaihoz hasonlóan. Az infláció idején a skaláris mezők energiája a buborék felszínén oszlott el.

Az általunk megfigyelt univerzum, amely több milliárdnyi fényévre terjed ki, és galaktikák milliárdjait foglalja magában, egy parányi részecske volna csak egy ilyen buborék belsejében. Leegyszerűsítve azt lehetne mondani, hogy minden űrbuborék egy univerzumot alkot.”

(Steven Weinberg: Mi volt az ősrobbanás előtt?

KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA c3.hu/scripta/lettre/lettre31/stwein.htm - 51k)

 

A Világéjszaka sötét, mindent elborító, mozdulatlan tengerének színén összecsavarodva nyugodott Ananta, a Végtelenség Kígyója, s rajta álomba merülve pihent Visnu, a mindenség létesítője és fenntartója, az egyetlen hatalom. Bensejében a világ egész tartalma, mint nyugvó gondolat derengett, rajta kívül nem volt élet, nem mozdult semmi. Álmában egyszerre megrezdült benne a gondolat, és Visnu felébredt. Kinyitotta szemét, és látott. Abban a szempillantásban megindult a mozgás az odáig nyugvó ősanyagban. Visnu létesítő akarata kisarjadt, és köldökéből egy lótusz nőtt elő. A lótusz széttárta szirmait, és íme, a lótusz kelyhében ült Brahmá, az Egynek Teremtő Ereje.

Brahmá körül akart tekinteni, de nem moccant meg. Hogy mindenfelé láthasson, négy arca keletkezett. A gyökeret azonban, amelyből létre fakadt, nem látta, s ezért azt gondolta, hogy egyedül ő van, kívüle nincsen öntudat. Csak a lótuszt látta, mely őt hordozta, s ez a lótusz a világmindenség volt. Gondolkozni kezdett: "Honnan származott ez a lótusz? Honnan jöttem én magam?" Hosszú-hosszú időkig elmélkedett e kérdéseken, míg végül a szívében, lénye legmélyén felderengett egy kép: a mindenség sötét vizén s a Végtelenség Kígyóján nyugvó Egynek, a Világ Gyökerének a képe. Hódolva fordult hozzá.

- Mi az én teendőm?

Bensejében megszólalt a hangtalan válasz:

- Gyűjtsed össze egyetlen gyújtópontba erőid teljességét!

Brahma magába mélyedt, minden gondolatát erre az egy feladatra irányozta, és lassan elérte az összeszedettség legmagasabb fokát. Határtalan erő töltötte el, s a tudata is mérhetetlenné tágult, értelme vakítóvá világosult. Ezt mind akarattá fogta össze, és teremteni kezdett. Megosztotta az Ákását, az ősanyagot, a benne áradó mozgás erejét határozott célra irányította. Örvénylés kavarta meg az ősanyagot. Létrejöttek a világok, a világok bonyolult rendszerei s a rendszerek körei; a betölthetetlen térben és az idő határtalanságában. Így született a Három Világ.”

(Baktay Ervin feldolgozása) mek.oszk.hu/00100/00192/html/001.htm - 123k ))

Egy laposan szétterülő univerzumot, mely 90 millió fényévre terjed ki, vajon milyen formában tudnánk lerajzolni? Talán pl. így: „összecsavarodva nyugodott Ananta, a Végtelenség Kígyója”. És mindez az ősrobbanás után, de a „teremtés” megkezdése előtti „képben” szerepel.

Mint láthatjuk a csillagászat területén az ind nép nem voltak kezdők! De hogy ne csak a misztikus körbeírásokból lássuk meg mi mindent tudott ez a nép, nézzünk egy-két konkrétabb bizonyítékot is:

 „A bramanizmus első nyomai visszavezethetők a Jadsur védára. Indiának legrégibb irodalmi emlékeiben az égbolt és a Nap másodrendű istenek vagy dévá-k, azaz "a ragyogók", melyek a legfensőbb lényből áramlottak ki. A Napot, melyet a kezeiből kisugárzó fényözönnel ábrázoltak, nidághakará-nak vagyis a hő teremtőjének nevezték. Ellenben a csillagok királynéjaként tisztelt Holdat szanszkritul 'szitala himá-nak, hideg csillagnak, vagy szintén 'himan szu-nak, hideget sugárzó égi testnek hívták.

Szanszkrit nyelven a Hold állatkörének osztályrészeit nakshatrá-nak nevezik, ami egyszerűen csillagot jelent, és mindegyik osztályrész egy külön csillaggal kezdődik. Eme vezércsillagokat "meghatározók"-nak nevezték, de igazi nevük yogatára. A yogatára-k tehát a holdpálya kezdőpontjai, a nakshatra-k pedig, melyek szükségképen nem egészen egyenlők, azok a közterek vagy útközök, melyekben az égi test éjről éjre mutatkozik. A Rig-Védának, India legrégibb irodalmi emlékének himnusza 28 nakshatrát csillagászati sorrendjük szerint nevez meg, kezdi pedig a critticá-val, melyet a harmadik helyre tett. A szent könyv azt mondja, hogy "Séma (a Hold, mely hímnemű lény volt) a nakshatrá-k méhébe van helyezve", mi azt jelenti, hogy ezen osztályrészeket átfutja.

A Rig-Véda szerint a nyári napfordulat kezdetben a magha nevű köztérbe esett, melynek vezércsillaga az Oroszlán α-ja. Ez a helyzet az i.e. XXIV. századra utalna.

A nakshalrák-nak egy lajstroma meg van a többi Védában is, hol is a nevek még ugyanazon sorrendben vannak, és teljes-tökéletesen megegyeznek azokkal, melyeket a Szurja-Sziddhánta későbbi húsz évszázadon át számunkra megőrzött.  Ezeknek az osztályrészeknek a holdpályát kitűző szerepükön kívül, igen nagy jelentőségük volt az asztrológiában. Kitűnik ez azon műből, melyet az imént idézettek között utolsó helyen említettünk. A választott csillagok, néhány kevésbé kedvező fekvésűnek kivételével, az ekliptika szomszédságában voltak; e kivételes csillagokat, mint például a Lant α-ját és a Sas α-ját, ragyogó fényük miatt választották a gyengébb fényűek helyett. Voltak azonban olyanok is, melyek, mint például az Íjász τ-ja és a Halak ζ-ja, csak negyedrendűek voltak. 15 olyan rész volt, melyek a Hold egy-egy napi útjának hozzávetőleg megfeleltek; 6 rész másfél-másfél napi, 7 pedig csak fél-fél napi járásának adott helyet.” ( Houzeau: A csillagászat története IV.fej. iratok.fw.hu/tudomany/houzeau/HOUZ04.HTM - 148k)

„A Rig-Véda szerint a nyári napfordulat kezdetben a magha nevű köztérbe esett, melynek vezércsillaga az Oroszlán α-ja. Ez a helyzet az i.e. XXIV. századra utalna.” Bár én nem értek a csillagászathoz, de annyi világosnak tűnik a számomra, hogy amikor a hold egy bizonyos állása i.e. 2400-re utalt, ugyanakkor ezt beleírták abba a Rig-Vedába, mely ez idő szerint még nem is létezhetett volna.  Mivel ez a kor még a nagy folyóközi kultúra időszaka, melynek a tudomány jelenlegi álláspontja szerint semmi köze a mai indiaiakhoz.

Ezen kívül, ha matekozunk egy kicsit és kiszorozzuk ezeket a napokat, akkor megkapjuk a hold egy havi járásának útját. A kapott végösszeg 27,5 nap! A Hold keringési ideje a mai modern módszerekkel mérve: 27,3 nap! 

Végezetül:  „A Kr. e. 2000 körül írt Szúrja Sziddhánta, amely a bolygók tudományával foglalkozó csillagászati könyv, gyakorlatilag a trigonometria és a geometria teljes rendszerét alkalmazza számításai során. Az asztronómia tudományának alapelvei a védikus irodalom bizonyos könyveiben már 5000 évvel ezelőtt megjelentek.” (.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/veda.html - 9k)

 

A nyelv

„Az indoeurópai nyelvcsalád - amelybe Európa nyelveinek nagy része is tartozik - az időszámításunk előtti II. évezred folyamán jelent meg Indiában a bevándorló és megtelepedő árja törzsekkel, akik az úgynevezett védikus óind nyelvet beszélték. Ebből a nyelvből alakult ki az időszámításunk előtti 4. század végére a szanszkrit nyelv, amely India régi világi és mindenkori vallásos irodalmának legfőbb nyelve, és az indoeurópai családba tartozó mai indiai nyelvek többé-kevésbé közvetlen őse.

( jeindia.fw.hu/guide/language.htm)

 

Így tudtuk eddig. Adva van az indoeurópai nyelvcsalád, melyet az úgynevezett árja törzsek is beszéltek, s „akik az ún. védikus óind nyelvet is beszélték.” Azt a szent nyelvet, melyen aztán az addig csak szóval citált Védákat megörökítették – és adva van Európa igen jelentős része, melyek szintén eme nyelvcsaládhoz tartoznak. A legnagyobb logikai buktató az árják bevándorlásával kapcsolatban éppen ez! Hiszen egy hódító, nomád nép hogyan juthatott el a megtisztelésnek arra a szintjére, hogy nyelvét az ősi szent szövegek megörökítésére használják? Csak úgy, hogy ’bennfentesek’ voltak – mint nép -, legfeljebb hatalmi, illetve területi konfliktusba keveredtek egy másik jelentős népcsoporttal. Arra, hogy országhatárokon belül a törzsek között hatalmi harc folyik egyes területekért a mai Afrikát figyelve is igen sok példát találhatunk. Láthattuk, hogy i.e. 1900-ra kiszáradt Sarasvati folyója (Seidenberg), mely hatalmas életteret vett el az ott élők emberektől. „A védikus irodalomból kirajzolódik egy népvándorlás a Sarasvatítól (Rigvéda) a Gangeszig (bráhmanák és puránák), amit szintén régészeti leletek bizonyítanak.” (Seidenberg)

A történelem mai álláspontja szerint mindenki, aki ehhez a nyelvcsaládhoz tartozik egységesen Ázsiából indult el, - mint az európaiak, mint az indiaiak. Igen ám! De mi van akkor, ha nem valahonnan Ázsia ködös sztyeppéiről indult útjára ez az óriási népcsoport, hanem egy ősrégi civilizáció megmaradt, túlélő csoportjai indult útra a távoli India felől, hogy meghódítson új földrészeket? Szerintem a fő kérdés az, hogy kié a régebbi civilizáció? Mert, ugye akik a magasabb fokú civilizációs tudással rendelkeztek, azok elindulhattak otthonukból meghódítani a világot? Mint láthattuk Európában, Egyiptomban, a Közel-Keleten (Mezopotámiában), Amerikában hirtelen meginduló – előzmények nélküli) város és piramis építésnek, mezőgazdasági fejlődésnek, s az írás (valamilyen formában) felbukkanásának, s a csillagászati megfigyelőhelyek feltűnésének vagyunk tanúi.

 

Tehát adva van, hogy mint a nyelvészet, mint a genetikai vizsgálatok alátámasztják azt a tényt, hogy az európai népesség zöme, a Közel-Kelet nagy része és Nyugat-Ázsia egyetlen nagy népcsoport tagja. Nézzük meg a nyelvészeti és a genetikai bizonyítékokat.

 

A világ nyelveinek csoportosítása (nem teljes lista)
A rokonsági szintek saját találmányú elnevezései és a tárgyalt nyelvcsaládok:
NYELVCSALÁD
|   főág
|   |   középág
|   |   |   ág
|   |   |   |   csoport
|   |   |   |   |   alcsoport
                                  jellemzően hol őshonos
 
INDOEURÓPAI NYELVCSALÁD                 Európa, DNy-Ázsia
|
---satem
|   ---indo-iráni                      DNy-Ázsia
|   |   ---ind
|   |   |   ---északnyugati
|   |   |   ---nyugati
|   |   |   ---középső
|   |   |   ---keleti
|   |   ---iráni
|   ---balti-szláv                     K-Európa
|       ---balti
|       ---szláv
|           ---nyugati
|           ---keleti
|           ---déli
---centum
|   ---germán                          É-, Ny-Európa
|   |   ---keleti +
|   |   ---nyugati
|   |   ---északi
|   ---italo-kelta
|       ---latin/újlatin/román
|       |   ---nyugati                 Ny-Európa
|       |   |   ---galloromán
|       |   ---keleti                  D-, K-Európa
|       ---kelta                       Brit-szigetek
|           ---szárazföldi +
|           ---szigetkelta
|               ---szigeti/ír/goidel
|               ---brit
---hettita +                           Közel-Kelet
---illír +                             Itália
---tokhár +
---trák-fríg +                         DK-Európa
---örmény
(mek.oszk.hu/00000/00056/html/211.htm)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.