Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ahogy a történelmi- régészeti emlékeket nézegetem Amerikában, mi - a büszke európaiak, a „civilizáció hordozói” értünk oda utoljára.  A régészeti leletekből kiderül, hogy az afrikaiak, indiaiak, japánok, sőt még a kínaiak is mind előbb jutottak Amerikába. Amíg mi a sötét középkorban bóklásztunk- elfelejtve mindent, amit már az emberiség egyszer tudott- és rémalakoktól nyüzsgő térképeket rajzolgattunk, addig más népek vagy tudták, hogy a Föld mégiscsak gömbölyű vagy csak elindultak az orruk után és felfedezték… Amerikát. Rengeteg régészeti lelet bizonyítja ezt a tényt és az én felvetésem sem újszerű ebben a témába.

 

A régészet konzervatív álláspontja szerint 15 700 évvel ezelőtt a Bering-szoroson keresztül, a jégtakaró felolvadása után, volt lehetőségük az indiánok őseinek arra, hogy elinduljanak Alaszkából Amerika déli és belső területei felé. 13 500 évvel ezelőtt az emberek azon a jégmentes folyosón vándoroltak délre, amely a Corilleran és a Laurentide-jégtakaró között a Sziklás-hegység keleti részén húzódott. Ez az un. „Clovis-modell”

Mi már tudjuk – és egyre több lelet támasztja alá ezt a cseppet sem forradalmi nézetet -, hogy a tengereket, óceánokat, a navigációt igen csak jól ismerő népek sokszor érkeztek távoli kontinensekre. Földünk számos pontján megtalálhatjuk az australoid és a negroid rassz képviselőit, mint őslakokat. Olyan távoli helyeken, mint pl. az Orang Asli népek a Maláj-félsziget csúcsán, a veddák Indiában, a pápuák Új-Guineában, az aboriginek Ausztráliában, az Andamán-szigetiek, és a fekete bőrű bennszülöttek a Csendes-óceán Melanézia (Melanésia) szigetein.

Bár a két földrész közötti 13 ezer kilométeres távolság van, több barlangfestményt is találtak, ahol olyan hajókat festettek le korabeli őseink, amelyek alkalmasak lehettek az óceán meghódítására. Például a nyugat-ausztrál barlangfestményeken (a Kimberley-festményen, mely több mint 17 ezer éves) olyan hajót láthatunk, amelynek a hajóorra igen magas. Ez alapján feltételezhető, hogy nem folyókon, tavakon használták, hanem a nyílt óceánra tervezték ezeket a hajókat. Bár egyes régészek szerint ezek a „vándorutak”, melyek messze tájakra vitték el őseinket, inkább véletlenszerűek lehettek, ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy számszerint nem kevés embercsoportról van szó, márcsak azért sem, mert utódaik a mai napig számos helyen élnek még. Azon kívül tény, hogy a jégkorszakok szorításában a népek a nagy vizek partjaira húzódtak, így legalább annyira szükségszerű volt megismerni a hajózás tudományát, mint a vadászatot vagy a halászatot. Ha az utóbbi kettőt nem vonják kétségbe régészeink – pedig a primitív eszközeiket nézve elképesztően nagy állatokat bírtak őseink leteríteni -, akkor a szervezett tengerjárás miért olyan hihetetlen? A vadászatot figyelve igen csak nagy fokú szervezettségre volt szükség a csoporton belül, hogy pl. egy bölényt leterítsenek. Egyértelmű bizonyítékok vannak, hogy minimum 30 ezer éve már igen jól ismerték a csillagokat - lásd barlangrajzok.

Láthattuk már azt is, hogy a szimbolikus gondolkozás nyomai 70 ezer évvel ezelőttről is megtalálhatóak. Semmi különös nincs hát Johanna Nichols nyelvész, a Berkeley Egyetem munkatársa állításában: „közös ősi jegyekben gazdag nyelvek úgy veszik körbe a Csendes-óceán partvidékét, Új-Guineától Ázsia délkeleti partvidékétől északnyugat felé húzódva egészen Észak-Amerikán át Dél-Amerikáig, mint valami globális nyaklánc”.

Tehát vízen és szárazföldön egyaránt vándoroltak őseink, és úgy néz ki hogy ez minden korra vonatkozik…

Dél-Karolina Cactus Hill nevezetű helyén már 17 ezer éves leleteket is találtak, ami teljes bizonyossággal megdönti a csak szárazföldi betelepedés dogmatikus nézetét.

Ráadásul Dél-Amerikában már több olyan kőkorszaki csontvázat találtak, amelyeket az antropológusok az australoid és a negroid nagyrasszokhoz sorolnak be. A híres Luzia „aki” 13500 éves és Brazília déli részén tanyázott például egyértelműen negroid vonásokkal rendelkezik. Brazíliában és Kolumbiában az elmúlt négy évben mintegy ötven másik koponya is előkerült, valamennyi a 9 ezer évvel ezelőtt érkezett mongoloidéknál régebbi.

Walter Neves, a Sao Paulo-i Egyetem professzora szerint: „nem a Bering-szoroson átvezető szárazföldön, hanem a Csendes-óceán partvonalát követve, szigetről szigetre evezve, valamilyen tutajon érkeztek az Egyesült Államok és Mexikó határvidékére. Akkoriban nagyon hideg volt, de a partvidéken evezve enyhébb volt az éghajlat, mint a kontinens belsejében.”

Számítógépes-leképezési technikával „megmozdították” a brazil Serra da Capivara barlangfestményein szereplő figurákat. A vadászok egy jégkorszak előtti kihalt állatfajt (armadillót) üldöznek, ráadásul a festmény későbbi rajzain az is látható, hogy bennszülöttek harcolnak egy másik népcsoporttal.

Az antropológusok szerint az Ázsiából később érkező mongoloidok pusztították ki a messzi földekről korábban ideérkező amerikai bennszülötteket.

Jody Hey, a Rutgers egyetem kutatója élő ázsiai és őslakos amerikaiak DNS-ét analizálta. Ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy összesen 200-300 ember jutott el a jégkorszaki földnyelven át Ázsiából Észak-Amerikába, és ebben a kicsiny csoportban csak 70 termékeny felnőtt volt. (forrás:mtv.hu/cikk.php?id=41151)

 

Ezt alátámasztja az a tény is, hogy:”  . A Bering-földhíd Ázsia és Amerika között akkor létezett, amikor a tenger szintje alacsonyabb volt. … Jelenlegi geológiai kutatások arra engednek következtetni, hogy a földhíd keleti oldalát 13 500 évvel ezelőttig jég borította. A korai vadászok még évszázadokkal később is olyan ökológiai viszonyokkal találták szembe magukat, ahol csak nehezen haladhattak előre, mivel a jég folyamatosan olvadt, tavak és mocsarak keletkeztek.

Az Újvilág elfoglalását reprezentálják a Clovis-komplexnél korábbra datálható lelőhelyek is. A Smithsonian Intézet munkatársa, Dennis Stanford és az Utahi Egyetem oktatója, David Madson által 1999 augusztusában szervezett régészeti műhely keretén belül a pre-clovis lehetőségéről beszéltek a kutatók, amelyet számos észak-amerikai lelettel is alátámasztották.

Például: James Adovasio, a Meadowcroft-sziklaeresz (Pennsylvania) feltárását vezető kutató 15–17 500 éves pattintott eszközöket talált; Joseph McAvoy a Cactus Hill-i (Richmond, Virginia) lelőhelyen 17 000–19 000 éves leleteket tárt fel. 

Korai csontiparra is van bizonyíték, amely főként a Denali technológiai-komplex3 lelőhelyeire jellemző. A kutatók C-14-es vizsgálat alkalmazásával 27 000 éves mamutcsontot találtak pengék társaságában a Blue Fish Cave lelőhelyen, Észak-Yukon területen, Északnyugat-Kanadában.

Steve Holen, a denveri Természettudományi Múzeum munkatársa emberi megmunkálást talált a mamutcsontokon 17 000–22 000 évvel ezelőttről.

A Shaffert, Jensen és La Sena lelőhelyeken (Nebraskában) és a Lowell lelőhelyen (Kansasban) David Overstreet, a Nagy Tavak Régészeti Központ (Milwaukee) munkatársa több mamutcsapdát tárt fel, néhány, tipológiailag meghatározhatatlan kőeszközzel, bölény- és mamutcsontokkal, melyeken vágás jelei vannak. A Schafer, Mud Lake, Fenske és Heibor lelőhelyek C-14-es eredménye 15 000–16 500 év.

A szkeptikusok még máig sem fogadják el a 14 500 évesre datált Monte Verde-i lelőhelyet a Puerto Mont városához közel, Chilében. A feltárását vezető kutató, Tom Dillehay 60 kiváló szakemberből álló csoporttal vizsgálta a lelőhelyet.  … Az egyik legfontosabb egy 60 láb hosszú ceremoniális vagy lakóépítmény, valamint fadárdák, mozsarak, ásóbotok, cölöpök és kötelek maradványaira bukkantak. 

Monte Verde sokkal komplexebb, szociális és gazdasági szervezettséget mutat, valamint más helyi csoportokkal való kapcsolattartást is lehet valószínűsíteni, amint azt már korábban is feltételezték.”

(Czehelszky Zsuzsanna, Klió 2004/1. 13. évfolyam //www.c3.hu/~klio/klio041/klio043.htm)

 

Jody Hey genetikus a korábban összegyűjtött adatok alapján szimultán állapította meg a különbségeket a mitokondriális DNS-szekvencia és a DNS nyolc szakasza között, melyek a sejtmag számos kromoszómája között oszlanak meg. A DNS adatokat betáplálta egy számítógépes programba, melyben több millió lehetséges forgatókönyvet vizsgált meg, aszerint, hogy ezek a genetikai különbségek milyen mintákat alkottak a két populációban.

Az egyes genetikai szekvenciák adatai 5-50 északkeleti ázsiai embertől származtak, valamint az Amerind nyelvűektől, akik a három őslakos amerikai-nyelvű csoport legősibb tagjai.

Tehát Jody Hey szerint is apró, elszigetelt populációkból jött létre Amerika. (forrás:mtv.hu/cikk.php?id=41151)

 

Ezt a tézist támasztja alá az is, hogy az amerikai földrészen közel 120-130 nyelvcsalád létezik.

A University of Michigan az elmúlt évtizedek alatt több ezer koponyán végzett vizsgálatot.

Elemzésük során arra a megállapításra jutottak, hogy Amerika őslakói három irányból érkezhettek az Újvilágba. Először Peru, Mexikó és az Egyesült Államok déli részén élő őslakók vándoroltak be és ők nem hasonlíthatók egyetlen ázsiai néphez sem. Feltételezésük szerint ez azért van így, mert túl régen elszakadtak ázsiai őseiktől. Az én feltételezésem szerint – és ezt később be is bizonyítom – meg azért mert az ide érkező ’idegen’ civilizációk oly mértékben keveredtek az őslakossággal, hogy ezáltal sikerült ’átformálni’ az ott élő népeket.

A második hullámhoz tartozik az ainuk népe (Japánból származó ősi népcsoport), tőlük „leszármaztathatóak” Minnesota, Michigan, Ontario és Massachusetts sok indián népe és a feketeláb indiánok, az irokézek. Ide sorolhatók még egészen Floridáig élő indiánok, valamint a keleti tengermelléken élők is.

A harmadik bevándorlók a mai kínaiakra hasonlítanak leginkább, őket az Alaszkában és Északnyugat-Kanadában, a Yukon folyó vízgyűjtő területén élő, és Athabascan nyelven beszélő indiánok alkotják.

Így már tudományosan is bebizonyított tény az, hogy erre az óriási földrészre igen sokan és sok irányból vándoroltak be a népek. De ezek a vizsgálatok csak a nagy népcsoportokat képesek meghatározni, de emellett – mint látni fogjuk – egyéb népek is fel-feltünedeztek az amerikai történelem színpadán.

 

A 9000 éves Kennewicki Embernek az eredetét a mai napig nem sikerült megállapítani. Egyre több teória bukkan fel arról, hogy Amerikában voltak olyan telepek, amelyeket esetleg európai vagy ausztráliai bevándorlók hoztak létre.

Részleges vizsgáltok szerint a Kennewicki Ember ainuid vonásokat mutat.

Ainuid jellegű koponyát találtak nemrégiben Mexikóban is, így egyre valószínűbbé válik, hogy esetleg az óceániai térségből is jöhettek embercsoportok az Újvilágba. Az ainuk voltak Japán őslakói, de mivel a mai japán népesség zöme mongoloid eredetű, az ainuk nagyon kevesen maradtak, a japán szigetek közül csak az északin, Hokkaidón élnek még nagyobb számban.

Silvia Gonzalez, a Liverpool-i John Moores Egyetem professzora megvizsgálta azokat a koponyákat, melyeknek kora kb. 12-13 ezer éves. Silvia Gonzalez szerint: ezek az amerikaiak egy rejtélyes, ausztráliai eredetű, hosszúkás fejű nép tagjai voltak. Ausztráliából, vagy Dél-Kelet-Ázsiából hajóztak szigetről szigetre, mígnem eljutottak a mai Mexikóhoz tartozó Kaliforniai-félsziget déli részéhez. A Kaliforniai Baja, Sur nevű régiója lehetett az első terület a kontinensen, ahova ember betette lábát. A 9 ezer évvel „idősebb” koponyákra a hosszúkás és vékony arcforma a jellemző, ezek nem hasonlítanak az indiánok kerek és széles koponyaformájához. A Mexikóvárostól keletre fekvő Puebla mellett már 21-28 000 évvel ezelőtt emberi település létezett.

(Forrás: National.geografic.hu)

Silvia Gonzalez-nek 2005. júliusában sikerült bebizonyítania azt a tényt, hogy az amerikai kontinensre, közelebbről nézve a Mexikói-öbölbe, már i.e. 36 ezer évvel érkeztek emberek. Egy elhagyatott kőbánya fenekén, a Cerro Toluquilla vulkán közelében, Mexikóvárostól 130 kilométerre délkeleti irányba, 269 lábnyomra bukkant a Silvia Gonzalez által vezetett nemzetközi csapat. A lábnyomok állattól és embertől vegyesen származnak, körülbelül 60%-a emberi, méretüket tekintve pedig számos korosztályt vonultatnak fel. A lábnyomok a vulkáni hamuban kövültek meg, és a hamuréteg felett elhelyezkedő üledékben található kagylódarabok segítettek be a kormeghatározásba.

(forrás: .sg.hu/cikkek/37979/egy_labnyom_atirhatja_amerika_tortenelmet)

 

Szemmel láthatóan tiszta átjáró-ház .. ez az Amerika. Nagyon el kellene gondolkozni végre azon, hogy miért tanuljuk azt az iskolában, hogy egészen Colombus-ig nem szálltak őseink hajóra és nem tettek nagy utazásokat. Miből gondolják, hogy az ember csak a XV. sz.-ban kapott rá a kalandozás ízére? Az egyiptomiaknak hatalmas hajóik vannak eltemetve a sivatag homokjában  ... A kőkori véseteken szintén rengeteg hajóval találkozhatunk. A nagy kultúrák a folyamok mellett teljesedtek ki, mivel azok nem csak földművelésre, de szállításra is nagyon alkalmasak voltak. A kereskedelem (melynek a szállítás a lételeme) bizonyíthatóan közel negyvenezer éve létezik. – Ez nem elírás, ezt régészeti leletek igazolják. - Igazán nem kell hozzá nagy fantázia, hogy rájöjjünk: az emberi kíváncsiság vagy esetleg a pénz mozgatórugója sok évezrede arra ösztönzi az embereket, hogy útra induljanak és új források után kutassanak.

 

Persze vannak régebbi régészeti bizonyítékok is az amerikai földrész igazán korai betelepedésével kapcsolatba:

„Az északkelet-brazíliai Toca do Boquerirao da Pedra Furada kapcsán robbant ki a legnagyobb, de egyben legkonstruktívabb vita.  … Niéde Guidon brazil régész több mint 20 éven át folytatott kutatásokat ezen a vidéken és kb. 350 lelőhelyről készített dokumentációt. Az említett területet 1973-ban fedezték fel. A nagy, festett barlang 70 m széles és 18 m mély. Guidon .. eredetileg azért kereste fel a barlangot, hogy megállapítsa, milyen régiek a festmények. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, ásni kezdett az üregben, s hamarosan kőből készült leleteket és faszént talált a földben. Ez utóbbi a hajdani tűzhelyek egyértelmű bizonyítékának számít. … 1985-ben érte el végre Guidon és csapata a mintegy 3 m mélységben lévő sziklaágyat. A munka során faszénmintákat vettek a különböző rétegekből, és Franciaországba küldték radiokarbon-kormeghatározásra. … A visszaérkező laboratóriumi eredmények kerekített értékei a következők: 17 ezer év, 25 ezer év, 32 ezer év, és végezetül elérték a 48 ezer évet is!” (Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi 278-90.old.)

De találtak 200 ezer éves életnyomokat is Kaliforniába!

„Az 1950-es években a San Bernardio Megyei Múzeum egy nagyszabású régészeti vizsgálatot végzett. Ennek során nagy mennyiségű régészeti leletnek vélt kő került elő arról a helyről, melyet Calico-hegységi lelőhelynek neveztek el. Ruth D. Simpson a leleteket számos szakértővel is megvizsgáltatta, 1958-ban Louis Leakeyvel. Őt kellően érdekelte a téma ahhoz, hogy 1963-ban felkereste a lelőhelyet, hogy eredeti helyzetükben láthassa a leleteket. Ruth Simpsonnal együtt vezették a munkát, egészen 1972-ben bekövetkezett haláláig. Ezen idő alatt számos leletet hoztak felszínre. Azt nyilatkozta, hogy több mint 600 közülük egészen biztosan ember készítette lelet. Leakey azt nyilatkozta: ”Azok a leletek, melyek a két kutatóaknából kerültek elő, a legteljesebb mértékig meggyőznek arról, hogy az eszközkészítő ember 50 ezer évvel ezelőtt itt élt ezen a vidéken.” Valamint: „A calicói lelőhelyről előkerült leletek némelyike egyszerűen nem lehet a természeti erők hatásának következménye  .. A legteljesebb határozottsággal kijelenthetem, hogy tudom, mire képes a természet, úgyhogy ahol a feltárást végezzük, az egyértelműen egy régészeti terület.”    A San Bernardino Megyei Múzeum  ..  még annál is régebbinek állapította meg a Calicóból származó leletek korát  …. 200 000 év körülinek. A kérdéses leletek kb. 80 %-a kalcedonból készült, a többi pedig jáspisból. Simpson és csapata szerint számos meghatározott típusú lelet került elő Calicóból, úgymint szakócák, kalapácsok és vésők. Formájukat nem alakíthatták ki természetes erők, ebből következően csak Kalifornia 200 000 évvel ezelőtti lakóinak szerszámai lehettek. .. A Master Pits II.-ben talált, félkör alakú kőelrendezést tűzhely maradványának tekintették..” (Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi 288.o)

Természetesen nem sok régész fogadta el ezeket az eredményeket és megkérdőjelezték – mi mást – kollégáik szakképzettségét. Sajnos a régészeti leletekkel így bánik a történelemtudomány, ami nem fér bele a jelenleg elfogadott történelmi keretek közé, azt a szőnyeg alá kell söpörni.

 

INKA

 

Most lássuk Dél-Amerikát. Az itt élő indián nép közül a legismertebb talán az inka civilizáció, ezért nézzük át gyorsan, mit tudunk történelmükről.

Az inkák birodalma fénykorában a Dél-Amerikában lévő Peru északi részétől Chile határáig, a tengerparton és az Andok hegyei között a mai Bolíviai Titicaca tó partjáig, Ecuador területére is áthúzódva „terpeszkedett” el.

Ezek a kecsua indián népek i.sz. 1200 évtől számított időszaktól fejlett civilizációt teremtettek. Bár a mesebeli hagyomány egy korábbi vallási világ emlékét is őrzi, maga az inka birodalom és vallása akkor született meg, amikor a legendás királyuk Manco Capac (aki természetesen a Nap gyermeke, s ezáltal az istenek sorába emelte magát) a XI. században az Andesekben megalapította az inkák uralkodó dinasztiáját. Cuzco környékén telepedett le, s beolvasztotta népébe az ott élő indián lakosságot is. Három évszázaddal később utóda, Viracocha Inka és annak fia Pachacutec egészen a mai Ecuadorig terjesztette ki az inkák fennhatóságát, az igazi fénykor az i.sz. XV. században köszöntött be. Tahuantinsuyu, a birodalom inka neve: „Négy égtáj”, melynek központja Cuzcóban volt.

Az inka vallási világ alapeszméje a napisten, Inti tisztelete, akit sokféle alakban és több néven is imádnak. Az „inka”, annak az istenkirálynak a hivatalos megnevezése, aki a Nap földi másaként vagy gyermekeként uralkodik népén.

A Napisten tiszteletére az inkák ’templomokat’ emeltek, legtöbbjük a szent tűz oltalmazására épült. A templomok zöme föld alatt van vagy teraszos építmények tetején: minden szakrális építmény létesítésének látható alapelve a napra való tájolás, a nap fényének alkalmas befogadása vagy kizárása. 

Az inka birodalom vallási életében még egy uralkodó isten létezik: Virachocha, aki fehér emberként elhozta közéjük a civilizációt, róla a későbbiekben még szót ejtünk.

Mindemellett mágiájukban az asztrális és természeti erőknek a kultusza igen jelentős szerepet kap, amennyiben szerintük a világ 'huacák', szellemi lények sokaságának az otthona: e lények fákban, kövekben, vízben megtalálhatóak.

Az inka felfogásban kétféle túlvilág van: az egyik a napisten világa, amely meleg és fényes, a másik viszont a hideg, a fagy, a sötétség birodalma. A túlvilági élet a földi élet folytatása: azt a 'rendet' őrzi, amely a földi világban is érvényesült.

(Forrás: fil.hu/uniworld/vt/valltort/2_12.htm - 43k)

A mitológiai alap mindig sok információt „súghat” meg egy civilizáció kifejlődésének előzményeiről. Természetesen ezek a „tények” csak arra elegendőek, hogy megmozgassák fantáziánkat, nekünk ennél sokkal többre van szükségünk. Ezért most nézzük át, kik járhattak előttük földjeiken és milyen régészeti nyomokat hagytak maguk után. Azután megpróbálunk rájönni arra is, mennyire befolyásolták ezek az „ősök” a következő korok vallási, kulturális életét.

 

Az amerikai földrészen ugyanúgy megtaláljuk a pre-historikus kultúrára jellemző nyomokat, mint a világ többi részén. Ezek az építmények, kövek egyelőre nem kapcsolhatók semmilyen indián kultúrához, sőt erősen úgy néz ki, hogy abban a híres újkőkorban a világ egy része igencsak kedvelte Amerikát.

Mindjárt a legelső megdönthetetlen bizonyítékát annak, hogy valamely magasfokú építészeti civilizáció minden földrészt ’megkísértett’ tudásával a nemrég felfedezett Norte Chico-i piramisok kapcsán derült ki. A Norte Chico-i piramisok hatalmas területen egy egész kultikus épületkomplexumot alkotnak, annak ellenére, hogy i.e. III. évezredében épültek. Abban a híres évezredben, melyben a legtöbb megalitikus csillagvizsgáló épült és amikorra a gizai nagy piramisok építésének korát teszik!

Norte Chico kb. Peru közepén, az északi tengerpart mellett található, fejlettségének legmagasabb fokát i.e. 3000-1800 között állapították meg.

A három völgyben melyet ez a civilizáció ’beépített’, körülbelül 20 központ állítottak, olyan építészeti remekekkel, mely némelyike elérte a 26 méteres magasságot is.

Ez a fejlett társadalom a perui tengerpart egy igen különleges földrajzi területére érkezett valamikor i.e. 3000 év környékén. Az Andok hatalmas hegyvonulatáról több mint 50 folyó folyik át egy száraz sivatagi részen, átalakítva azt virágzó oázisokká. Ráadásul ezen a részen egyáltalán nem esik az eső, csak az Andok túlsó, keleti oldalára érkezik meg az életadó víz, de oda is csak nyáron, novembertől áprilisig. Tehát mindenképpen csak az öntözéses gazdálkodás bevezetésével lehetett fenntartani, „működtetni” egy komolyabb civilizációt. Ez a vidék az óceán és az Andok közötti Parti-sivataghoz tartozik. A települések a Supe folyó völgyében sorakoznak, a folyó feletti száraz teraszokon. Itt találhatók, - a régészet jelenlegi álláspontja szerint - Amerika legkorábbi öntözőcsatornái.

Az új civilizáció kiépülésével egyidőben megjelenik a cserekereskedelem, mely a helyi ’barbár’ törzsekkel való békés egymás mellett élésre utal. A központi részeken melyeket óriási kultikus, közösségi épületek jellemeznek, kb. 1000-3000 ember élt. A piramisokat terekkel veszik körül, amik valószínűleg ugyanolyan szakláris célzattal lehettek kialakítva, mint ahogy azt akár Egyiptomban is láthattuk és amely a Stonehenge és társai esetében is valószínűsíthető.

Semmilyen jel nem utal arra, hogy egy helyi közösség érte volna el a civilizációnak ezt a magas fokát. Az itt található régészeti leletek megdönthetetlen bizonyítékokat szolgálnak arra nézvést, hogy a piramis építők előtt csak vadászó-halászó közösségek éltek ezen a területen, akik még a kerámiát sem ismerték.

Az első korai, koncentrált közösségi társadalmi szerkezet a Chicama és a Rimac völgye között található. A közösségi épületeket a családok ebben a korban még együtt építették, mintegy közös erővel felépítve azokat. (Valószínűleg a ’bevándorlók’ ide érkeztek meg először, innen terjesztették ki civilizációjukat.)

Asperonál viszont, a sokkal több a közösségi épület már arra utal, hogy kialakult az uralkodó osztály – és vele a hierarchikus társadalmi rendszer. Itt találhatjuk a pre-kerámikus időszakból a legnagyobb településeket.  Aspero területén 150-200ezer köbméter kulturális törmeléket találtak, mintegy 13,2 hektárnyi területen. Ezt a kultúrát nevezték el régészeink Norte Chico-i kultúrának. 

17 domb közül 6 db lecsonkolt piramist leltek, a legnagyobbat Huaca de los Idolos-nak nevezték el, melynek mérete 40x30 m, 10,7 m magas, tetejére még további helyiségeket építettek, ez a későbbiek folyamán szinte minden amerikai piramis jellegzetessége lesz. Ez semmiképpen nem temetkezési helyre utal, az itt kialakult ’helyi specialitás’ a piramisokat ’csak’ kultikus célokra használhatta. (Ha mégis temetkezett belé, akkor együtt tudott élni halottaival.)

Huaca de los Idolos radiokarbonos kormeghatározás szerint i.e. 3030-2530 között épült és ezzel „Ő” számít a legelső épületnek. Egy központi részén olyan érdekes kis figurákat találtak, melyek valószínűleg vallási funkciókat tölthettek be. (Erre utal központi elhelyezkedési helyük.)

A Supe-völgyben a másik legöregebb épület: a Huaca de los Sacrificios, amely kb. i.e. 2900 körül épült (plusz mínusz 200 év)

Caral, a legnagyobb város mindegy 80 hektáron terül el, valamikor i.e. 2700-2000 év között épült. Óriási kerek tere, mely felé egy épület magasodik rengeteg lépcsővel, majd 50 méteres átmérőjével igazán látványos ceremóniák rendezésére szolgálhatott. Az egész olyan fantasztikus hatást kelthetett az ott élő törzsekre, hogy nem is csodálom ha behódoltak ennek a ’kiválasztott’ népnek. Ez a ’hódító’ civilizáció nem bízott semmit a véletlenre, ugyanitt 6 másik, igazán lenyűgöző piramist emeltek a magasba, melyek szintén egy óriási teret vesznek körül.

 

Huaca de los Sacrificios, mely nagyon hasonló a Huaca de los Idolos-hoz, több mint 10 négyzetméternél nagyobb óriási szobáival, 1 méter vastag kőfalaival melyek 2,5 m magasak szintén lenyűgöző hatású a maga nemében.

A Huaura folyónál lévő Bandurria Río Seco területén fekszik. A 4530-4300 éves piramis a Chancay folyó és a Csendes óceán közé építették fel további 5-6 társával együtt.

A Huaca Prieta-nak elnevezett piramist a Chicama folyó völgyében 4380-4044 éve ’húzták’ fel. Ez a piramis 150x125m alapú és 12 m magas, érdekessége az, hogy lekerekített vályogtéglákból építették.

Ezek a települések 10 ezer négyzetmétertől 300 ezer négyzetméterig terjedtek, és e kultúra virágkorában a következő völgyekbe terült szét: a Supe, Casma, Huaura, Chicama, Rimac, Chilln, Santa, Moche, Chao, La Leche, Lurín, Zańa.

" Ami a Caral területén történt ásatásokból mindenképp kitűnik, az, hogy újra kell írnunk és gondolnunk az Andokban kialakult civilizáció kezdetét.  A piramisok, és az öntöző rendszer mind azt bizonyítja, hogy abban a korban is már erős, szervezett társadalom volt.” - közölte Jonathan Haas, a chicagói Field Múzeum antropológus kurátora.

Mivel a piramisok összekapcsolódtak a Nappal az egyiptomi civilizációban is, ezért talán nem túl merész az a feltevés hogy még az inka kultúra napistenhite ennek az újkőkorban ideérkezett népnek vallásából eredeteztethető.

 

Ugyanakkor rátaláltak az inka és az őket megelőző összes vallás ’alapistenére’,

arra a ’vicsorgó, botos isten’ figurára is, ’akit’ az indián mondákban Viracocha-nak neveztek el. Mivel a szobor i.e. 2250-ben készült, gyönyörű példa lehet arra, hogy ívelnek át évezredeken keresztül a hitek, kultúrák. (Winifred Creamer a Pativilca-völgyben találta meg az istenfigurát.) 

Hogy a régészek is mennyire meghökkentek egy ilyen korai, szervezett társadalom létezésén az amerikai földrészen azt jól mutatja Winifred Creamer nyilatkozata is: „A korabeli emberek olyan épületeket hoztak létre, amelyekhez nem áll rendelkezésükre követhető modell. Ez ahhoz hasonlítható, mintha elhatároznánk, hogy a kertünk végébe építünk egy működő űrhajót és ez még sikerül is.”

I.e. 1800 után a települések elnéptelenedtek, és csak találgatni lehet hová lett egy fejlett civilizáció..

(forrás: sg.hu/cikk.php?cid=15568)

 

Itt kedves olvasóim, meg kell kockáztatnom egy merész feltételezést. Ugye tudjuk, hogy Egyiptomban ugyanilyen váratlanul és előzmények nélkül nőtt ki szinte a semmiből egy birodalom, amely ugyanarra a Napisten hitre épült. Ugyanúgy piramisokat emeltek, ily módon elősegítve fáraóik ’napközelbe’, illetve csillag-közelbe jutását haláluk után. Dél-Amerikában, i.e. a 3000 évezredben ugyancsak egy igen erős népcsoport vetette meg szinte kísértetiesen hasonló civilizációnak az alapjait. Alaphitük, mely a Nap istenítését szolgálta és építészeti stílusuk mindenesetre azonos volt… Bár későbbi fejlődésük nem egy és ugyanaz, de az alapok mindenképpen egy tőről kellett, hogy származzanak…   Mivel a régészeti feltárások még az elején tartanak, kíváncsian várom, mit hoz még a felszínre a kutató kéz…

De mindenképpen feszíti elmémet az a kérdés, honnan indulhatott el az a civilizáció, melynek elég hatalmasnak kellett lennie ahhoz, hogy egyidőben több civilizáció uralkodásának az alapjait is lerakhassa. Hová tűnhettek ennek a civilizációnak az előzményei, melynek nyomainak mindenképpen léteznie kell Földünk valamely területén. Mekkora létszámú csoportnak kellett elindulnia az ismeretlen felé, hogy erejükkel meggyőzzék az őslakosokat hitük erősségéről.  Gondoljunk csak bele abba, hogy ehhez semmiképpen nem volt elegendő egy pár száz ember érkezése idegen területre. Ha viszont több ezren voltak, akkor igen bonyolult szervezés és tervezés eredményeképpen juthattak csak át az óceánon keresztül megérkezési pontjukra. Viszont, ha jobban belegondolunk, akkor azt kell mondanunk, hogy egy fejlett és kényelmes civilizációban élő népcsoport nem indul neki az ismeretlennek. Ahhoz, hogy ezt megtegyék, kényszerítő körülmények sorozatának kell bekövetkeznie, hisz itt nem egy család vagy kisebb közösség vándorlásáról van szó. Az emberek – legjobb esetben – csak baj idején összetartóak, csak akkor képesek félretenni saját személyüket, ha külső erő kényszerítő hatása alatt állnak. Ez lehetett éghajlati változás is, amely sokszor okozta civilizációk bukását, de lehetett ok kívülről jövő támadás, hiszen a fejlődés magával vonzza a meggazdagodást, az pedig kiválthatja más népek ’irigységét’ is…

Bármi is lehetett az ok, egy biztos: volt egy fejlett civilizáció, mely félte, vigyázta a Napot és melynek már minimum időszámításunk előtt négyezer évében léteznie kellett…. Könyvem végére az is kiderül, hogy melyik az a legősibb fejlett társadalom, amelyet a régészet már felfedett…

 

Eme kultúrának a leszármazottja, vagy legalábbis átvevője a Casma-völgyben az i. e. II. évezredben alapított Cerro Sechin, mely a korszak leghíresebb építészeti együttese. Az i. e. III-II. évezred fordulóján létesített kultikus központot égetetlen agyagtéglával építették, így aztán úgy járt, mint mezopotámiai társai, ahol még nem restaurálták a régészek, ott hatalmas agyagmasszák látszanak csak belőle. Szerencsére a II. évezred során kőburkolattal „erősítették” meg az épületeket, ezeket mitologikus és absztrakt elemekkel díszítették. A véseteken keresztül bepillantást nyerhetünk egy korai időszakra, melyekből aztán az indián kultúra igen sok későbbi elemét ismerhetjük fel. Itt is megtalálható a „botos” isten most már ismert alakja,-  ’akinek’ származási helyével eddig nem voltak tisztába a történészek. A falakon geometriai formákba rendezett, bölcsességet tükröző fejek sorát nézhetjük, de vicsorgó, ijesztő képeket „vágó” emberfejeket is láthatunk itt. A bájos táncoló alakokkal mintha ellensúlyozni akarnák a rémisztő fejeket, ez az „Ő” jelenükből kiragadott emberke azt mutathatja, hogy talán nem is olyan rémisztő volt az élet világukba. Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy vajon mit jelenthetnek ezek az amerikai földrészen mindenhol feltűnő ijesztő alakok? Lehet, hogy csak a civilizáció létra fokait még éppen elérő barbár törzseket ijesztgették vele? Vagy – mivel a bölcs arcú emberek is mindenhol feltűnnek az ábrázolásokon – egyszerűen csak a világ sokszínűségét akarták megmutatni ábráikon? Talán a születés és a halál, a fehér és a fekete, az ég és a föld, a jó és a gonosz bemutatásának szimbólumairól van szó? Hajlamosak vagyunk a történelembe visszanézve keresni az „aranykort”, mely talán – az ember eredendő természete miatt – sohasem létezett, de rengeteg mese szól róla.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

robiva@freemail.hu

(Robi, 2010.01.25 14:49)

Gratulálok a könyvhöz, egyszerűen nem tudom "letenni". Elkezdtem másodszor is olvasni, de most már lassabban. Ha tudnál ajánlani hasonló írásodat, megköszönném.

xxxxxxxxxxxxx

(DLPH, 2009.06.02 22:55)

Szép és tartalmas írások.

igazán

(bonell, 2009.03.04 13:57)

igazán szeretném megismerni az emberek történetét mindenféle nacionalizmus vagy elfogultság nélkül ami ebben a tanulmányban le van írva akár igaz is lehet és igazán azért a magyar rész került előtérbe mivel ez egy teljesen kaotikus lenyomott és el nem ismert része az egésznek melyről írtál ....talán ha rendesen feltárják és tanítják akkor nincs ok a "nacionalizmusra" ami voltaképp nem is az -csak néhány nem épp elméjű ökörsége-mivel gyanúm szerint nincs ma itthon genetikailag magyar , a többi meg csak magyarkodás...és még valami . Kína valamikor a 20-as években-de lehet , hogy később- a Tarim medencében egy feltárás során begyűjtött egy pár szőke fehérbőrű múmiát ......skótkockás anyagdarabokkal ....ezt csak mostanában hozták nyilvánosságra és vmi publikáció is megjelent hozzá...tehát a mobilitás ez által is bizonyított viszont a sztyeppei kutúrák sztem legalább olyan értékesek mint a vizesek már csak a szervezettség miatt is és a szájról szájra átadott hagyományok miatt is.....van egy könyv ami nem igazán hozzáférhető de néha lehet kapni Padányi: Dentu Magyaria kissé száraz de tényszerű ha teheted szerezd meg és olvasd el .....köszönöm az írást végig értem rajta nagyon érdekfeszítő:)

válasz Bonell-nek

(Georgina Gravel, 2009.03.04 13:06)

Minden tiszteletem a tiéd, s keresgéld nyugodtan az ősöket, csak vigyázz mert vékony jégen jársz. A nacionalizmus (mely világméretű ugyan, de kis hazánkban kiélezetten fájdalmas) sajnos képes tényeket ferdíteni. Én szándékosan nem foglalkoztam a magyar nép történetével könyvemben,mert sem több száz év távlatában, sem jelen időben nem vagyunk képesek elfogulatlanul magunkra nézni. Amikre hivatkozol - sajnos - tényekkel nem alátámasztott gondolatok, s annyi logikai buktatója van mely számomra elfogadhatatlan.
Másrészről azt kutatom-keresem van-e a múltban valami jel arra nézvést, hogy az ember (a homo sapiens) többet tudott felmutatni annál,mint amit a hivatalos-elfogadott történelem tanít nekünk. Megpróbáltam megközelíteni a tényeket úgy, ahogy még senki sem kísérelte meg előttem (legalábbis nincs tudomásom róla). Ez a könyv kb. 600 oldalas (ezerről faragtam le) s csak szigorúan logikailag kezelhető tényekkel foglalkozik.


végre megtaláltam

(bonell, 2009.03.04 11:33)

keelynet.com/unclass/canyon.txt

hozzáfűzés

(bonell, 2009.03.03 18:52)

a vikingekkel kapcsolatban nem konkrétan a nyelvi lehetőségre gondoltam ....van egy templom és ott van egy rovásírásos tábla ami megemlékszik arról , hogy magyar volt a vikingekkel amerikában ebből az amerika szó elég problémás de attól függetlenül lehet igaz mert hát csak nem cristofórónak vagy columbianának nevezik ...ezt az amerigo történetet meg kevésbé hiszem

bonell@freemail.hu

(bonell, 2009.03.03 17:02)

igen a történelmi kutakodásban nekem is ez a véleményem
....dde vannak olyan leletek melyek nem férnek be semminemű mai történészmandarin által alkotott világképbe sem itt sem amerikában(lsd.:Michael Cremo és tsai , vagy Illig és Weissgerber)sem németországban ...nekünk magyaroknak -nem genetikai mert az ugy nem lehet már-meg a kedves északi és nyugati népek írogatták a krónikáinkat saját szájízük szerint mert a sajátunk ha meg is van nem elérhető ...de talán egyre több dolgunk kerül majd elő ...mint tongwancheng meg az arvisurák ....ezeknek azért kell , hogy legyen némi igazság alapja ami kicsi átfedést is mutat az ön által mondottakkal...a nyelvész Móricz János ő 1965-ben jelentette be "a cayapastörzs nyelve , amelyet a chibcha nyelvek közé soroltak ,éppen úgy magyar mint a poruha,canari ésa perui purucha-mochicanyelv, amelyeket a mochica nyelvcsoportba soroltak"és meg is lőn a cirkusz mert románia azonnal rányult a dologra,aztán már vagy 2 éve volt egy bejelentés az etruszkokkal kapcsolatban egy olasz prof tette....de inenn megint csak a tiltakozás jutott vis meg sem próbálták elemezni.De igen a népek vándoroltak és fognak is:) Köszönöm válaszát

válasz

(georgina gravel, 2009.03.03 12:36)

Kösz az elismerő szavakat bonell.
A megjegyzésedhez annyit fűznék hozzá, hogy bár a történelem tudomány hipotéziseken alapul, azért nem árt, ha a feltételezéseket régészeti tényekkel támasszák alá. Egy-egy ember információját a magyar nyelvű internet rendkívül sok helyek kihegyezi, mindig ugyanazt ismételgetve. Ha érdekel a történelem, akkor a legegyszerűbb, ha a szigorú logika elvét követve csak a 'saját fejed után mész'. A fordításokkal pedig nagyon vigyázni kell, hisz a nyelvek folyamatosan változnak s nekünk 'laikusoknak' a mondvacsinált nyelvészek azt 'dumálnak be', ami hitüket alátámassza.
Mindettől függetlenül: az emberiség vándorolt s ez alól semmilyen nép sem volt kivétel. De vegyük a jelent! 1956-ban rengetegen 'kitántorogtak' Amerikába, ám ettől még nem hódították meg. (Mindenesetre pár száz év múlva majd azt vizsgálja tudósok egy része, hogy milyen kulturális értékekkel gazdagították a magyarok Amerikát.)
További jó olvasást s kutatást kívánok!